Horváth M. Ferenc: Vác, Magyarország kincsestára (Vác, 2016)

A Kőhíd

Átlépsz rajta s hat szentje ölel Alatta csend, tegnap és közel. Fölötte ring az édes messzeség, Nyarat perget léptedre az ég.

(Csankó Lajos)

Stone Bridge | Die Steinbrücke

A város déli határában álló barokk országúti híd - az ország legrégibb, ma is használatban levő' közúti hídja -, ahogy a váciak nevezik, Kőhíd vagy Kőszentes híd, ami jelképként akár ma is utalhat a város több évezredes történetére. A város területén átfolyó Gombás-patak vizét ihatta az őskortól kezdve itt megtelepedett ember, és akármelyik égtájról érkezett ide telepes, át kellett kelnie e Dunába bekérezkedő kis patakon és mocsaras területen. Talán már a kő-, a réz- és bronzkori emberek, majd az ókori kelták és a barbár népek is lefektettek itt gerendákat, hogy állataikkal, később szekereikkel is biztosabban át tudjanak itt kelni. Valószínűleg a középkorban is, mikor Szent István utolsóként megalapította a váci egyházat, a nyugat felől érkezők megszakították útjukat e kis patak mellett. A Salamon király segítségére siető IV. Henrik német-római császár, Géza és László hercegek csapatai is járhattak erre, amikor 1074-ben megütköztek Mogyoródnál. Az Iburgi Évkönyv be is számol az eseményről. László herceg e csata előtti és utáni látomását követően építtette fel I. Géza király a székesegyházat. 1075-ből származik Vác első okleveles említése, a város datált születési éve. A garamszentbenedeki apátság alapítólevelében említik ugyanis Vác városát és a vele kapcsolatos Boldogságos Szűz Mária püspökséget. Vác neve minden bizonnyal a szláv eredetű Vaclav név rövidült formája. Az első név szerint ismert váci polgárt, a Naszály faluban lakó ötvöst, Neskut is megnevezik az oklevélben. A tatárjárás során elpusztult város újjáépült, és német telepesekkel népesítették be a mai főtér területét, míg a magyarok a vár körül laktak. Vác virágkorát Báthori Miklós püspöksége idején élte, aki gyönyörű reneszánsz palotát építtetett a várban, melynek messze földön híre ment. A várost 1543-ban elfoglaló és megszakításokkal egészen 1686- ig itt élő oszmán-török hadak is valószínűleg fagerendákkal hidalták át a Gombás-patakot.

Located near the southern border of the city is a barogue style public road bridge called "Kőhíd" or "Kőszentes" Bridge - Hungary's oldest, but still in use - as a symbol, possibly referring to the more than one thousand-yearold history of the city. People having settled here since the Middle Ages may have drunk from the Gombás-creek, which runs through the city. No matter from which cardinal point settlers arrived, they had to wade through this creek running into the Danube and cross the adjacent swamps. Perhaps people from the Stone, Bronze, and Copper ages, later ancient Celts and barbaric peoples also laid wooden beams here in order to get through more safely with their animals and carts. Back in the Middle Ages, when Saint István last founded the Church of Vác, travelers arriving from the West may have paused here, near this little creek. Henry IV, Holy Roman Emperor, who rushed to rescue King Solomon, the troops of princes Géza and László may have roamed here during the battle at Mogyoród in 1074. The Iburg Yearbook also reported the event. King Géza I. had the cathedral built subseguent to Prince László's vision prior to and after this battle. Vác was first mentioned officially in 1075, the city's dated year of birth. Namely, Vác and and the Blessed Virgin Mary episcopate associated with the city are mentioned in the founding letter of the Abbey Garamszentbenedek. The name of Vác is certainly the shortened form of Vaclav of Slavic origin. Nesku, a goldsmith living in the village of Naszály, was also mentioned in the founding charter as the first known-by-name citizen of Vác. The city, destroyed during the Mongol invasion, was rebuilt, and the territory of the present-day town square was re-settled with German settlers while the Hungarians lived around the castle. Vác enjoyed its golden age during the Bishopric of Miklós Báthory, who built a gorgeous renaissance palace in the castle, which was admired far and wide. The Ottoman-Turkish army, occupying the city in 1543 and intermittently living there until 1686 probably also bridged the Gombás-creek with wooden beams.

8