Horváth M. Ferenc (szerk.): Mária Terézia Váci látogatása (Vác, 2022)

Tartalom

Negyedszer Ugyanezen alkalomból az utcai és az országúti kutakat is vizsgálják meg, és ha azokról a lánc, a kötél, a vödör vagy más szokásos tartozék hiányozna, vagy egyéb hibá­juk lenne, rögvest pótolják a hiányosságokat és azokat a közcélra tisztán és biztonságosan tartsák. Ha valamelyik tisztításra szorul, azt már most végezzék el. Ötödször Szerezzenek be annyi vízipuskát, amennyit csak tudnak, ha szükséges, javítsák meg azokat és egyet a városházán, egy másikat pedig a diadalkapu környékén tartsanak, amelyekhez a hozzájuk tartozó mestereken kívül rendeljenek két-két felü­gyelőt és két-két lovat a szükséges emberekkel, akik azokat minden eshetőségre felkészülve állandóan vízzel telve ké­szenlétben tartsák, és az alatt a három nap alatt onnan csak felváltva távoz­zanak el. Méghozzá erre a nagyobb városba17 hat kőműves, a kisebbe18 négy ácslegényt jelöljenek ki a mestereik. Felügyelő a nagyobb városban Sirsinger András és Kaszner András, a kisebben Vieland Ádám és Franyó György legyen. Hatodszor Legyenek előkészítve kocsira rakott, vízzel teli edények, amelyeket az oda ren­delt ökrök vagy lovak, amikor szükséges, a helyszínre tudnak vontatni. Hetedszer Az ácsmestereket szigorúan meg kell inteni, hogy válasszanak ki maguk közül néhányat, akik mindig józanok legyenek, szünet nélkül őrködjenek, és gondo­san felügyeljenek a létrákra és bőrvödrökre. Ezeket pedig azért rendeli el a ta­nács, hogy mivel a közbiztonság megóvása érdekében választották meg őket, nehogy hanyagsággal vádolhassák őket. 17 Püspökvác 18 Kisvác 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom