Nagy László: Emlékeim a hadifogságból 1914-1921 (Vác, 2018)

Nagy László: Emlékeim a hadifogságból, 1914-1921

tül vitték a vonatok a visszavonuló amerikai, cseh, lengyel, francia, román és szerb csapatokat. Az oroszok gyalog vonultak vissza. Elvesztették Kolcsakot, Kappel152 és más tábornokokat, a hadsereg egy része fogságba esett, a marad­vány mindenfelé pusztítva nyomult Berezovka felé. 4000 versztet tettek meg 35° C hidegben. Hasonló visszavonulást nem ismer a történelem. Kappel csapa­tai - csupa baskír és tatár - gyászba borították a berezovkai tábort. Nem öltek, sőt barátságosak voltak hozzánk. A tábort azonban halálra fertőzték. Rövid idő múlva tombolt a tífusz, gyászinduló akkordjai hallatszottak minden két órában. Pusztultak az oroszok, a kórházszemélyzet, az emberek úton-útfélen potyogtak. Az 5000 sírt számoló hadifogoly-temető alig bírta befogadni az új halottakat. Valóságos megnyugtatás volt egyrészt a Kappel-hadsereg kivonulása, másrészt azonban a bizonytalanság réme fenyegetett. A japánok már kivo­nultak, a fehér hadsereg szétzüllött, csak Szemjonov mongol kozákjai por­­tyáztak a táborban, farkasszemet nézve az Udocskinban133 táborozó nemzeti forradalmi hadsereggel. 1919. március 17-én éjjel ezeket is szétverték az elő­nyomuló vörösök. A japánok egy zászlóalja megszállva tartotta a várost, s így elejét vették a vörösök vérengzésének. Ez volt a japán hadsereg egyetlen hősies és dicsőséges haditette Szibériában. A visszavonuló csapatoktól és a cseh újságokból ismertük meg az antant győzelmét és Magyarország bukását. Még ezekben a borzalmas időkben is lesújtólag hatott - de csak ránk, igaz magyarokra. A japánok nyomására ki­kiáltott áldemokratikus „Távol-Keleti Köztársaság’’134 teljesen a szovjet tempót követte. Életem itt tengődés és valóságos koplalás volt. Eleinte a Pribajkalszkaja KooperatyivánáP5 kaptam állást, majd az Iparügyi Minisztérium IV. osztá­lyára] kerültem konstruktőri minőségben. Amit itt láttam, az valóságos tragi­komédia volt. Szeptember havában végre megjöttek a várva várt hadifogoly­missziók. Bármennyire fenyegetődztek a magyar vörös organizációk, mégis sikerült mindenkit a biztos Keletre elvinni. Én három hónapig tífuszban feküd­tem, és mint lábadozót a cseh misszió közbenjárására 1919. december 15-én, 40° C hidegben egy marhavagonba helyezve indítottak útnak. Feledhetetlenül szép utat tettünk a Nyikolsz-Usszurijszk-i magyar táborba. Végigutazva Man­dzsúriát136 és a Góbi-sivatag egy részét, kiszálltam Hajlárban,137 Csicsikarban138 és Karbinban.139 Különösen ez utóbbi város szépsége és forgalma lepett meg. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom