Horváth M. Ferenc (szerk.): Volt egyszer egy gyár - a Kodaktól a Fortéig. Kiállítás három színben (Vác, 2010)
iratok és újságcikkek is csak a legalapvetőbb gyári eseményekre: az alapításra, a cégbírósági bejegyzésre, a gyárel- adásra, az államosítás körülményeire, a II. világháborús károkra, az újraindulásra, a szocialista vállalat néhány jellemző fontos eseményére és a privatizációra vonatkoznak. Ugyanakkor reméljük, hogy a fényképek érzékeltetik a történelmi idők jellemző vonásait, hangulatát is. Jóllehet a Vác Város Levéltárában őrzött vállalati irategyüttesek közül a Forte iratanyaga a legteljesebb, legváltozatosabb, ráadásul - nem véletlenül - e gyár iratanyagában több levéltári doboznyi fénykép és negatív is található, ennek ellenére felhívást tettünk közzé, kérve egykori Ko- dakos/Fortes dolgozókat emlékeik„közre" adására. E gyűjtőmunka során is tapasztaltuk, hogy a gyár milyen nagy mértékben meghatározó volt az ott dolgozók életében, és hányán gondolnak vissza örömmel az ott eltöltött évek- re-évtizedekre, de szinte mindenki fájdalommal, sőt néha- néha dühvei megszűnésére. A Forte - már csak jól megfontolt gazdasági érdekből is - sohasem tagadta meg Kodakos múltját, és működése során minden területen igyekezett továbbvinni elődje hagyományait, akár a termelés színvonaláról és az értékesítésről, akár dolgozóinak szociális és kulturális ellátásáról volt szó. A Forte ugyanakkor több évtizeden át„szocialista" vállalat volt, melynek működési alapelvei és lehetőségei azonosak voltak a többi sorstárs vállalatéval, és ez a szabad piacon behozhatatlan hátrány jelentett. Amikor viszont a szabadságával élhetett volna, akkorra már nemcsak a gazdasági körülmények változtak meg, hanem gyakorlatilag megszűnt a filmalapú fényképezés. A Kodakban/Forteban - olvasva dolgozók iskolai végzettségére vonatkozó alapítói szándékokat és hallgatva az elbeszélt történeteket - ki kellett érdemelni az itteni munkahelyet, de mint többen mondták, még a Fortes pólóinget is. Nem véletlen, hogy a dolgozók többségében kialakult egyfajta pozitív „Forte-érzés", ami még a „Fortes gyerekek" életében is megjelent. Nem beszélve az ország-világ által használt Forte-termékekről: kevésbé a Forte-filmekről, inkább a Forte-fotópapírokról, melyek - a Dunai Cement- és Mészmű (DCM) által „termelt" és a város területére, valamint a gyár üzemhelyiségeibe „szállított" por ellenére - rangot értek el a világpiacon is. Egészen 2004-ig. Akkor megtört a varázs, és megkezdődött a Forte lassú haldoklása és felszámolása. A kiállítás második színében Fekete István fotóművésznek a Forte gyárról 2007-ben készített pillanatfelvételeit láthatjuk, annak végnapjairól és az utolsó„kiszerelésről". Ma már ezek a felvételek is a gyár múltját idézik fel. 2007-ben neves fotóművészek Forte-papírra készített műveiket mutatták be a Mai Manó Magyar Fotográfusok Fiázában, ForteForever címmel. A kiállítás harmadik színe e tárlat kibővített anyagát, Forte-papíron készített nagyítások kópiáit tárja a nézők elé. íme, volt egyszer egy gyár... élt 85 évet.
