Horváth M. Ferenc: Kisvác. Falu a városban (Vác, 2017)
A reformáció és Kisvác
Mindazonáltal a 17. század közepétől a reformátusok vallásgyakorlását több tényező is gátolta. 1650 körül a török betiltotta Vácott a harangozást. 1669-ben a templom már olyan rossz állapotban volt, hogy ugyan a református hívek nagy költséggel kijavították, de 1670-ben ledőlt a harangtorony, valószínűleg a templomra. A város lakosságát Pongrácz György püspök 1673/74-es vizitá- ciós jelentése szerint egyedül reformátusok alkották. A Vácra 1684-ben visszatért Kéry János püspök rövid időre visszavette és kijavítatta a templomot. Emiatt a protestáns híveknek ismét menekülniük kellett, menedéket Tahitótfaluban találtak. A törökök kiűzése után még 1688-ig a Németváros főterén álló középkori Szent Mihály-templomot a reformátusok használták, és eddig református vezetése volt a városnak. 1687-ben Körösi Mihály prédikátor előtt, a főtéri „templomunk szomszédságában" álló parókián állított ki a városi tanács egy adásvételi szerződést, ami bizonyítja, hogy a város vezetése azonos volt a református gyülekezet presbitériumával. Az erről kiadott irat nem maradt fenn eredetiben, csak a másolatát őrizte meg a református historia domus. A szerződést az 1610-ben vésetett Szűz Máriás pecséttel erősítették meg, melynek rajzolatát is rögzítették a kötetben. Széchenyi György esztergomi érsek 1688 júniusában írta, hogy Vácról elűzték a prédikátort és visszavették a templomot. Mindez már Balogh Miklós püspök idejében történt. A református hívek ezt követően ismét Tahitótfaluban hallgatták Körösi Mihály igehirdetéseit. De a térítés, úgy látszik, nem volt elég hatékony, hiszen egy évtized elmúltával, az 1699-ben Vácra költöző Dvornikovich Mihály püspök mindössze húsz katolikus hívőt talált a 10 Vác 1610-ben használt Szűz Máriás pecsétje A Kőkapu és környéke 1771-ben
