Váci Krónika (Vác, 2009)

ismeretek tanítását, megnyitották a továbbképző vasárnapi iskolákat és az első kisdedóvót. A polgári módínak megfelelő szokásokat vettek fel eleink: közmulatságokat rendeztek a Lőházban, vasárnapi sétára indultak a Hétkápolnához, kikocsiztak a Naszályba és olvasótársaságba jártak. A szellemi lámpagyújtás mellett 1839-ben kigyulladtak az első négy utcai lámpa fényei is, s a modern idők jeleként 1846-ban megindult az ország első, pest-váci vasútja is, mely „villámi" sebességgel vitte a „legnagyobb magyar"-t, a „lánglelkű" költőt, s velük együtt az úri- és a pórnépet. 1848. március 15-i forradalom hírét még aznap meghozták a városba. A város a forradalom mellé állt, négy nemzetőr századot állított ki, felajánlotta a harangokat ágyúöntéshez, tábori kórházat állított fel. Két sorsdöntő csata is lezajlott a város területén. A tavaszi hadjárat során a magyar sereg Damjanich és Klapka vezetésével 1849. április 10-én ütközött meg az osztrákokkal, s aratott győzelmet felettük. A csata hőse volt Földváry Károly. A július 15-17-én vívott csatában a magyar sereg egérutat nyert, de az osztrákok segítségére hívott orosz csapatok tetemes pusztítást okoztak a városban. Q£y szabadságharc leverése után kitűzött fekete-sárga színű zászlók az osztrák önkényuralmat hirdették. Ezekben az években került e rendszer jelképeként is felfogható fegyintézet városunkba. Mégis a neoabszolutizmus közel két évtizede alatt létrejött néhány, a polgári haladást előmozdító intézmény: a Váci Takarékpénztár, a kaszinó és a legényegylet. 1848-ban megszűnt ugyan a földesúri joghatóság az ikerváros felett, de az önkormányzati jogokat csak az 1867-es kiegyezés után gyakorolhatták újra a város lakói. Több sikertelen kísérlet után 1859_T>en egyesült a két város. /86'7'ho.w megkötötték az úrbéri egyezséget a volt földesurak és jobbágyok, s ki-ki szabadon birtokolhatta földjét és gazdálkodhatott rajta. Megszűntek a versenyképtelen céhek, szerepüket az ipartársulatok, majd a Vác és Vidéke Ipartestület vette át. Az 1850-es években megkezdte működését néhány manufaktúra: az országos hírű Reitter-kocsigyár, egy ecetgyár, gőzmalom, szalmahüvelygyár és bútorgyár. Az 1880as években pusztító filoxéra számtalan családot megfosztott megélhetésétől, s a felszabaduló munkaerőt a sorra alakuló gyárak foglalkoztatták: a szövő- és kötőgyár, a hengermalom, a horgany hengermű, a Kobrák cipőgyár, a mérőeszköz- és szerszámgyár, valamint a magyar-belga kertgazdaság. ' /árosunk lakosainak aktivitását jelzi a számtalan civil szerveződés: a kaszinó, a legényegylet, a gazdakörök, a dalegyletek, a múzeumi egylet, a betegsegélyző és a temetkezési egyletek, a tűzoltóegylet és a sportegyletek. A XIX. század utolsó harmadában létrejöttek a szélesebb közönséget kiszolgáló intézmények is: a hírlapok, zeneiskola, színháztermek és magánkórház. <Éé\polgári igényeknek megfelelően modernizálták és csinosították a várost: megépítették a dunai védfalat, s vele együtt a társasági élet egyik színterét, a korzót, kikötőt és strandot létesítettek, megkezdték a csatornázást, több utcában járdát építettek, az utcák egy részét kikövezték. Új lakónegyed is született Deákváron a tisztviselők és alkalmazottak részére. <2ߣ „boldog békeidőket" az I, világháború, a tanácsköztársaság, az antant-szövetséges román csapatok 95 napos megszállása, végül a Trianon-sokk foszlatta szét. Orgazdaság helyreállítása viszonylag korán megkezdődött, s Vácra is több gyár települt. A városrendezési munkálatok során megszüntették Vörösház előtti vásárteret, parcellázták a területét, és kiépült a Széchenyi utca is. Szaporodott az oktatási intézmények száma a hadiárvák szakiskolájával, állami elemi, polgári és kereskedelmi iskolával. A Reménység Egyesület felépítette a város első kultúrházát is. világháború anyagiakban viszonylag csekély kárt okozott, annál többet emberéletben: sok száz katona halt meg a frontokon és pusztult el zsidó származása miatt a haláltáborokban. 1944 decemberében szovjet csapatok foglalták el a várost és Európa keleti felét, s ezzel el is dőlt ezen országok többségének sorsa. után megszűnt a sokszínű társadalmi élet. A sztálinista-kommunista diktatúrával nemcsak szellemi, ideológiai sötétség telepedett a városra, hanem az 1960-as évek elejétől valóságos por, a DCM cementpora is ellepte a várost. A városból „szocialista iparváros" lett, üzemek, gyárak egész sorát telepítették le városba. A nagy múltú kötöttárugyár mellett fonógyár, bélésszövőgyár, cementgyár, fotókémiai gyár, híradástechnikai gyár, gumigyár és kisebb üzemek egész sora működött a városban. A város lélekszáma megnőtt az iparban foglalkoztatott betelepülőkkel. A város arculata is megváltozott. Míg a belváros szinte érintetlenül vészelte át a XX. század második felét, csak néhány épületet fosztottak meg túl „díszes" homlokzatától, vagyis egyediségétől, addig a város külső területein „szocialista" lakótelepek létesültek: kockaházak sorát emelték a Földváry téren és az egykor polgári nyugalmat árasztó Deákváron is. De számtalan olyan intézmény is létesült, melyek városunk kulturális, oktatás- és egészségügyi helyzetét javították: művelődési központ, könyvtár, levéltár, több általános és középiskola, zeneiskola, rendelőintézet, vérellátó, tüdőgondozó és kórház. „Csak" az emberi és szabadságjogok hiányoztak. Ezeket az 1990-es rendszerváltás hozta meg. ÇS$z elmúlt tíz évben újjászületett a városi önkormányzat, az egyházi intézmények visszakapták elkobzott épületeiket, újból szerveződhettek a polgári élet színterei, az egyesületek és alapítványok. A gazdasági versenyben gyárak sora szűnt meg, vagy került magánkézbe, de több új nagy- és kisvállalkozás is szerveződött. egykori paraszti, kézműves és kereskedő mezőváros, majd „ipari város", „iskolaváros", „zenei város" újabban a „barokk Vác" mítoszát, a város múltjának virágkorát támasztja fel, s kapcsolja e korszakhoz önnön új arculatát, hogy ismét megteremtse a polgári Vácot. Ehhez elegendő alapot nyújthatnak, vonzerőt jelenthetnek az itt lakóknak és az ide látogatóknak Vác természeti adottságai, vendégbarát politikája, kulturális élete, megújított régi városcímere és műemlékei: a rekonstruált vár, a barokk főtér, a székesegyház, a Kőkapu, a honvédemlékmű, a Duna-part, a „kőszentes híd" és a Kálvária. ^^rosunk ma büszkén hirdeti önmagát jelmondatával, miszerint „Itt mindig történik valami!" Valóban, a zenei rendezvények, a képzőművészeti kiállítások, a múzeumi kiállítóhelyek, a kiadványok, az egyesületi élet, a sport- és színvonalas közcélú rendezvények jelzik: a város szándéka az, hogy kiemelkedjen az átlagosból és a nagyvilág előtt is vonzóvá és ismertté tegye önmagát. Kelt Vácott, 2001 Karácsony havában