Üzenet, 1942 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1942-03-01 / 1. szám

negyedében folyik le. De nincs is fontossága annak a kérdésnek, hogy mikor; a sorsok, amiket látunk, változatai a bennszülöttek sok százados sorsának; a korbácson és az éhségen keresztül ismerkednek meg a civilizációval.

Rumi kis eldugott falu a perui hegyek közt, lakói földművesek, van néhány állatjuk, tudnak fonalat fonni, ponchót szőni, harcolnak a megélhetésért a földdel, az időjárással. A külvilággal rendszeresen az adóbehajtón, a vándorló áruson keresztül érintkeznek, vagy ha néha átlovagölnaka szomszédba ponchókat vagy háziszöttes takarókat eladni. A keresztény szenteket és a pogány szellemeket egyformán tisztelik, de a buzgalom egyre-egyre csökken, mert se a tudós asszonyok, se az imádság nem tudják megvédeni őket a sok igazságtalanságtól.

Általában mégis megelégedettek, mert maguknak dolgoznak és a napi munka után jut idő pihenésre is, az életük alapját a közösség adja meg, elfoglal ják őket a falu eseményei, újításokat tervezgetnek, iskolaépítést, hogy a fiaik ne álljanak olyan idegenül szemben a világgal, mint ök.

A falu békés élete azonban nem tart örökké. A környéken már nem igen vannak faluközösségek, a földek egy-két nagyúr kezében vannak és Rumi lakóira is ráveti a szemét az egyik úr. A falu földjei, állatai nem kellenek neki, Peru gazdátlan földjei végtelenek és a földesúr birtokának nagyrésze kihasználatlan; ami kell a földesúrnak, az Rumi lakossága, a férfiak munkaereje, mert nem kap munkást egy kiaknázandó bányájába. Pörbe fogja a falut és ezzel megszűnik a kis falu békéje. Miután névleg el van törülve a rabszolgaság és mint szabad munkásnak mindenkinek joga van ott dolgozni, ahol akar, nem ronthat be embereivel a faluba, hanem a törvény sorai közt kell utat találnia, hogy az embereket megfossza a falujuktól és az éhség kényszerítse őket hogy hozzá szegődjenek.

A falu jogát mindenki elismeri, de senki nem áll melléjük, mert megfizetik, vagy megfélemlítik a tanúskodni akarókat. Rumi irniolvasni nem tudó egyszerű lakói egyedül nem tudják megvédeni magukat és elveszik tőlük a falut. Két útjuk marad: Otthagyni a közösséget, vagy elköltözni a hegyekbe, mostohább földre, ahol nehezebb lesz az élet, mint eddig A nagy többség ezt választja. A földesúr nem kapja meg a férfiak karját és tehetetlen dühében barmoknak, lustáknak nevezi őket, akik a nemzet javára szolgáló nagy vállalkozásokban való munkát megtagadják konoksából és korlátoltságból. És Rumi lakossága felvonul a hegyekbe, ahol lassan újra felépitik a falut és megismerik a földjüket, megszokják az új életet. Vannak, akik nem akarják újrakezdeni az életet a közösségben, hisznek a távoli vidékek nagy «lehtôségeinek» a meséjében és elmennek, egyedül, vagy családostul, szerencsét próbálni. Az ö útjukon át megismerkedünk a bennszülött munkások gyarmati életével. Egészségtelen kiima, beteggé tevő munka, napszám, ami akármekkora is,

23 -