Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1941-05-01 / 2. szám
a kora reggel legelni induló csordák kolompolását. Már virágzanak a fák. A méhek szorgalmasan hordják kelyheikböl édes terhüket raktáraikba. A vetemények rohamosan nőnek a májusi eső üdítő nedvességétől. A madarak vidáman énekelnek, újra fészket raknak. El, nő virágzik minden. Es Ti, falum népe, türelmetlenül lesitek minden nap az idők változását. Mennyi remény, mennyi várakozás van bennetek. Ez a hónap dönti el szeszélyével egy fél évi keserves munkátok és egész évi kenyeretek sorsát. Ti a remény nagyszerű újjáéledésével vártok. Vártok csodákat. Azt hiszitek, hogy most valami nagyot, valami rendkívülit fog cselekedni a természet, Isten, mert már csak tőle reméltek. Es ti nagyobb darab kenyeret tudtok maid adni családotoknak. De én féltelek benneteket. Félek, hogy ez a kis darab kenyér is, amit fanatikus szeretettel földetek iránt, munkátok verejtékével izzadtok ki, nem nektek, hanem másoknak, talán egy rettenetes és hatalmas gépezetnek, a háborúnak fog jutni. Pedig ti azt akarjátok, hogy nektek teremjen a föld. Fanatikus erővel ragaszkodtok minden kis darabjához. láttalak benneteket két évvel, két és fél évvel ezelőtt, Dolgoztatok. Először vetni akartatok, később betakarítani. Megzavartak. Hivtak háborúzni. De Ti nem akartátok ott hagyni a földjeiteket. Nem értettétek, hogy minek nektek elmenni. Ti dolgozni akartatok, békében, nyugodtan, a családotokért. Azt mondtátok, hogy a gyerekeitek éhesek. Ha Ti elmentek, még éhesebbek lesznek. Nekik kenyér kell. Soha nem fogom elfelejteni az indulásotokat. Kora reggel volt. A falu apraja-nagyja kint volt az állomáson. Bucsuzkodtunk. Sirtatok. Erős, hatalmas iérfiak belezokogtátok fájdalmatokat a tömegbe. Mí veletek sírtunk. Sírtatok, hogy földjeiteket félig megmunkálva, munkátokat, amelynek kenyeret kellett adni családotoknak, otthagyva, mennetek kell. Zokogva kérdeztétek, hogy mire való ez. Mit akarnak tőletek? Nem értettétek. De a vonat kalauza r ürített Beszálltatok. Es sírva, integetve, zokogva, énekelve elmentetek. Most itt idegenben, tőletek tizenkilencezer kilométer távolságban ezekre az eseményekre és Rátok gondolok. Testvéreim, barátaim, a Nyírség egv kis homokos szigetének nagyszerű emberei. Rólatok akarok beszélni. Es úgy érzem, hogy beszélnem kell. Beszélnem kell azoknak az embereknek, akik most *ávol élnek Tőletek, akik nem ismernek, akik talán azt hiszik, hogy ellenségeik vagytok. Beszélnem kell rólad, hasonló sorsú, szenvedő, igazságkeresö népem, falum és hazám parasztjai. Úgy érzem, hogy nekem jogom, van rólatok beszélni, mert ismerlek benneteket. Közétek születtem, közöttetek éltem gyermekkoromat és fiatalságomat. Örökre bennem lesznek azok az érzelmek, amiket a ti emberfeletti erővel folytatott küzdelmeitek, harcaitok a mindennapi létért, váltottak ki belőlem. En tudom. ho"v Ti mit értek. Tudom, mik a ti bajaitok. Sokat beszélgettünk arel:~ 7
