Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 2. szám
ISSN 0500-795-X MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxvn.évfolyam 1993. 2. szám Gémes István: A határtalan üdvösség NAGYSZOMBAT ÜZENETE Elvilágiasodott társadalmaink egyik nyomorúsága, hogy nem ismernek ünnepnapokat, s azok jótékony, megújító hatását. Szabadságról, azaz hosszabb, összefüggő munkamentes időszakról álmodik mindenki, s attól várja a szellemi-lelki feltöltődési. Közben nem veszi észre, hogy a kereszténység szabályszerűen, mindig visszatérő vasárnapjai és ünnepei sokkal megbízhatóbb erőforrásokként állnak a rendelkezésére, mint a nagyon várt, aztán irgalmatlanéi szigorú programokkal leterhelt ú.n. nyári vagy téli "szabadság". Azon tűnődöm, hogy nem mi, keresztények vagyunk-e ennek az egészségtelen hangsúlyeltolódásnak az okai? Talán azzal, hogy mi magunk sem becsüljük meg, és igazán nem is ünnepeljük magát a vasárnapot sem. Pedig ez az egyik legősibb ünnepünk: az Úr feltámadásának napja. Csak megemlítem, hogy oroszul ma is voszkreszenje, azaz "feltámadás" a neve. S ha ezzel a legegyszerűbb és legnagyszerűbb ünnepünkkel is mostohán bánunk, honnan ismernénk akkor pl. a nagyszombat napjának ünnepét, és annak jelentőségét? Szinte észrevétlenül húzódik meg különben is nagypéntek és a feltámadás ünnepe között. Mégis kezdettől fogva a kereszténység nagy ünnepei közé tartozott. Hármas összefüggésben kell róla beszélnünk. 1. Lukács evangélistától ismerünk egy rövid mondatot, amelyet azután közöl, miután Arimátiai József segítségével Jézus holttestét sírbatették. így hangzik: "Szombaton pedig megpihentek a parancsolat szerint" (24,57). A keresztlevétel és a sírboltba helyezés után következett tehát a "síri csend". A tanítványok szeretett Mestere is elpihent a sírban, így ők is ebben a csendben vettek részt. Itt most nincs mit tenniök, az Úr eltávozott tőlük, a halál csendet parancsolt. Emlékszem még, hogy szólt ránk gyermekkoromban nagyszombaton az édesanyánk, ha túl zajosak voltunk. És gyászolók is megjelennek szemem előtt, akik a temetés napján beleburkolóztak a gyász mély csendjébe. - Persze a kereszténység ezt a pihenést, csendet, megnyugvást tudatosan kapcsolta össze azzal a gondolattal, amelyet a teremtéstörténetből tudott: Isten is megnyugodott a teremtés után és teremtett magának egy hetedik napot, amelyen nemcsak a munkát szüntette be, hanem "megáldotta és megszentelte azt a napot” (lMóz 2, 2-3). Nagyszombat nem siratónap, hanem emlékezés arra az Úr Jézus Krisztusra, aki elvégzett munkája után most Eihen, akár Isten a teremtés után. Gyülekezete pedig észséggel ossza meg Urával ezt a nyugalom napját. Részesedik a csendben és feltöltekezik a másnapi feltámadás méltó megünneplésére. 2. Nagyszombat azonban a tanítványokat igen erősen emlékeztette Jézus, egy mondatára is, amelyet még életében hallottak tőle. írástudók és farizeusok nem hagytak neki békét, mert feltételezték róla, hogy nem tisztakezű és tisztagondolkozású ember ő. Ezért felszólították, hogy igazolja magát: mondja el, ki küldte és kitől van meghatalmazása? Az akkori nyelven: jelet kértek tőle, amelynek alapján ők aztán megállapították volna, hogy az elfogadható-e messiási igazolásnak, vagy nem? Jézust igen bosszantotta ez és így felelt: "Ez a gonosz és parázna nemzetség nem kap más jelt, mint a Jónás próféta jelét: t.i. ahogy Jónás három éjjel, három nap volt a cethal gyomrában, úgy kell az emberfiának is három nap és három éjjel a föld gyomrában lennie" (Mt 12,39-40). Jézus elutasította az ilyesfajta igazolási elvárásokat, hiszen az ő küldetéstudata meg sem engedte volna az ilyenek teljesítését. Azt azonban tudta már akkor is, hogy Isten vele való tervének lesz olyan "mélypontja" is, amely őt a "föld gyomrába", a halottak birodalmába, (héberül: a seolba) vezeti.->
