Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 2. szám
7 úr/rÁfísm .»j« f ■*3X*THi] Molnár C.Pál: Az utolsó vacsora SOROMPÓN TÚL Diakóniai gyakorlat 1992 Az idén nyáron, az Evangélikus Teológiáról 13 diák részesült abban az örömben, hogy Németországba mehet dolgozni. Maga a diakóniai munka azért volt öröm számunkra, mert így betekintést nyerhettünk a német evangélikus diakónia sajátosságába. Ez a munka egy hónapra szólt, melyet először keveseltünk, mondván ennyi idő nem elég a teljes szeretetszolgálat megismeréséhez. Utólag láttuk, hogy nemcsak Németország létezik, hanem a mi kicsi Magyarországunk is, amely iránt - főleg az utolsó héten, napon - honvágyat éreztünk. Mint említettem, a megbízatás egy hónapra, júliusra szólt. Július 1-én reggel 8,30-kor indult a vonatunk és csaknem 15 órás utazásnak néztünk elébe, háromszori átszállással. így a késő esti órákban érkeztünk meg Mindenbe. Ez a város a hajdani Nyugat-Németország északi részén, Wesztfália tartományban helyezkedik el. Lélekszámát tekintve kb. fele Nyíregyházának. Maga a tartományi diakónia vezetője fogadott minket, aki igen kedves és segítőkész, középkorú úr volt. Azt hittük, a munkánk együtt lesz, de még azon az estén kiderült, hogy három csoportba leszünk elosztva. így öt társammal együtt én Lahdeba kerültem, amely Mindentől kb. 15 kmre helyezkedik el. Másnap lehetőségünk volt megismerkedni az ottani diakónia vezetőjével, aki bemutatta az intézményt és elmondta ennek az egy hónapnak a kulturális programjait, amelyeket nekünk szerveztek. Ez az intézmény, ahol a még hátralevő 26 napot töltöttük, különböző osztályokra volt osztva, ahol ápolták, gondozták a betegeket. Egy társammal együtt olyan helyre kerültünk, ahol idős és fiatal egyaránt volt. Sajnos legtöbb beteg már testileg és szellemileg eléggé romlott állapotban volt. A nővérek munkájában segédkeztünk: etetés, betegsétáltatás, mosdatás, ételek feltálalása. Úgy éreztük, hogy ezt a munkát csak szívvel, hittel lehet végezni, aminek a legtöbb ápoló jeles bizonyítékát adta. Öröm volt velük dolgozni, még akkor is, ha részünkről nyelvi nehézségek is adódtak olykor-olykor. Sokat tanult az ember: odafigyelést, empáthiát, szeretetet és még sorolhatnék sok mindent. Mégis jó dolog volt tudni, hogy mi emberek bizony csak "kevesek" vagyunk Isten csodálatos szeretetéhez, törődéséhez képest, mellyel ezeket az embereket is megtartotta. A diakónia négy szava: "Dienen, beraten, helfen, heilen" ( = szolgálni, tanácsot adni, segíteni, gyógyítani) mégis keveset ér, ha a mi drága Istenünk nem adja az erőt hozzá. Örültem, hogy egy hasznos és a lelkipásztori készülés szempontjából tanulságos hónapot tölthettem ezen a helyen, amelyért Istennek legyen hála. Melich Mihály - "Forrás" 92/5 "Mihelyst behúnyod a szemed, föltámasztanak. Ezer év lehet ez, s mégis félálomnak tűnik majd. Mintahogy az éjjeli óraütést nem hallod, s fogalmad nincs, meddig aludtál, így repül el halálodban akár ezer év is. Rá sem ér az ember körülnézni, már szép angyal lett belőle." (Luther: Prédikáció, 1532) ********************************* Esztergom, Magyarország Január 20- án ökumenikus istentisztelet volt az esztergomi bazilikában. Az igehirdetést Dr.Harmati Béla evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke tartotta 2Kor 4,6 alapján. A protestáns egyházak koszorút helyeztek el annak a három jezsuitának emlékművénél, akiket 1619. szeptember 7-én Rákóczi György Kassát ostromló hajdúi végeztek ki. Grodziecki Menyhért lengyel, Körösi Márk horvátországi, Pongrác István pedig erdélyi születésű volt. - E koszorúzással válaszolták a pápa gesztusára, aki 1991-ben az evangélikus és református gályarabok Debrecenben álló emlékművét koszoiúzta meg.