Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 2. szám
ÚT/Tftfí5 "...a föld végső határáig" (2) ETIÓPIA "NAGY EMBERE" A Lutheránus Világszövetség Dar-es-Salaamban tartott nagygyűlésén, 1977 nyarán, egy nap termetes, magas afrikai mellé kerültem az ebédnél. Már külső megjelenése is tiszteletet keltő volt. Nemcsak az afrikai világrészben, de európai és amerikai egyházi vezetők között is nagy megbecsülésnek örvendett. Gudina Tumsa volt a neve, az etiópiai evangélikus egyház főtitkára. Mindenki tudta róla, hogy egyháza, s ő maga is, igen nehéz helyzetben volt. Magánbeszélgetésben nyíltan kifejezésre juttatta, hogy tisztában van vele, bármikor börtönbe kerülhet. Előtte három évvel volt az etiópiai forradalom, a császárt eltávolították trónjáról (egy évre rá börtönben halt meg), s Etiópia marxista alapon álló diktatúra lett. Gudina Tumsa az új helyzetet úgy fogta fel, hogy az az egyház számára egészen új feladatokat és kihívást hozott. Rögtön szemináriumokat hozott létre, amelyekben a marxizmust és a szocializmust, elvi és gyakorlati szempontból, keresztény alapon tanulmányozták. Nem sokkal a marxista hatalomátvétel után memorandumot dolgozott ki, amelyben vázolta, milyen teendői lesznek az egyháznak az új helyzetben. Egyik legfontosabb feladatnak azt tekintette, hogy az egyház függetlenítse magát külföldi missziók támogatásától, legyen minden tekintetben önálló. Egy másik fontos lépés szerinte az kellett legyen, hogy az etiópiai egyházak közeledjenek egymáshoz és találjanak egy olyan közös teológiai alapot, amelyen együtt tervezhetik meg jövőjüket. Mindez önmagában még nem tette volna Gudina Tumsa helyzetét nehézzé. De írásaiból és egész fellépéséből nem hiányzott a társadalomkritika sem. S ez nem valamilyen új jelenség volt nála. Már a császárság idejében fellépett, szóban és írásban, a társadalmi igazságtalanságok ellen. Amikor még mindenki csak dicsérte az etióp császárságot, magában Etiópiában éppúgy mint külföldön, akkor Gudina Tumsa annak erős kritikusa volt, s főleg a feudális társadalmi rend és a földtulajdon aránytalan elosztása ellen lépett fel. Már mint fiatal teológiai hallgató s később ösztöndíjas diák Amerikában, alapos teológiai tanulmányait élénk politikai érdeklődéssel kombinálta. Ennek során nem egyszer kritikai kérdéseket intézett nemcsak saját népe és egyháza felé, hanem az Etiópiában működő nyugati missziók felé is. Még nem töltötte be a harmincadik életévét, mikor 1956-ban egyháza (hivatalos nevén "Mekane Yesus-egvház", azaz "Az egyház, amely Jézus tartózkodási helye") Tőtitkári tisztével bízták meg. Emlékezetes marad az a felhívás, amelyet az etiópiai evangélikus egyház 1972-ben intézett a Lutheránus Világszövetséghez. Ez a felhívás mint "Mekane-Yesus-levéF lett világhírű, s témája "Igehirdetés és emberi fejlődés" volt. Élére állítva a levél fő problémáját, úgy lehetne azt megfogalmazni: Miért van az, hogy ha egy afrikai egyháznak traktorra vagy kórházi felszerelésre van szüksége, akkor rögtön mozgósítanak egy európai vagy amerikai "Entwicklungshilfe"-!, amely beszerzi a szükséges technikai berendezést; - ha azonban azt panaszolja az egyház, hogy nincs elég lelkésze és katekétája, akik taníthatnák mindazokat, akik keresztségre jelentkeznek, akkor hiába kérnek segítséget. Ebben az időben a Mekane Yesus egyház a világ egyik legrohamosabban gyarapodó egyháza volt. Ezt az iratot Gudina Tumsa fogalmazta meg. De mögötte nemcsak az emh'tett gyakorlati problémák rejtőztek. Benne volt az a tipikus afrikai keresztény gondolkodás is, hogy nem lehet kettéosztani az embert "testi" és "lelki" szférára. Az evangélium az ember egészét érinti, választ ad az igazság és szabadság utáni vágyra, éppúgy, mint a bűn rabságából való vágyra. Az etiópiai egyház levelét a Lutheránus Világszövetség megküldte mind a 106 tagegyházának tanulmányozásra, s aztán egy globális kongresszuson vitatták meg a kérdést Nairobiban 1974-ben. Több éven át akkor a világ evangélikus egyházainak legjobb teológusai foglalkoztak azokkal az égető kérdésekkel, amelyeket a Gudina Tumsa fogalmazta levél vetett fel. Iskolapéldája lett ez annak, hogyan tudja egy "fiatal egyház" komoly teológiai gondolkodásra késztetni a Nyugat évszázados tradíciókkal rendelkező egyházait és teológusait, s ebben a közös eszmélkedésben részt is venni. * Egy ilyen komoly felkészültségű és szilárd teológiai alapon álló egyházi vezető, aki nem félt attól sem, hogy társadalmi igazságtalanságok ellen fellépjen, érthetően "veszélyes emberinek volt tekinthető az 1974-ben Etiópiában hatalomra került diktatúra vezetői szemében. Dar-es-Salaamban tett baljós kijelentései két évre rá beváltak. 1978 végén tartóztatták le először. A börtönben arra akarták rábírni, hogy az etiópiai diktátor, Mengistu Heile Mariam kíséretében propaganda körútra induljon Európába. Rá félévre újból három hetes börtön várt rá, s ez alkalommal azt kívánták, adjon rádió- és TV-nyilatkozatokat arról, hogy Etiópiában teljes vallásszabadság van. Mindezeket az ajánlatokat elutasította, mert tisztában volt vele, milyen kemény kézzel léptek fel a hatalom új birtokosai az egyházak ellen s börtönöztek be aktív keresztényeket, akik nem támogatták a marxista hatalomátvételt. Kínvallatás után szabadonengedték, s értésére adták, hogy "a forradalom ellenségének" tekintik. 1979 július 28-án este fegyveres civil személyek vitték el harmadszor, s ez után senki nem hallott többé felőle. A hatóságok mosták kezeiket: ők nem tudnak semmit róla. Csak miután Etiópiában is összeomlott a marxista diktatúra, találták meg holttestét tavaly tavasszal, s kerültek elő a bizonyítékok, hogy kivégezték. * Két utolsó letartóztatása között egy újabb memo randumon dolgozott. "A keresztény ember szerepe a társadalomban" volt ennek a címe. Kiindulópontja az, hogy Krisztus úr, az egyes keresztény ember életében éppúgy, mint mindenféle világi hatalom felett. A kereszténynek ezért semmitől és senkitől nem kell félnie. De ugyanakkor munkálkodnia kell mások javán, akkor is, ha diktatúra bitorolja a világi hatalmat. Az engedelmesség határa ott van, amikor rá akarják bírni, hogy megtagadja Krisztust vagy elálljon a róla való bizonyságtételtől. Barátai ebben az időben rá akarták bírni, hogy titokban hagyja el az országot, de erre nem volt hajlandó. Gudina Tumsa felesége sem kerülte el a Krisztusért való szenvedést. Férjének eltűnte után őt is letartóztatták, tíz évet ült börtönben ítélet nélkül, s csak a rendszer összeomlása után szabadult. A misszió egyházainak is megvannak a próbára tett bizonyságtevői. Terray László
