Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1993 / 2. szám

ÚT/Tftfí5 "...a föld végső határáig" (2) ETIÓPIA "NAGY EMBERE" A Lutheránus Világszövetség Dar-es-Salaamban tartott nagygyűlésén, 1977 nyarán, egy nap termetes, ma­gas afrikai mellé kerültem az ebédnél. Már külső megjele­nése is tiszteletet keltő volt. Nemcsak az afrikai világrész­ben, de európai és amerikai egyházi vezetők között is nagy megbecsülésnek örvendett. Gudina Tumsa volt a ne­ve, az etiópiai evangélikus egyház főtitkára. Mindenki tudta róla, hogy egyháza, s ő maga is, igen nehéz helyzetben volt. Magánbeszélgetésben nyíltan kifejezésre juttatta, hogy tisztában van vele, bármikor bör­tönbe kerülhet. Előtte három évvel volt az etiópiai forra­dalom, a császárt eltávolították trónjáról (egy évre rá bör­tönben halt meg), s Etiópia marxista alapon álló diktatúra lett. Gudina Tumsa az új helyzetet úgy fogta fel, hogy az az egyház számára egészen új feladatokat és kihívást ho­zott. Rögtön szemináriumokat hozott létre, amelyekben a marxizmust és a szocializmust, elvi és gyakorlati szem­pontból, keresztény alapon tanulmányozták. Nem sokkal a marxista hatalomátvétel után memorandumot dolgozott ki, amelyben vázolta, milyen teendői lesznek az egyháznak az új helyzetben. Egyik legfontosabb feladatnak azt tekin­tette, hogy az egyház függetlenítse magát külföldi missziók támogatásától, legyen minden tekintetben önálló. Egy má­sik fontos lépés szerinte az kellett legyen, hogy az etiópiai egyházak közeledjenek egymáshoz és találjanak egy olyan közös teológiai alapot, amelyen együtt tervezhetik meg jö­vőjüket. Mindez önmagában még nem tette volna Gudina Tumsa helyzetét nehézzé. De írásaiból és egész fellépésé­ből nem hiányzott a társadalomkritika sem. S ez nem va­lamilyen új jelenség volt nála. Már a császárság idejében fellépett, szóban és írásban, a társadalmi igazságtalansá­gok ellen. Amikor még mindenki csak dicsérte az etióp császárságot, magában Etiópiában éppúgy mint külföldön, akkor Gudina Tumsa annak erős kritikusa volt, s főleg a feudális társadalmi rend és a földtulajdon aránytalan el­osztása ellen lépett fel. Már mint fiatal teológiai hallgató s később ösz­töndíjas diák Amerikában, alapos teológiai tanulmányait élénk politikai érdeklődéssel kombinálta. Ennek során nem egyszer kritikai kérdéseket intézett nemcsak saját né­pe és egyháza felé, hanem az Etiópiában működő nyugati missziók felé is. Még nem töltötte be a harmincadik élet­évét, mikor 1956-ban egyháza (hivatalos nevén "Mekane Yesus-egvház", azaz "Az egyház, amely Jézus tartózkodási helye") Tőtitkári tisztével bízták meg. Emlékezetes marad az a felhívás, amelyet az etió­piai evangélikus egyház 1972-ben intézett a Lutheránus Világszövetséghez. Ez a felhívás mint "Mekane-Yesus-levéF lett világhírű, s témája "Igehirdetés és emberi fejlődés" volt. Élére állítva a levél fő problémáját, úgy lehetne azt megfogalmazni: Miért van az, hogy ha egy afrikai egyház­nak traktorra vagy kórházi felszerelésre van szüksége, ak­kor rögtön mozgósítanak egy európai vagy amerikai "Ent­wicklungshilfe"-!, amely beszerzi a szükséges technikai berendezést; - ha azonban azt panaszolja az egyház, hogy nincs elég lelkésze és katekétája, akik taníthatnák mind­azokat, akik keresztségre jelentkeznek, akkor hiába kér­nek segítséget. Ebben az időben a Mekane Yesus egyház a világ egyik legrohamosabban gyarapodó egyháza volt. Ezt az iratot Gudina Tumsa fogalmazta meg. De mögötte nemcsak az emh'tett gyakorlati problémák rejtőz­tek. Benne volt az a tipikus afrikai keresztény gondolko­dás is, hogy nem lehet kettéosztani az embert "testi" és "lelki" szférára. Az evangélium az ember egészét érinti, választ ad az igazság és szabadság utáni vágyra, éppúgy, mint a bűn rabságából való vágyra. Az etiópiai egyház levelét a Lutheránus Világszö­vetség megküldte mind a 106 tagegyházának tanulmányo­zásra, s aztán egy globális kongresszuson vitatták meg a kérdést Nairobiban 1974-ben. Több éven át akkor a világ evangélikus egyházainak legjobb teológusai foglalkoztak azokkal az égető kérdésekkel, amelyeket a Gudina Tumsa fogalmazta levél vetett fel. Iskolapéldája lett ez annak, hogyan tudja egy "fiatal egyház" komoly teológiai gondol­kodásra késztetni a Nyugat évszázados tradíciókkal ren­delkező egyházait és teológusait, s ebben a közös eszmél­­kedésben részt is venni. * Egy ilyen komoly felkészültségű és szilárd teoló­giai alapon álló egyházi vezető, aki nem félt attól sem, hogy társadalmi igazságtalanságok ellen fellépjen, érthető­en "veszélyes emberinek volt tekinthető az 1974-ben Eti­ópiában hatalomra került diktatúra vezetői szemében. Dar-es-Salaamban tett baljós kijelentései két évre rá be­váltak. 1978 végén tartóztatták le először. A börtönben arra akarták rábírni, hogy az etiópiai diktátor, Mengistu Heile Mariam kíséretében propaganda körútra induljon Európába. Rá félévre újból három hetes börtön várt rá, s ez alkalommal azt kívánták, adjon rádió- és TV-nyilatko­­zatokat arról, hogy Etiópiában teljes vallásszabadság van. Mindezeket az ajánlatokat elutasította, mert tisztában volt vele, milyen kemény kézzel léptek fel a hatalom új birto­kosai az egyházak ellen s börtönöztek be aktív kereszté­nyeket, akik nem támogatták a marxista hatalomátvételt. Kínvallatás után szabadonengedték, s értésére adták, hogy "a forradalom ellenségének" tekintik. 1979 július 28-án este fegyveres civil személyek vitték el harmadszor, s ez után senki nem hallott többé felőle. A hatóságok mosták kezeiket: ők nem tudnak sem­mit róla. Csak miután Etiópiában is összeomlott a marxis­ta diktatúra, találták meg holttestét tavaly tavasszal, s kerültek elő a bizonyítékok, hogy kivégezték. * Két utolsó letartóztatása között egy újabb memo randumon dolgozott. "A keresztény ember szerepe a tár­sadalomban" volt ennek a címe. Kiindulópontja az, hogy Krisztus úr, az egyes keresztény ember életében éppúgy, mint mindenféle világi hatalom felett. A kereszténynek ezért semmitől és senkitől nem kell félnie. De ugyanakkor munkálkodnia kell mások javán, akkor is, ha diktatúra bi­torolja a világi hatalmat. Az engedelmesség határa ott van, amikor rá akarják bírni, hogy megtagadja Krisztust vagy elálljon a róla való bizonyságtételtől. Barátai ebben az időben rá akarták bírni, hogy titokban hagyja el az or­szágot, de erre nem volt hajlandó. Gudina Tumsa felesége sem kerülte el a Krisztus­ért való szenvedést. Férjének eltűnte után őt is letartóztat­ták, tíz évet ült börtönben ítélet nélkül, s csak a rendszer összeomlása után szabadult. A misszió egyházainak is megvannak a próbára tett bizonyságtevői. Terray László

Next

/
Oldalképek
Tartalom