Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 1. szám
ISSN 0500-795-X MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxvn.évfolyam 1993.1. szám Gémes István: Beteges félelem az idegentől, az idegen szavak szótára szerint. Idegen lehet az ismeretlen TÁJ, ahova becsöppentünk, vagy bekényszerültünk. Idegen lehet a KÖRNYEZET, amely elüt a megszokottól, s egyes jelenségei, képei, kifejezésformái félelmet váltanak ki belőlünk. Idegen lehet a NYELV, amelyet körülöttünk élők használnak, s amit mi nem értünk. Kevés feszélyezettebb helyzet van még, mint amikor jelenlétünkben olyan nyelven beszélnek (ki tudja, mit?), amit nem értünk. Mondja már gyorsan, mit mondott? - aki tolmácsoskodott nehéz helyzetekben, az tudja, hogy mennyi félelem van a sürgetően türelmetlen mondat mögött... Ám, ha xenofóbiáról beszélünk, erről a modernkori betegségről, egészen konkrét formában, felbolygatott keleti világunk legaggasztóbb jelenségére gondolunk: betegesen félünk minden idegen embertől, aki közénk jön és köztünk maradni is akar. Pedig Európában megszokhattuk az idegent. Szűkreszabott országhatáraink, (amelyek az Európai Közösség 12 országán belül éppen most szűnnek meg) állandóan figyelmeztetnek bennünket, hogy magunk is szinte állandóan idegenek vagyunk ott, ahol éppen járunk. Amikor brazíliai első öt évem majdnem határtalan, végnélküli útjai után Európába viszszajöttem, szinte kínosan érintett, hogy néhány órán belül angolok, hollandok, franciák, németek kérdezték, hogy mit akarok itt és kíváncsian forgatták az útlevelemet. Xenofóbia Mi, kárpátmedencei származékok is megszokhattuk az idegent. A 10.században az avarok és szlávok közé idegenként bejövő magyarokhoz szinte megszakítás nélkül jöttek kazárok, tatárok, kunok, besenyők, majd törökök, germánok, szerbek és horvátok, vendek és szlovákok, bolgárok és lengyelek, cigányok, zsidók, görögök, örmények, legújabban ázsiaiak EJ és afrikaiak. Hát nem az a ma érvényes antropogenetikai vélemény, hogy minél tarkább a keveredés, annál ellenállóbb és intelligensebb egy nép? De hát mi sem maradtunk "adósai" a világnak. Hogy a feltehetően 16-17 millióra tehető magyar jó egyharmada az ország jelenlegi határain kívül él, az nemcsak a hirtelen eldöntött és vaktában meghúzott új határok következtében van így. Igen sokan vagyunk, akik tudatosan akarunk hozzájárulni ma is más népek ellenállóbbá és intelligenssé tételéhez. Euráziában a totális diktatúra erőszakkal tartotta össze a különböző népeket, a “proletártestvériség" plakativ jelszava alatt. Nagy szégyene lenne a kereszténységnek, ha nem lenne képes az ilyen nyomás alól megszabadultakat egymással való békességre megnyerni és benne meg is tartani őket. Ki más vegye komolyan, ha nem mi, ezt a bibliai mondatot: "Nincs zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, se férfi, se nő, - mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" (Gál 3,28)? Persze, ami ma a Balkánon, Moldvában és a nyugati államok esetlensége miatt náluk is történik, az minden, csak nem a bibliai igazságnak való engedelmeskedés. Európának nem elideologizált "újraevangelizálásra”, hanem Istennel és önmagával való megbékélésre van szüksége. Hogy megszűnjön beteges félelmünk - az idegentől. Azaz a másiktól. És magunktól is. T
