Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 6. szám
UmBRSSK tanítóink voltak Hieronymusz - a kereszténység tanácsadója minden remény meg lesz arra, hogy Észak a Déllel egyesül. Ha Efraim (Észak) négyszáz évig idegen uralom alatt sínylődött is, a nemzet (a kiválasztott nemzet!) jobbjai között a belső lelki/hitbeni identitás, hűség és istenhit még mindig él: a szent összetartozás tudata! Lényeg: a történelem viszontagságai közepette, mondja a hitetvalló és reményt-sugárzó, jövőtformáló Zakariás, Isten kiveszti a harci kézívet, békességet hirdet és URALKODIK TENGERTŐL TENGERIG ÉS A FOLY AMTÓL A FÖLD HATÁRÁIG . . . Isten uralkodik és nem az ember. A hatalom nem az ú. n. hatalmasok, hanem Isten kezében van. A nagyok, hatalmasok csak eszközök Isten, a Történelem Urának kezében! Egy-két pillanatkép a mi időnkből: Ordass püspök otthon, szobafogságban, de csendes, szigorú hitvallása milliókat tölt el új bátorsággal, új reménységgel-próféta a maga nemében. Láttam Minnesotában azt a modern templomot, melyet Paul Hanson építtetett, ahol az Ordass név a világ nagyjai között, Dostojewski mellett, Wilmar városában prófétai szerepében megörökítve . . . Minneapolisban egy magyarzsidó orvos hívott és vitt el a kanadai Winnipeg-be, hogy ott találkozzunk Mindszentyvel. A száműzött hercegprímásnak többek közt ezt a mondatát a szivembe is zártam: »Minden látszat ellenére, még mindig a jó Isten keze játssza a legszebb zenét az emberiség történelme orgonáján«. Nem az ember, nem egy politikai rendszer, hanem Isten uralkodik, övé a hatalom és dicsőség! Isten nélkül hal a parton, fűszál a homokon, megalázott, üldözött, száműzött papocska. De Istennel - víz, tűz, föld, levegő - méltóságos nagyság és még annál is több: próféta a maga idejében, aki reményt kelt, aki bátorít. Még egy gondolat: Wischmann elnök, az EKD külügyi osztályának volt főnöke mondta egyik találkozónkon: »Most nyugdíjas lettem. Hála a jó Istennek most bővebben van időm meditálni és imádkozni. Tudjátok, mi az imádság? - kérdezte. Az imádság részvétel Isten világuralmában!« Milyen nagy megtiszteltés! . . . Mi az eljött, a megszületett, meghalt és feltámadott Krisztusnak, Üdvözítőnek, Békesség Királyának vagyunk a hívei, tanúi, papjai, akit Zakariás nem ismert. De megjövendölt. Nekünk szabad így énekelni: »Győzelmet vettél, ó feltámadott.« A kételyek, zavarok, hitetlenség, elidegenülés, kiábrándultság sokszor vezethet a közöny felé, sőt cinikussá is válhat az ember és kritikus gúnyolója sorsnak és Istennek. De a nehezebb: a szolidaritás, az áldozatvállalás és mindenek előtt a hithűség hozhat csak megoldásokat, ha úgy tetszik, papi, prófétai feladatok elvégzésére a mi időnk-347 táján született Dalmáciában keresztény szülőktől, »már a bölcsőben keresztény tejjel tápláltak«, - írja. Nehéz természetű gyermek: jó, de bonyolult tanuló, fegyelmezetlen, önfejű, szellemileg friss, hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldva, érzékeny, szenvedélyes, gyanakvó és féltékeny. Életrajzírói szerint hetvenévesen is ilyen maradt. Minden új megragadta, gyorsan döntött és a végkimerülésig dolgozott, ellenfeleivel azonban nem bánt kesztyűs kézzel, semmi szolgálat nem volt nehéz neki, de sokszor választotta a felszínes megoldásokat. Vágyott barátokra és kellett neki az elismerés, ugyanakkor legtöbbször saját maga volt az oka, ha barátai elhagyták, s az elismerés terhes lett számára. Miért vettük fel akkor Hieronymuszt (magyarul: Jeromost) a »Tanítóink voltak«-sorozatunkba? Bármennyire hihetetlenül hangzik: éppen ez a nyugtalan természet lett az egyház egyik legnagyobb tanítója. Nem csak a középkor tisztelte őt módfelett. Jan van Eyck és Dürer, mint a nagy tudóst és tanítót ábrázolták. Rotterdami Erazmusz pedig bizonyos értelemben mesterének tekintette, amikor vállalkozott művei kiadására. Mit köszönhetünk Hieronymusznak? Az első latinnyelvű Bibliát. Hosszú életéből csaknem húsz évet fordított erre a nagy munkára. Damazusz római püspök bízta meg eredetileg ezzel a nagy feladattal. Nem mintha a Szentírás könyvei nem lettek volna meg különböző fordításokban. Azonban a sokfelé szétszórt és sokszor igen bizonytalan szövegű bibliai könyveknek szüksége volt a tudományosan tüzetes átvizsgálására. Hieronymusz egy zsidóból lett kereszténytől a fordítás kedvéért *------X------X------X------X------* ben és rajtunk keresztül is. Erre biztat a mai napi újtestamentumi ige: »És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az ő hatalma erejének munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta őt a halálból, és ültette őt a maga jobbjára a mennyekben, felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven . . . nemcsak e világban, hanem a következőben is« (Ef 1,19-21). Weisz Jenő megtanult héberül, s így ő lett az első egyházi tanító, aki a latin fordításokat az Ótestamentum héber eredetijével össze tudta hasonlítani. Ö volt az első, aki tehát az Ótestamentumot nem az ismert görög nyelvű fordítás, a Szeptuaginta alapján (állítólag hetvenen fordították, innen a név), hanem az eredeti héber nyelvből fordította. De nemcsak magán a szövegen dolgozott, hanem - ugyancsak elsőként - rájött arra is, hogy a Szentírás megértése szempontjából, mennyire fontosak a történelmi ismeretek és az archeológiái leletek. El tudott gyönyörködni, sőt meditálni egy-egy emléken, mert azt is a Szentírással kapcsolatos munkájába tudta beépíteni. Fordítását később »Vulgata«-nak (= általánosan elfogadott) nevezték és a rk. egyház máig is érvényes Bibliája! Előbb az Újtestamentumot fordította le, majd a zsoltárokat, végül az Ótestamentumot. Nyugodtan nevezhetjük élete főművének a latin Bibliát. A Szentírással való foglalkozása azonban nem merült ki csupán a szöveggel kapcsolatos munkában. Számtalan magyarázatot, kommentárt írt az egyes bibliai könyvekhez. Van köztük nagyon gyorsan készült, amely nem igen megy a mélységekbe. Másokat viszont még nagyon sokáig használtak a szentírásmagyarázók. Kommentárjai legtöbbje ótestamentumi könyvekhez készült; főleg a prófétákat szerette magyarázni, de nem a történeti könyveket. Ám még magyarázatainál is fontosabb segédeszközt adott későbbi generációk kezébe: lexikonfolyt. a 6. oldalon
