Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 1. szám

Visszhangot Hídverés Fáklya ritkán kap, aki képmeditációt ír. Hiszen a saját szemével nézi a képet - amihez joga van! - s az nem biztos, hogy a más szemé­nek is megfelel. Most azonban a múlt szá­munk »Vidéki látogatók« című képmeditá­ciójához írt olyan hozzászólást közölhe­tünk, amely értékes információn túl, a »szemtágításhoz« is hozzájárul: »Az Utitárs továbbra is jóf tartja magát. Az idei számok is megerősítették, hogy van mondanivalója. Még a külföldi hírek is külföldi olvasókra szabottak: nem a szok­ványos beszámolók, hogy ez meg az a főtit­kár vagy püspök ilyen meg olyan kijelentést tett vagy testvéri látogatást valamilyen egyháznál, hanem olyan hírek, amelyek éppen a nyugati sajtóhoz szokott olvasó számára lehetnek érdekesek . . . A karácsonyi számban tetszett nekem az indiai festő művének elemzése vagy kom­mentárja. De éppen ezzel kapcsolatban lenne egy kis »kritikai« megjegyzésem. Te a művet nagyon szépen elemzed (mert a te stílusodra vall a cikk, ha nincs is feltüntetve a szerzője), - amit mondasz, annak legna­gyobb része elmondható bármelyik »primi­tiv« festő munkájáról, ha a művész nem is Indiába való, hanem Stuttgartban vagy Os­lóban nőtt fel. De kiemeled a sajátos indiai jelleget is: kisemberek világáról van szó, indiai kisemberek a szereplők (de a hang­súly nem azon van, hogy indiai kisemberek, hanem hogy kisemberek), s nem hoznak ajándékot. De két dolgot hiányolok. Az egyik az, hogy indiai arcvonásai vannak a szereplőknek (mert hiszen van olyan ázsiai keresztény mű is, ahol Jézust mint európait ábrázolják, sőt olyan is, ahol kifejezésre jut, hogy itt a földön vannak néger vagy kínai keresztények, de a mennyországban, - ott mindenki fehér lesz!) (Amihez persze hozzá lehet tenni, hogy mi európaiak tulaj­donképpen nem fehérek vagyunk, hanem pirosak, különösen is mióta legtöbbünknek magas a vérnyomása.) A másik, amit hiá­nyolok, annak aláhúzása hogy ez a fest­mény (is) mutatja, hogy az evangélium Budapest. A magyarországi rk. egyházi oktatási intézmények száma: 13 óvoda, 16 ált. iskola, 16 gimnázium, 11 kollégium. A jelen tanévben kb. 22 ezer rk. gyermek részesült rk. hitokta­tásban. Isztambul, Törökország. A 76 éves korában elhúnyt Dimitrosz helyé­be a Keleti Egyház Szent Szinódusa Bartholomeios Arthondidis kalkedoni metropolitát választotta egyetemes pátriárkának. A törökországi születé­sű, poliglott egyházjogász 51 éves. »A napokban >véletlenül< kezembe került egy városi gyülekezet lelkészi hivatalában az Utitárs című evangéliumi lap 199111. száma. Örömmel olvastam el, mert egy kis szeletet kaptam a tőlünk távol élő magyar keresztyének életéből. Mindig is érdekelt azok élete, akik más országban magyarsá­gukat megtartva élik hitéletüket. Eddig nem sikerült találkozni személyesen ilyen testvé­rekkel, csak néhány szót válthattam néhány­­nyal. Ezért különösen öröm volt most ke­zembe venni ezt a lapot. Többször jártunk missziói úton Erdélyben, Kárpátalján, így az ottani magyarokról többet tudunk kilo­méterben is jóval közelebb vannak hoz­zánk. Ide, Szabolcs megyébe Nyugatról már csak kevesen jönnek el, Debrecen sok­szor a vízválasztó. Most ez az újság egy kicsit legyőzte ezt a szinte áthidalhatatlan teret, s közel hozta hozzám a magyar testvé­reket . . .« Bodnár Péter ref. lelkész, Demecser * * Hí mindenkié, tehát éppen a karácsony lénye­gét, az inkarnációt húzza alá. Az Ige indus­sá is lett. Más szóval: amissziócsodáját-és kihívását - is aláhúzza Topno-nak épp ez a műve. S ehhez harmadikként még hadd jegyezzem meg, amit nyilván tudsz, hogy Topno nyomorék volt s háton fekve festett, tehát még a - modernné lett - Behinderte-k (így mondják németül?) világára is utal a festmény.« A Brazíliai Magyar Református Egyház alapító lelkipásztora, 66 éves küzdelmes szolgálata után, amiből 59 évet Brazíliában töltött, 1991 július 15-én megtért Főpászto­rához. Temetése a hívek és a Sao Paulo-i ma­gyar kolónia nagyszámú részvételével ment végbe július 16-án. A gyászszertartáson nagytiszteletű Benkő István, a Brazíliai Magyar Lutheránus Egyházközség lelkésze búcsúztatta, a presbitériuma, hívei és az egész itt élő magyarság nevében. Dr. Jor­dán Emil bencés főlelkész, az itteni Magyar Katolikus Egyházközség, Rev. Dr. Jorge Cesar Motta a Brazíliai Presbiteriánus Egyház, valamint Dr. Vargha Sándor az Egyháztól segítséget kapott honfitársak ne­vében búcsúztak el e kimagasló egyéni­ségtől. Tiszteletes Apostol János egész életét több mint hatvan éven keresztül. Isten szol­gálatára szentelte, s mint a fáklya, mások­nak világítva, önmagát hamvasztotta el. Kemény, harcos, kitartó munkával tartotta fenn egyházának az ügyét. Soha nem kér­kedett eredményeivel, nem várt elismerést, alázatos szerénységgel végezte szolgálatát és egész itteni élete egy olyan emberé, aki több mint fél évszázadon át küldetése tuda­tával, hittel, eszével, szívével, egy darab történelmet csinált itt, a Dél Keresztje alatt, a magyarság javára, becsületére és Isten dicsőségére. Nagy Attila, S. Paulo TEMPLOMAINK Felirat a Tákos-i református templom (Szabolcs-Szatmár megye) kazettás menynyezetén (XVIII. sz.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom