Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 4. szám
ÜT/TRRSm _____________ Többet kaptam . . . Nagyheti ifjúsági konferencia Jutottak már fülembe történetek korábbi konferenciákról, a rendszeres résztvevőkről. Most voltam először együtt a társasággal - Veletek, nyugat-európai és skandináviai magyar protestánsok. Ami a találkozó ifjúsági mivoltát illeti, szembeötlően tág értelme van e szónak részetekről. Ez az első két nap engem olyannyira zavarba ejtett, hogy néha izgalmasnak ígérkező fényképfelvételeket hagytam ki - tartva attól, hogy élménybeszámolóim alkalmával nem tudnék mivel visszavágni a hallgatók esetleges szúrós megjegyzéseire ... De hamar elszégyeltem magam, hogy ilyen jutott eszembe és örömmel töltött el a generációk családias együttléte, amely megnyilvánult a közös játékokban, vagy az egy asztalnál való étkezésekben. »Magyar ember evés közben nem beszél« - ez egy régi mondás. Valószínű, hogy eredetileg is inkább felszólításnak, mint megállapításnak szánták .. . Mikor beszéljen, ha nem akkor? Különösen manapság! Már-már elcsépelt téma őrült mód rohanó világunk panaszos említése. Ezt a sokszor megállíthatatlannak tűnő vágtatást az összes képviselt korosztály számára szebbé tette ez a rövid kizökkenés a mély keréknyomokból. Talán azért nevezhető a konferencia mégis ifjúságinak, mert mi profitálhattunk belőle a legtöbbet. Bár a sok holtig tanuló jó papnak is mindig újabb feladat, tapasztalat egy ilyen találkozó. De mit vártam ettől az Észak-Németországban töltött héttől? Túl azon, hogy több skandináv résztvevőt ... A helytől több zordonságot vártam. Ehelyett mindennap voltak órák, amikor tündökölt ránk a nap és szemünkbe csillogott a Wittensee vitorlásokkal teli kék tükre, mintegy emlékeztetve bennünket egyik nagy büszkeségünkre, a Balatonra. És mi - tékozló fiák - egyszer sem énekeltük elő, hogy »Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk . . .« Igaz, hogy itt nem volt mindenki cserkész és így is a megfelelő helyre szálltak énekeink, de külön hálásak lehettünk Istennek ezért a megnyilvánulásáért irántunk és közös ügyünk iránt. Bízunk abban, hogy jövőre is ilyen gyönyörű időnk lesz. A címtől, hogy »Tudakozzátok az írásokat« és a beszédtémáktól - magány és közösség, hit és kételkedés, öröm és bánat, élet és halál - azt vártam, hogy szélesedik látóköröm, s méginkább fogom tudni értékelni a Vizsolyon 401 éve befejezett munkát. (A reggeli imaórák is bizonyára javamra szolgáltak volna, ha a fölkeléssel nem állnék ennyire hadilábon. Mivel a »nem hivatalos« közélet - magánbeszélgetés, játék stb. - csak az esti áhítat után kezdődött, mindenki addig maradt fönn, amíg ki nem dőlt. Ennek sokéves gyakorlatáról szellemes esetek forognak közkézen . . .) A legnagyobb élményeim a délutáni beszélgetések voltak. Mint mondtam, nem hagynék senkit élcelődni a közel nagyszüleink korabeliek odavalóságán, de azt nem bántam, hogy itt mégis nagyjából kor szerint osztottak el minket az ifjúsági megbízottak. így a közel azonos élettapasztalattal rendelkezők cserélhették ki gondolataikat. Bár a Bibliából való idézgetés különböző mértéke bizonyára többekben keltett kisebbségi érzést ... De így mégis kevésbé fordult elő, hogy valaki szótlanul hallgatott végig egy beszélgetést azzal, hogy a többiek úgyis bölcsebbeket mondanak. Eltekintve a kicsiktől és a nyelvvel küszködöktől, akik lekötését sokan nem éreztük megoldottnak. Az egybegyűltektől azt vártam, hogy számomra új oldaról ismerem meg az Európában élő szórvány magyarságot. Többet kaptam ennél - azt hiszem. Mert nem csak új ismerőseim, hanem új barátaim is lettek. Ha távol is élünk egymástól, a fekete holló kegyességéből nem vagyunk elszigetelve és bármikor, bárhol összetalálkozva ugyanúgy megértjük egymást, mint itt, Bünsdorf-ban. De a hétköznapjaimból sem tűntetek el, gyakran előjöttök álmaimban! Rostás Nóra A konferencia résztvevői a bünsdorfi templom előtt. _____4 Zarándokúton Az emberi élet egyik képe a földi zarándokút a mennyei Jeruzsálem felé. Ennek az útnak egyik állomása lehetett a nagyheti ifjúsági konferencia. Délutánonként kis csoportokban foglalkoztunk az útonlét kérdéseivel. Ádám, hol vagy? - hangzik Isten kiáltó szava ma is. Hol vagyok az Isten felé vezető úton? - tettük fel a kérdést mi is. Kényelmesen éldegélek az út menti telkemen, ahol én vagyok az úr, vagy pedig követem Jézust, magamat egészen Rá bízva, hiszen Ő az Úr? Konferenciai »lazítás«. Milyen felszereléssel indulok útnak? Mondhatom a zsoltáríró szavaival: lábam előtt mécses a Te igéd. Felöltöttük az Isten fegyverzetét, ami igazságszeretet, készség a békességre, hit? (Efez. 6,11-17). Tele a tarisznyánk evilági kincsekkel, vagy megelégedéssel hisszük, hogy a mi mennyei Atyánk tudja, hogy mire van szükségünk? Hogyan járom az utat, hátra tekintgetve vagy mint Pál, nekifeszülve a cél felé? Tudom-e pontosan, mint a tékozló fiú a hazaúton, hogy az Atyámhoz megyek? Nagyon jó volt mindezt és az úton szerzett tapasztalatokat, örömünket, bánatunkat, hitünket és kétségünket testvérekkel megosztani és az Úristen vezetését az Igében és a Szentlélek által embertársainkon keresztül megtapasztalni. Adja Isten, hogy mindannyian, ki-ki a maga családjában, baráti körében és gyülekezetében hűséges útitársra találjon, hogy el ne tévedjünk az úton, hanem egykor örömmel ujjonghassunk, mert elértük hitünk célját. Bereznai B. Nagyszőlős, Sz. U. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség 1991 május 26-án konferenciával ' és emléktábla-avatással emlékezett meg az 1944- es zsidó-elhurcolásról.
