Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)

1989 / 3. szám

ÚT/TRH5 ' Feltámadunk! Meghalt Kótsch Lajos 1957 márciusában ismertem meg Bécs­­ben. Jól megjegyeztem ezt magamnak, mert az opponens szerepében jelent meg ott, egy lelkészgyűlésen. 1963-ban láttam őt másodszor, Kölnben. Akkor is egymás­sal szembenálló pártokhoz tartoztunk. Igen következetesen és kitartóan tudta az állás­pontját képviselni. Amikor azonban átbe­széltük a dolgokat, minden haragtartás nél­kül tudott az egy közös ügyért dolgozni. Ezt nagyon becsültem benne. 1972-ben az utóda lettem. Október 1- jével ment nyugdíjba, miután 1949 óta a Stuttgart-Münster-i német lelkészi munká­ja mellett 23 éven át volt a magyar protes­tánsok lelkipásztora. A Württembergi Tar­tományi Ev. Egyház vezetőségének ő aján­lott engem utódjául. Egy ideig még itt lakott, később a közeli Ludwigsburgba köl­tözött, majd egy Karlsruhe melletti szere­tetotthonba került, s ott is halt meg 1989. március 26-án. Jó lelkipásztort veszítettünk el benne. Amikor útra kelt, egy ideig Bajorországban dolgozott, majd átjött Württembergbe és az itt szétszóró­dott magyarok lelkésze lett. Lelkipásztor volt az akkori idők legsajátosabb értelmé­ben: tolmácsolás, lakásszerzés,, diploma­fordítás, álláskeresés, átmeneti szállásadás és étkeztetés, kivándorlási vagy honosítási ügyek intézése, prédikálás és pénzszerzés mind beletartoztak a lelkipásztorkodás fo­galmába. Fáradhatatlanul szervezte a kijöt­tek elhelyezkedését, csakúgy, mint a ha­zaiaknak csomagokkal való ellátását. 1956-(Folyt. az 5. lapról) hány év lefolyása alatt megalakult egy nem­zetközi elnökség, melynek jelenleg titkára vagyok. Ennek az alapítványnak a levéltá­rából bocsátottuk Szépfalusi István rendel­kezésére Ordass Lajos legfontosabb öné­letrajzi írásait, s még számtalan kézirat, fordítás, jegyzet, prédikáció vár kiadásra. Maga a levéltári anyag rendezése és feldol­gozása is sürgető feladat. Pillanatnyilag több magyar nyelvű kiadványunk készül. Útitárs: Tervei, álmai? Terray: 1956 óta a napi tennivalók annyi­ra lekötöttek, hogy rendszeres teológiai munkára nem maradt sok időm és erőm. Most azt remélem, hogy mikor néhány éven belül nyugdíjba mehetek, akkor amit évtizedeken át tanultam, olvastam, prédi­káltam, azt valamilyen formában gyümöl­­csöztethetem magyar anyanyelvű hittestvé­reim javára. ban pedig egyháza képviseletében szállítot­ta Bécsbe és a magyar határra az összegyűj­tött ruhaneműt, élelmiszert és gyógyszert, hogy nyomort enyhítsen. Parókiája nemcsak átjáróház volt. Még a padlásteret is kiépíttette, hogy oda befo­gadjon hajléktalanokat. Éjszakákat ült az írógépe mellett, hogy hívei ügyeit intézze (és nem csak a híveiét). És még csak azt se lehet mondani, hogy a megsegítettek hálája ösztönözte volna a munkára. Már a szere­tetotthonba készült, amikor iratköteget adott át nekem, szinte csak olyan levelezés­sel, amelyben támadták és sértegették egykori megsegítettjei. Pusztavámon született 1906. dec. 30-án. Lelkészvizsgát 1928-ban és 1930-ban tett. 25. lelkészavatási évfordulójára a stuttgarti magyar gyülekezettől kapott »oklevelet«: »Kócs Lajos, szeretett lelkipásztorunk lel­késszé avatásának 25 éves évfordulójára erőt és istenáldást kívánunk a jóban való további munkálkodáshoz. A németországi ev. magyar egyház stuttgarti gyülekezete, Stuttgart, 1955, aug. 28.« Nyugdíjazásáig dolgozott is a »jóban« fáradhatatlanul, miközben az élet nem ké­nyeztette el. Tragikus körülmények között Lapunkban is közöltük a meghívót, mely a Baráti Kör alakuló ülésére hívogatott. Március 18-án a kelenföldi gyülekezeti te­remben gyűltek össze a kör alapító tagjai, a rendes tagságra jelentkezettek és számos érdeklődő, hogy tanúja legyen a megalaku­lásnak és az arra illetékesek megállapítsák és elfogadják a kör alapszabályát. Az ideiglenes vezetőség nevében dr. Bo­­leratzky Lóránd üdvözölte a megjelente­ket, elsősorban D. Ordass Lajosnét, a püs­pök özvegyét, aki a Kör védnökségét vállal­ta. Köszöntötte a megjelenteket, közöttük a külföldön (Norvégia) működő Ordass­­alapítvány kuratóriumának megjelent tag­ját Terray László lelkészt. Bevezetőjében emlékezett az 1978-ban elhunyt püspökre, megemlítve, hogy püspökké szentelése után 33 évig élt, de hivatalát mindössze 5 éven át gyakorolta, azt is két részletben. Krisztus tanújának nevezte, aki nemzeté­nek sorskérdéseit idejében felismerte, felvette a harcot a volksbundista törekvé­sekkel, ismertette a norvég egyház bátor harcát a német megszállók ellen, kivette részét a zsidómentő munkából is. A német megszállás idején kérte névmagyarosítását, felemelte szavát a németség és a felvidéki magyarság embertelen kitelepítése ellen. Az egyház szabadságáért és az egyházi is­kolák önkéntes átengedéséért folytatott küzdelme az ellene folytatott koncepciós per miatt volt eredménytelen. Igazán sze­veszítette el feleségét, majd nevelt lányát. Jó elődnek is bizonyult: miután átvettem tőle a magyar gyülekezeti munkát, soha abba nem szólt bele, viszont mindig kész volt a segítésre. Ökuménikusan gondolko­dó ember volt, anélkül hogy a maga evan­­gélikusságát bármikor is kockára tette vol­na. Közös istentiszteletet tartott a reformá­tus és római katolikus lelkésszel együtt már akkor, amikor ez még nem volt szokás. Rendíthetetlen volt a feltámadáshite. Sokan nehezményezték, hogy nem helye­zett súlyt sírok ápolására, ő ezt a feltáma­dás fényében túlhaladottnak tekintette. Utolsó éveiben tudatosan és a tőle megszo­kott gondossággal készített elő mindent a temetésére. Kijelölte a lelkészt, aki temes­se. Kiválasztotta az Újtestámentum nagy feltámadásfejezetét (lKor 15) koporsójá­nál való felolvasásra. Csak feltámadási éne­keket választott ki éneklésre. S amikor szeretett gyülekezete istentiszteletre gyüle­kezett Stuttgartban, az egykori lelkipásztor csendesen, észrevétlenül hazatért. Éppen feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap! Há­lát adunk érte Istennek és kérjük, hogy adjon örök pihenést elfáradt szolgájának. G. I. rette egyházát és nemzetét, kész volt érte szenvedni is. Ő mondotta: »az egyház szol­ga, hivatása semmiképpen nem az uralko­dás. Istennek szüksége van szolgáló nemze­tekre. Nekünk jelentkeznünk szabad a szolgálatra.« A Baráti Kör feladatának tekinti Ordass püspök eszmei örökségének ápolását. Le­törölni a feledés porát az életműről, mely eltakarta szellemi örökségét, mély evangé­liumi hitét, az egyházzal és a magyar nem­zettel kapcsolatos iránymutató szolgálatát, a nemes eszméket, melyet képviselt. A közgyűlésen lett nyilvánvalóvá, hogy 21 alapító tag 1988 ádvent első vasárnapján határozta el a kör megalakítását. A HNF szándékukat tudomásul vette. Most érke­zett el az ideje az alapszabály megalkotásá­nak, elfogadásának, hogy jogi sze­mélyként, bejegyzetten működhessenek. Az alapszabályt kisebb módosításokkal a közgyűlés elfogadta. Az alapító tagok sza­vaztak 63 rendes tag felvételéről és megvá­lasztották a vezetőséget. Elnök dr. Bole­­ratzky Lóránd, titkár id. Kendeh György, az alapszabály szerint megalkotott három szakcsoport vezetői: teológiai-oktatási cso­port: Dóka Zoltán, történeti-irodalmi-cso­­port: Bottá István, jogi-gazdasági csoport: dr. Herényi István. Az ismertetett célokat ezeknek a csoportoknak munkáján keresz­tül kívánják majd elérni. Evangélikus élet, 1989/l5.sz) Megalakult az Ordass Lajos Baráti Kör

Next

/
Oldalképek
Tartalom