Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 6. szám
Megkésett tisztelgés- A pápa Söderblom érsek sírjánál -Világkörüli útján a pápa ez évben a skandináviai országokat is bejárta. A hivatalos megokolás az itteni katolikus egyházak meglátogatásáról szólt, azonban tény, hogy Északon a reformáció kora óta az evangélikusság éppúgy többségi egyház, mint pl. Olaszvagy Spanyolországban a katolikus. A látogatásnak ez egész különleges jelleget adott. A pápa híveinek érthető lelkesedése mellett ezért szólaltak meg kételkedő hangok is a látogatás alkalmatosságának kérdését vizsgálva. Noha ilyen meggondolások érthetők voltak, mégis keresni kell egy ilyen alkalom hitépítő, sőt ökumenikus jelentőségét is. Skandinávia katolikus egyházai nagyrészt csak bevándoroltakból állnak. Ilyen körülmények között érthető volt, hogy a hazát vesztettek átélhették a lelki országba való tartozásuk jelentőségét. Az ifjúság svédországi miséjén egy magyar család Piroskája mondott az összegyűltek nevében üdvözlő szavakat. Az is érezhető volt, hogy a pápa nem csak szavakban éreztette az ifjúság felé fordított figyelmét. Hiszen ténylegesen egy új nemzedéktől függ a kereszténység jövője. Nem lehet senki számára sem közömbös, hogy a televízió által uralt közvéleményben az ifjúság ezt az idős főpásztort meleg, emberies lényében fogadta szívébe. De talán ez adta meg a sok ezer menekültnek is a látogatás igazi tartalmát. Az evangélikus Észak szempontjából a pápai látogatás ökumenikus távlata az elsőrendű kérdés. II. János Pál az a pápa, aki a keresztény egység kérdéséről elődjeihez viszonyítva valószínűleg legtöbbet szólt. Éppen ezért érezhető az ökumenikus mozgalomban az a csalódás, hogy az egységnek szinte ő okoz áthidalhatatlan akadályokat. A katolikus egyházban létezik egy olyan jelentős teológus- és laikusnemzedék, mely sokkal tágabbra kívánja megnyitni a szavakban szépen hangzó testvériség kapuit. Ezekkel való szolidaritásból vonakodott az egyik norvég püspök az ünnepségeken részt venni. Igaz ugyan, hogy püspöktársa a »mégis mozog a föld« Galileiére emlékeztetve, a pápai látogatás mozgató erejére is derűlátóan világított rá. Tény, hogy amerre csak járt a pápa, mindenütt szembekerült azokkal a tényleges (és ma már lehetséges!) ökumenikus kívánságokkal is, melyeknek megoldása nélkül nem csupán sántikál, hanem meg is bénulhat az egyház egységének hő vágya: az úrvacsora közös ünneplése, a vegyes házasságok lelkipásztori problémája, a világ növekedő népességének erkölcsi kérdései, sőt a közös evangélizáció küldetése is elvilágiasodott társadalmunkban. Nem hiszem, hogy a pápa anélkül járt volna Északon és találkozott a lutheri örökség vizsgálóival, hogy ezen mélyen lelki kérdések meggyőző ereje meg ne érintette volna. Az uppsalai dómban tartott ökumenikus istentisztelet példáján lehet talán legjobban megmutatni, mit jelenthet egy ilyen látogatás. A svéd érsek erre az alkalomra azért hívta meg a pápát, mert Uppsala jelentős ökumenikus tevékenység színhelye volt a jelen században. 1925-ben Söderblom Nathan érsek hívta a világ kereszténységét az első ökumenikus világgyűlésre Svédországba. Söderblom a mozgalom hihetetlenül dinamikus személyisége, a »gyakorlati kereszténység« szóvivője volt. Utóda most erre emlékeztetett. A meghívásra ugyanis annak idején eljött - Söderblom szavai szerint - az apostolok közül János, az ortodox kereszténység és Pál, az evangélium egyházai, de elmaradt Péter. A jelen alkalommal viszont az érsek örömmel üdvözölte »Péter« látogatását. Megkésve ugyan. De korunkban kezdünk hozzászokni, hogy az emberiség nagyjait sokszor csak haláluk után kezdik felfedezni és tisztelni. »Hogy mindnyájan egyek legyenek« (Ján 17) volt az érsek igehirdetésének alapja. A pápa pedig a maga részéről szintén vallást tett az egység ügye mellett. Emlékeztetett az egyházak között folytatott dialógusra, mely a vatikáni zsinat után lényeges lépésekkel segít tisztázni olyan kédéseket, melyek útjában álltak az egységnek. Noha lassan halad előre sok kérdés, mégis el kell fogadnunk, hogy több évszázad hagyományainak nyomasztó terhét csak türelmes és őszinte párbeszéddel lehet feloldani. Az ökumenikus mozgalomnak talán legbensőbb vágya jutott kifejezésre, mikor a többezres gyülekezettel együtt mondta el a pápa a niceai hitvallást. Ezután már csak természetesnek tűnt, hogy a két főpásztor az oltártól két jelképes lépést tett. Az egyik mellékhajóban Szent Erik ereklyéjéhez mentek előbb. Ezt a középkori svéd királyt, noha soha nem avatta szentté Róma, mégis a nemzet szentjeként tisztelik. Innen visszatérőben a főoltár felé, az odavezető lépcsőknél Söderblom érsek sírja van. Itt is megálltak és az ifjúság által átnyújtott svéd mezei virágcsokrot helyezték el a sírkő tábláján. A pápa itt üdvözölhette a nagy érsek még élő, három idős gyermekét. Megható, az egyháztörténetben szinte páratlan vallomás volt. A reformáció nagy, ökumenikus fiának szóló tiszteletadás volt ez, egy későbbi kor pápája részéről. Az információ emberei alig vették észre hogy mi történt lényegében. De valójában ugyanolyan szimbolikus cselekvés volt, mint a testvéri békecsók az oltár előtt. Egyszer azonban az egyházak népének tudatára kell ébrednie, hogy a »békecsók« (osculum pacis) az evangélium szerinti feltétele annak a testvéri közösségnek, amely megbékélve akar az oltárhoz lépni (Máté 5, 23-24). Utána már nyitva kell lennie az útnak a bűnbocsánat szentségének elfogadására. A sírra tett csokor is a megbékülés jele volt. Most már csak a cselekvés hiányzik, hogy a jel hathasson is. Vajta Vilmos Látogatás északon Gyülekezetlátogatásai során látogatta meg a stockholmi gyülekezetét a Külföldön Élő Magyar Lelkigondozók Munkaközösségének elnöke, Gémes István. »Elhívottak vagyunk« címen tartott előadásokat és szolgált istentiszteleten, valamint bibliaórán (Kellner Pál felügyelőéknél). Találkozott és a skandináviai magyar lelkigondozói szolgálatról beszélgetést folytatott Koltai, Kellner, Molnár Veress és Szigethy lelkészekkel. Látogatásának érdekes színfoltja volt, hogy vele érkezett felesége, G. Réz Katalin, a Magyar Cserkészszövetség I. sz. európai kerületének parancsnoka, Réka asszony találkozott a Magyar Házban a nagyon fontos munkát kifejtő cserkészcsapattal, melynek vezetője Kellner Ilona. A csendesnapok résztvevőinek pedig beszámolt a Cserkészkerület által rendezett júliusi vezetőképző táborról, amelyen a résztvevők több mint negyede Magyarországról jött.
