Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 6. szám
ÚT/TftfíS 4 ■■ Izgalmas Nagy izgalommal készültem erre a találkozóra. Az elmúlt hónapok (LWD-ösztöndíj Magyarországon) jó tapasztalatai folytatásaképpen képzeltem el a Magyarországig Evangélikus Egyház (MEE) és a KÉMELM első találkozóját. Elvártam azt a hangnemet, amit elsősorban Harmati Béla püspök részéről - az engem, de másokat érintő dolgokban is - tapasztaltam. Utolsó beszélgetéseimnél is az volt az érzésem, hogy őszinte és testvéri beszélgetésre készül a MEE vezetősége. Bizonyos mértékig megingatott ebben az elgondolásomban az a hír (Nyugatról), hogy a TV és újságírók nagy hada meghívottként egy »showra« hivatalos. Magyarországon nem találtam erre a hírre alapot. Sőt, Harmati püspök utolsó beszélgetésünk alkalmából felhívta a figyelmemet több egyházi lépésre, pl. az NDK-menekültek segítésére, amely minden feltűnés nélkül működik, ezzel is alátámasztva azt a megfigyelésemet, hogy kevésbé publicisztikai, mint inkább tartalmi eredményt vár a MEE vezetősége a találkozótól. Mégis meglepődtem a találkozó feszültségmentes légkörén. Se falazást, se piszkálódást nem észleltem egyik fél részéről sem - így nem volt oka egyik félnek sem rettegnie, ill. semmitmondó kijelentések vagy öntömjénezés mögé bújni. Tehát nem annyira a beszámolóknak és vitáknak a tartalma, sokkal inkább az intenciója volt meglepő még nekem is, holott én ezt a hangnemet - legalábbis Harmati részéről - Magyarországon is tapasztaltam. Egyértelmű volt számomra a MEE- vezetők alapvető hozzáállása: nincs előttetek tabu-téma; olyan jól ismeritek az egyházunkat, hogy hiába is próbálnánk rejtegetni dolgokat; szükségünk van a segítségetekre, mert a) a MEE-ban nem mindenki áll a mi oldalunkon - ti viszont erkölcsi tőkét jelentetek számunkra, s mert b) a mai nyitás szükségessé teszi azt, hogy minden, ami Nyugatról jön (és természetesen jöhet!), az eleve jó (a mai társadalom, találkozás az állam, a külföldi beszélgetőpartnerek stb. szemében); lényegében még sincs szükségünk a ti segítségetekre, de szeretnénk, ha kibékülnénk. Az elmúlt évek konfrontációs politikája esztelennek és a mai magyar társadalomhoz (az egyházról nem is beszélve!) nem illőnek tűnik. A sztálinizmus maradványait ki kell küszöbölni. Ezen a stratégiai állásponton viszont túlmegy az a felismerés, hogy testvérek vagyunk. Ezt a hozzáállást elsősorban Harmati oldaláról érzem dominánsnak. Nem hiszem, hogy frakcióval volt dolgunk; valóban a MEE vezetősége és az általa képviselt egyházbeli többség volt jelen. A Testvéri szó vagy a Kiáltó Szó is képviselet, de csak kisebbségi. A fő gond viszont az - ami a szombathelyi találkozón is előtűnt -, hogy az egyházban működő lelkészek nagy többsége szkeptikusan ítéli meg a változott helyzetet, ill. akkor is, ha a vezetőséggel (Harmati) vagy az ellenzékkel (Kiáltó Szó) szimpatizál, inkább hallgat, és nem kompromittálja magát, nehogy esetleg később kérdőre vonják. Ez a magatartás jellemző az egész magyar társadalomra. Helyes szerintem a két fél előzetes megállapodása, hogy az első találkozó testvéri beszélgetés legyen. »Mehr war nicht drin.« Nagy Gyula püspök szükségszerű (?) fellépése Szombathelyen éppolyan akadály volt, mint a még mindig megfélemlített papság óvatos viselkedése a találkozón. A közösség Egy találkozó A Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének ülései. - Az Intéző Bizottság előkészítette azj intézményes hazalátogatást -»Nyugtalanság« és »ideges kapkodás/ jellemezte az utolsó napok változó hírei/ Ki jön, ki nem, ki s hová. Megmarad-e az egység, készek-e a lelkészek együtt lémii, nem túl nagy-e a kockázat. Lelki sérülések - a lelkészek felett sem múlt el nyom nélkül az elmúlt 30-40 esztendő görcsök, előítéletek, bizalmatlanság, gyanakvás, egyéni érvényesülési hajlam egyaránt színezte az előkészületeket, a levélváltásokat, az üzeneteket. Végül is »a hazai egyházai való kapcsolatról« megfogalmazódott az alábbi álláspont. Teljes egység jött létre 1. Munkaközösségünk örömmel fogadja a hazai társadalmi és egyházi változásoka melyek az egyházi élet számára új lehetős geket teremtettek s többek között az 1989. szeptember végi testvéri beszélgetést ií lehetővé tették közöttünk. Ez annál is ink örömmel tölt el bennünket, mert kapcsolatainkat évtizedeken át sok bizalmatlanság és ellenségeskedés terhelte 2. Összeköt bennünket a Jézus krisztus evangéliumának magyar nyelvű hirdetése. Ezt Magyarország határain belül és kívül végezzük népünk javára 3. Meggyőződésünk, hogy Jézi/s Krisztus evangéliuma mindnyájunkat mindig megújulásra hív és a különbözőségek ellenére az egység biztos alapja. Ez a reménységünk egyaránt vonatkozik a hazai egyházi életre es a saj; jovo munkája lesz. találkozó számomra azt jelentette elsősorban, hogy a MEE-nak igenis van .ránk szüksége, mind gyakorlati (anyaei), mind elméleti (teológia, lelkészl&pzés, nyelvismeret) síkon. Ha elfogadtuk ezt a kinyújtott kezet, akkor erre reagálni is kell majd !? Gémes Pál 4. Munkaközösségünk továbbra is feladatának tekinti a szétszórtságban élők közötti szolgálatát, de elkötelezettséget érez arra is, hogy lehetőségeihez és erejéhez képest hazai egyházunkkal kölcsönösen munkálkodjék lelki egységünk elmélyítésén. Az a reménységünk, hogy az mindkét fél részére gyümölcsöző lesz. Őrisziget, 1989. szeptember 28. Harmati Béla püspök és Frenkl Róbert felügyelő előadása a lelkészkonferencián.- Teljes nyíltság és őszinte szókimondás jellemezte megszólalásukat -Előbb Frenkl Róbert országos felügyelő az egyház és állam viszonyáról beszélt. Előadásának legjelentősebb része annak ismertetése volt, milyen kérdésekről tárgyaltak az elmúlt héten Németh Miklós miniszterelnökkel. Harmati Béla püspök az egyház sokoldalú tevékenységéről szá-
