Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 5. szám
úmmsm Fiataloknak Amióta világ a világ, mindig több nemzedékhez tartozóknak kell megpróbálni azt, hogy miképpen lehetséges súrlódás mentesen együtt élni. Mindig voltak kísérletek, amikor megpróbálták a nemzedékeket szigorúan elválasztani egymástól; de ezek nem voltak életképesek. Sokat írnak és beszélnek ma a modern ember nagy betegségéről, amit »elmagányosodásának neveznek. Ez nem csak az idősebbeket sújtja, hanem a fiatalabb nemzedéket is. Amit régen a nagycsalád jelentett, affelől először kijelentették, hogy szükségtelen, s amikor annak egyes funkcióit mégis jelentőségteljesnek találták, akkor azt gondolták, hogy ezeket mesterségesen megteremtett intézményekkel, társulásokkal pótolni lehet. A dolgok azonban nem úgy fejlődtek, ahogy azt sokan elvárták. A nemzedékek egymással való kapcsolatai olyan feladatot teljesítenek az emberiség fejlődése érdekében, mint a mozgó víz, amikor egymáshoz dobja a köveket és így előbb-utóbb elvesztik érdességüket, durva felületüket - sima kavicsokká válnak. A legtöbb régi kultúrában igen megbecsülték az időseket. Ennek több oka volt. (Folyt, az 5. lapról) mindenütt a világon. Isten szerette ezt a világot (Ján 3,16). Ez bizonyos. Szeretett ebben minket is, Nyugaton nagy szétszórtságban élő magyar protestánsokat is. Ez is bizonyos. Semmi oka nem volt rá, hogy szeressen minket, mégis szeretett. Ez a kegyelem. Nem akarja, hogy elvesszünk. Azt akarja, hogy Krisztusban örökké éljünk. Ezzel kell a pásztoroknak, presbitereknek és minden embernek tisztában lennie, bárhol a világon. Isten népének nem szabad elvesznie, Isten népének meg kell maradni. Krisztusban meg kell találnunk az örök életet. A jó pásztor eszköz, szócső, hírvivő, antenna, apostol és szolga Isten kezében, hogy a reá bízott népnek ezt a hitet hirdesse, tudatosítsa, belenevelje. Svédországban is ez a hivatásunk. Ez volt mindig és ez ma is. Ez lesz a jövőben is! Ne aggodalmaskodjatok a jövőt illetőleg! »Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben!« A mostani alkalom is, de főként az örök Ige adjon erőt mindnyájunknak a jelen terheinek elhordozásához, a jövő feladatainak hűséggel és örömmel való végzéséhez, hogy az elkövetkezendő időkben is Isten népeként hirdessük az Úrnak hatalmas és csodálatos cselekedeteit (lPét 2,9-12). Ahítatrészlet dr. Békássy N. Albert az öregekről Ezek között első helyet foglalt el az a tény, hogy az öregek egyrészt nagy tapasztalattal és bölcsességgel rendelkeztek, másrészt hosszú életük során alkalmuk volt bebizonyítani azt, hogy méltók a tiszteletre. Mivel a Biblia nem csak vallási ismereteket továbbitó könyv, hanem sokféle nép életét és szokásait felelevenítő, kultúrtörténeti szempontból is értékes kincsesbánya, sok bibliai személyt említhetnénk meg, akik - bár idősek voltak - mégis nagy megbecsülésben részesültek. Az egy Istent imádó bibliai nép soha nem esett abba a hibába, hogy az öregekre úgy tekintsen, mint magasabb rendű lényekre. Ilyesmi ugyanis más népeknél gyakran előfordult. Ez magában foglalja azt is, hogy a Szentírás gyakran leírja, hogy - aránylag - fiatal emberek, nemcsak idősek, vezetőszerephez juthattak közösségeikben, és ez nincs Isten akarata ellen. Három ilyen bibliai személyt szeretnék most megemlíteni. Az ótestámentomi nép legnagyobb királyának Dávidot tartják. Apjának, Isainak az otthonában a legkisebb fiú volt. Míg testvéreit felvették a harcosok közé, ő csak mint ételt vivő küldönc juthatott el a katonai táborba. Mikor a sok hibát elkövető Saul királytól elfordul az Isten és a nép, ő - a szinte még felnőtt kort el sem ért ifjú - lesz az új király. A második példa Jeremiás. Könyvének első fejezetében elmondja elhívását. Nehéz helyzetben levő népe megmentése érdekében fontos megbízást kap. Nem akarja ezt a feladatot elvállalni, mondván, hogy túl fiatal. De az említett érv nem számított, prófétává kellett lennie. Most többszáz évet ugorjunk az időben. Egy levélből idézek, amelyet Pál apostol írt egy fiatalembernek, akit megbízott, hogy maga helyett az efézusi keresztyén egyház gondozója legyen: »Senki meg ne vessen ifjú korod miatt!« Ezek a példák megvilágítják azt, hogy a Szentírás nem áll egyoldalúan az idősek, a tapasztalatokben gazdag, maguknak jó bizonyságokat szerzettek pártján, hanem rámutat a fiatalok különleges adottságaira is és éppen ezért a családban, a társadalomban és más közösségben való szerepük fontosságára. Sőt még többre mutat rá a Bibliának ez a tanítása! Arra, hogy Isten számára a fiatal éppen olyan drága, mint az idősebb. Ebből pedig számunkra az következik, hogy a fiatalabbaknak meg kell becsülniük az idősebbeket és - viszont. Ahogy Isten is szereti minkét csoporthoz tartozó teremtményeit. Bármennyire is az lehet a benyomásunk, hogy a Bibliában az öregek tapasztalataik és bölcsességük miatt megkülönböztetett nagyrabecsülésben részesülnek, a Szentírás nem csinál titkot abból, hogy fizikai erejük nem hasonlítható a fiatalokéhoz. Ezért különleges védelemre, szolgálatokra és szeretetre van szükségük, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Ennek a tanításnak a rövid összefoglalása a tízparancsolat közül az egyik, amely közvetlenül az embernek az Isten iránti kötelességeit összefoglaló parancsolatok után következik. Ez így szól: »Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!« Megállapíthatjuk, hogy: 1. nincs még egy parancsolat, amely így kiragadna egy csoportot az emberiség összessége közül, mint ez, éspedig abból a célból, hogy pontosan meghatározza az Isten népéhez tartozóknak az idősek felé irányuló kötelességét. 2. Ez az egyetlen parancsolat, amelyhez ígéret fűződik. Különleges áldást várhat az, aki a szülők és általában az idősek életét szebbé szeretné tenni. Végül nem szabad elfelejteni, hogy e parancsolatnak az Isten és az embertárs iránti kötelességeket magában foglaló parancsolatok között való elhelyezése arról beszél, hogy nem tudom Istent igazán szeretni, ha az előttem járó nemzedék tagjait, akik számomra talán az Istenről szóló ismeretek továbbadói voltak, nem szeretem. De többi embertársaimat sem vagyok képes megbecsülni és igazán szeretni, ha azok sorát nem a szülők és az idősek kezdik meg. A fentiekhez még egy megjegyzés: Senki sem marad örökké fiatal és az a parancsolat, amely egykor szüleinket védte és számunkra jelentett kötelességet, egyszer majd minket fog védeni és az utánunk jövők számára jelent feladatot. így mindenkinek saját érdeke, hogy ez a parancsolat ne csak a hívők, hanem - talán más szavakkal kifejezve - a társadalom minden tagja számára megvalósítandó cél maradjon minden időben. Mert ha esetleg az egyik nemzedékhez tartozók nem törődnének azzal, amit ez tanít, akkor könnyen megérhetik majd később, amikor megöregednek, hogy róluk is elfelejtkeznek vagy velük is rosszul bánnak a náluk fiatalabbak. Hogy ennek a parancsolatnak a betöltése gyakorlatilag mit kell jelenteni egyéni életünkben, arra nem lehet általános feleletet adni. A helyes válaszért mindenkinek magának kell harcot vívnia. Mi, keresztények azonban tudjuk, hogyha ilyen helyzetben Isten segítségéért könyörgünk, Ő támogatni fog minket abban, hogy jó megoldásokat találjunk. Pósfay György
