Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 5. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXVII. évfolyam 1983. 5. szám A VÉG Kevés olyan fogalmat ismerünk a Bibliában és a mindennapi életben, melynek jelentése nagyon negatív, de nagyon pozitív is lehet. Ez a rövid szócska ilyen fogalom. Amikor a próféta Isten türelmének a végét hirdette az Ószövetségben, bizony rossz idők jöttek a zsidó népre. De a fogság végének a hírére minden ember szíve örömre derült! Ha egy jól sikerült kirándulásnak, egy jól eltöltött szabadságnak, egy kedves rokon látogatásának érkezik el a vége, mindannyian szomorúak vagyunk. Szomorúságra, sőt sírásra okot adó dolog, ha egy házasság válással ér véget. - Fájdalmas, ha egy keresztyén ember az élet nehézségei és próbatételei miatt ezt mondja: vége a hitemnek, nincs többé. De mindannyian örülünk, ha a betegségünk ér véget, minden diák örül, ha egy jól végzett esztendőt fejezhet be az iskolában. Minden építkező ember örömmel mondja: vége van az építkezésnek, ami azt jelenti - elértem a nagy célt! Kezdet és vég elválaszthatatlanul összetartoznak egymással. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Jézus pedig ezt mondta: én veletek vagyok minden nap a világ végéig. Nemcsak az emberi, de az állati és növényvilág is e két határ között mozog; keletkezés, elmúlás elválaszthatatlanul összetartoznak. Ez egyben az emberi gondolkodás, alkotás, cselekvés és élet határát is mutatja. Senki sem élheti túl saját halálát! Ugyanúgy, ahogy a világ léte határok közé van szorítva, az emberi élet időtartama is korlátozott. Mit jelent ez? A vég a halál szokták mondani az emberek. Minden mindegy, hiszen egy helyen fejezzük be, halljuk gyakran Istenben nem hivő emberek szájából. Egy 85 éves asszony ezt mondta: vége lesz a életemnek, de nem gondolok rá; olyan értelemben nem, hogy nem félek a végtől. A halál után Isten fog majd ítélni felettem, az Ő kezében jó helyen leszek! A halál olyan értelemben cél a keresztyén ember életében, hogy akkor minden gondot és fájdalmat át lehet adni az Isten kezébe, akkor már nem terhel minket semmi földi. Mint ahogy a sportban az első helyezettnek át kell jutnia a célvonalon, és csak akkor nyert, csak akkor lehet neki gratulálni, ugyanúgy a keresztyén ember célbajutása a halállal, a látszólagos emberi véggel kezdődik, de csak Istenben teljesedik be! Hogyan fogok meghalni A legtöbb ember megpróbálta már ezt magában elképzelni. Mi történik, ha érzem, hogy jön a halál? Ha egy, még meg nem született csecsemő gondolkozni tudna, bizonyára félne ettől a világtól, ahol majd az éles fény a szemébe süt, a szél fújni fogja és fázni fog, ahol talán gyűlölni fogják és egyedül lesz. Bizony, szörnyű lenne akkor minden csecsemőnek a születés pillanata, félne és rettegne a mi embervilágunktól. Először borzasztó félelmet élne át, és csak utána, később tudná mondani: ok nélkül féltem. Mindanynyian a halál felé megyünk. Hogy mi lesz a halál után, azt senki sem tudja biztosan. Ugyanúgy képtelenek vagyunk Isten eljövendő országát elképzelni, mint ahogy egy meg nem született csecsemő a mi világunkat sem tudja agyába befogadni. De Jézus azt mondta: »én élek és ti is élni fogtok! Ahol én vagyok, ott lesznek az enyémek is. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek és ne is csüggedjen!« A végre készülni kell, mert nem tudjuk, mikor jön. Milyen sok kisgyermeket temetnek el évente szüleik, milyen sok fiatal hal meg túlerőltetett szíve vagy a rák miatt, hány ember indul el az autópályán és nem tér soha haza? Ostoba az az ember, aki felszáll a vonatra, de nem tudja hová akar menni, sajnálatra méltó az az ember, aki nem veszi tudomásul, hogy az ő élete is egyszer véget ér. Nem minden ember koporsója mellett lehet elmondani azt, hogy céljait mind elérte, terveit mind megvalósította, s akkor jött számára a vég. Az Istennel való lét folytatása ezt jelenti a keresztyén ember számára a földi élet vége. Isten bennünket a halálon és síron túl is meg akar tartani, mint az Ő kiválasztott partnereit! Újjá akar teremteni minket. Nem egy isteni őstengerbe fogunk halálunk után visszafolyni, hanem az Ő hívó szaván keresztül feltámadunk és Istennel személyes, megfogható kapcsolatba kerülünk. A francia költőt, Charles Péguy-t megkérdezték halálos ágyán, hogy érzi magát, Ő ezt válaszolta: már nagyon kiváncsi vagyok! Ferenczy Zoltán Perth, Ausztrália. A magyar evangélikus és református gyülekezet körlevele közli, hogy továbbra is minden hónap második és negyedik vasárnapján van magyar istentisztelet, de. 11 órakor a Magyar Otthonban. Az istentiszteleteket legnagyobbrészt Kemény Péter lelkész végzi, akadályoztatása esetén - melbournei és adelaidei szolgálatai alkalmával - Szombathy Lajos János presbiter és lektor. A Nőegylet negyedévenként uzsonnával egybekötött kultúrdélutánt rendez.