Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 3. szám
Pál apostol és a korinthusiak Pál apostolnak egyetlen általa alapított gyülekezettel sem volt annyi gondja és küzdelme, mint a korinthusiakkal! Ez a meggyőződésem indított arra, hogy az apostol és e gyülekezet közötti kapcsolat mélyére nézzek és e cikkben a korinthusiakhoz intézett levelek létrejöttéről, tartalmáról és hatásáról írjak. A korinthusi gyülekezethez írt levelekből vett igeszakaszokat, de e leveleket egészében is, sokkal könnyebben megérti az olvasó, ha azok keletkezésének hátterét ismeri. Rövid összefoglalómat négy kérdés köré csoportosítom: Mit tudunk a korinthusi ős-gyülekezetről? Korinthust Julius Caesar a Kr. e. 5. évtizedben építtette újra és tette a római proconsul székhelyévé. Keletre és nyugatra tekintő két kikötőjével csakhamar a tengeri kereskedelem kiemelkedő központja lett. Vegyes lakosságú város volt; görögök, rómaiak, zsidók és tengerészek a Földközi-tenger egész partvidékéről találkoztak itt. Amikor Pál apostol a második missziói útján az athéni kudarc után ide érkezett, másfél évet szentelt e gyülekezet alapítására és gyarapítására. Elsősorban a nemzsidó valláshoz tartozók fogadták el Jézusról szóló tanítását. A korinthusi keresztyén gyülekezet alapítási évét Kr. u. 50-51-re tehetjük. Kik misszionáltak Korinthusban? Pálnak kezdettől fogva volt itt két munkatársa: A kvila és Priszcilla. De később, nagy sikerrel prédikált itt Apollós, aki jól képzett igehirdető volt. A hagy omány szerint járt itt Péter apostol is, majd később Pál közvetlen munkatársai: Timotheus és Titus. Mindez azt jelenti, hogy Korinthusban nem Pál volt az egyetlen nagy személyiség, akinek bizonyságtételét a gyülekezet hallgathatta. Ez a tény azt a veszélyt rejtette magában, hogy a korinthusiak az igehirdetőket összehasonlíthatták és ki egyik, ki másik mellett »döntött«. Egy összetartó gyülekezet helyett csoportokra szakadt és egymással versengő korinthusi keresztyénséggel találta szembe magát rövid idő múlva a gyülekezetét alapító Pál apostol. A csoportokra szakadás oda vezetett, hogy Pálnak nem csak azon kellett fáradoznia, hogy a Krisztusban való egységet helyreállítsa, hanem a saját apostoli tisztét is védelmeznie kellett. A korinthusiak egy csőportja ugyanis bizonyítékot követelt tőle képességeit és apostoli elhivatottságát illetően. Ezenkívül a városban közismert és gyakorlatban lévő pogány szokások is állandóan foglalkoztatták a keresztyéneket. A kötetlen pogány erkölcsi életforma - az Afrodite templom 1000 papnőjének erkölcstelen magatartása, a részegeskedés, a pogány áldozásokkal egybekötött mulatságok - mindegyre felvetették a Krisztusban való keresztyén szabadság határának kérdését. Érthető, hogy a gyülekezet számos kérdéssel ostromolta az apostolt. A korinthusiakhoz intézett levelek Mivel Pál nem tartózkodhatott állandóan Korinthusban, a hozzá intézett kérdések megválaszolására a levelezés formáját választotta. Több levelet írt ehhez a gyülekezethez, melyeket vagy a gyülekezet »küldöttsége« által, vagy saját munkatársai által juttatott el Korinthusba. Hogy az Újszövetségben olvasható két levélen kívül még hányat küldött ide az apostol, nem tudjuk, de e levelekből következtethetünk arra, hogy többet is intézett a korinthusiakhoz. Ezenkívül maga is legalább három alkalommal megfordult itt. A harmadik missziói útja alkalmával küldte Efézusból az első ismert levelet, majd közvetlenül Efézus elhagyása után - útban Korinthus felé - a Bibliában levő második levelét e gyülekezethez. E levelek keletkezési idejét Kr. u. 53-54-re tehetjük. Néhány Bibliakutató szerint az ismert »második korinthusi levél« tulajdonképpen 2 külön levelet tartalmaz, amelyeket az Újszövetség iratainak szerkesztői egybevontak. Feltehető az is, hogy az apostol öszszesen 5-7 levelet írt e gyülekezethez, melyeknek egy része sajnos elveszett. Kár, hogy a korinthusiak részéről sem maradt fenn egyetlen »válaszlevél« sem. így nem tudjuk, hogy a gyülekezet hogyan fogadta Pál utasításait, illetve tanítását Krisztusról. A sok levél viszont azt bizonyítja, hogy a régi és új kérdések mindegyre nyugtalanították e gyülekezet tagjait és természetesen Pált is. Hogy leveleinek mégis eredménye volt, azt abból következtethetjük, hogy az első század végén Korinthusban egy erős és Pált nagy tiszteletben tartó keresztyén gyülekezet létezett. (Kelemen levele szerint.) Varga Pál Élet homokzsákok mögött Kétségtelen bűneink közé tartozik az a makacs hallgatás, amelybe a libanoni üldözött keresztyének sorsát burkoljuk. Az alábbi sorok a lelkiismeretünket kívánják ébresztgetni. »Libanon valaha gazdag és boldog ország volt, de az ötéves háború koldusbotra juttatta. Falvaikból és városaikból elmenekült keresztyének osztoznak országuk sorsában, rengeteg az árva gyerek, szétszakított család. Több mint száz kolostor és templom hever romokban. Ezeket az üldözött keresztyéneket látogattuk meg a kelet-bejrúti Asrafiyeh és Aia Rummaneh negyedekben, amelyeket ma is állandóan lőnek a szír és palesztinai katonák. A front közelében sok háznak a váza áll csak. A félig romos házakban szoronganak a keresztyén menekültek, sokszor 10-15-en egy épen maradt szobában. A házakat homokzsákokkal, bádoglemezekkel torlaszolják el. Ezeknek a nyomorultaknak nem segítenek az olajmágnások, azok csak a muzulmánokat támogatják. Sok nyugati keresztyén által küldött természetbeni se éri el soha az igazi címzetteket, mert útközben palesztinai terroristák ellopják. Ezért is nő a libanoni keresztyénekben a félelem, hogy őket a gazdag nyugati testvéreik rég elfelejtették. A hagyományos iszlám jog szerint keresztyéneknek tilos a harangozás is. Libanonban ettől a tilalomtól szabadok voltak a keresztyének. A harangok, amelyeket a maronita keresztyének Beit Saban-ban öntöttek, hirdetik az istentisztelet szabadságát. De ahová a mohamedánok beteszik a lábukat, vége ennek a szabadságnak örökre. Az egész Nyugat-Európa nagyságú Arábiái félszigeten nem szól többé harangszó, mindenütt sikerült elnémítani. Most Libanon is erre a sorsra jut, ha Európa »keresztyén népei« csak a mohamedán palesztinaiakat támogatják? Az egykor virágzó keresztyén faluból, Damurból, a betörő palesztinaiak 20 ezer lakost űztek el. Százak haltak meg, a többiek reménytelenül elfelejtve élnek névtelen menekülttáborokban.« Moszkva, Szovjetunió. 1978. június 27-e óta hét pünkösdista tartózkodik az amerikai követségen, mert az ameri <ai szenátus nem ad nekik beutazási engedélyt. Viszont hazatérni se akarnak, mert félnek a rendőrségi megtorlástól.
