Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 1. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXVI. évfolyam 1982. 1. szám A szétszóródottak Vidéki magyar protestáns egyházi munka Venezuelában Venezuelában magyar protestáns egyházi élet csak akkor kezdődött, amikor a második világháborút követő években megindult a magyarok bevándorlása. Az első világháború előtt még a nagy számban itt élő németeknek sem volt egyházuk, a másodikat megelőzően pedig csupán egy evangélikus lelkész működött a német követségen, mint »Gesandtschaftprediger«. Amikor Venezuela nyíltan a hitleri birodalom ellen foglalt állást és a német követség elhagyta állomáshelyét, ő is elhagyta az országot. Érdekes azonban, hogy ezekben az időkben a német birodalom erős támogatásával német iskola működött Caracasban és Maracaiboban. Mindezeken okulva szükségesnek látszott, hogy a világpolitikától függetlenül alakuljanak protestáns egyházak és meginduljanak Venezuelában a különböző nemzetiségű protestánsok lelkigondozása. A caracasi Közös Egyház után alakult gyülekezet Valenciában, Barquisimeboban és Maracaiboban. Az utolsó, mint legkisebb, lett San Cristobal, amely ekkor, a gyermekeket is beleértve, majdnem száz lelket számlált. Ezek túlnyomó többsége német volt, s így maracaiboi német lelkész járt át havonta istentiszeteletet tartani, keresztelni, esketni, temetni, a konfirmációi előkészítést ellenőrizni. Andesi repülőútján Meridát is meglátogatta; szerdán San Cristobalban tartott istentiszteletet, csütörtökön Meridában. A lelkész repülő-utiköltségét a perselypénz mindig fedezte. Az istentiszteleteket eleinte más egyház imaházában tartottuk San Cristobalban, néha a közeli Rubioban. Amikor azonban az egyháztagok száma elköltözés folytán a felénél is kevesebbre csökkent, az vált szokásossá, hogy az istentiszteletek a mi otthonunkban legyenek, ahol a lelkész is megszállt. Itt őriztük az énekeskönyveket, kottákat, liturgiái másolatokat is. Amikor a maracaiboi lelkészi állás betöltetlen maradt, a valenciai, ritkán a caracasi lelkész jött istentiszteletet tartani, de legtöbbször már csak negyedévenként. A közös magyar-német istentiszteletet itt San Cristobalban Pósfay György és Puky Ákos lelkészek tartották, amíg mindketten meg nem váltak caracasi, ill. valenciai állásuktól. Az évek során, andesi útjuk alkalmával, Riseveben és Kropatschek lelkészek tartottak német istentiszteletet. Spanyol és magyar istentisztelet kétszer volt, Leskó Károly szolgálatával. Német nyelvű testvéreink egy része ezt a nekünk szóló lelkészi szolgálatot érthető módon keveselte, ezért csatlakoztak a helyben működő egyik spanyol nyelvű szektárius csoporthoz. Elég szép számú és intenzív gyülekezeti életet élő csoportot képeznek az adventisták, a Jehova tanúi és a mormonok, Mindegyik a saját imaházában dicséri az Urat. A baptistáknak a város magvában van szerény öreg templomuk és mellette iskolájuk, az egyik kertes településben pedig szép, új nagy templomuk. A közeli Rubioban működik az »Academia Cristiansen« nevű angol nyelvű amerikai kollégium, kb. 100 bentlakó növendékkel, ugyancsak baptista támogatással. A magyarok ezekben az együttesekben nem találják meg azt, amit vallásos nevelésük, protestáns felfogásuk, gondolkozásmódjuk megszokott. így számukra nem csupán az anyanyelv hiánya az, amiért nem csatlakoznak ezeknek a vallási csoportoknak hitközösségi életéhez. A magyarok bevándorlása Venezuelába 1948-ban indult meg. Szinte valamennyien a trompilloi és caracasi bevándorló táborokon keresztül érkeztek meg vendéghazájukba. Ebből következik, hogy legtöbbjük Caracasban és Valenciában, mint a legközelebbi nagyvárosban telepedett meg, s így e két városban találjuk a legtöbb magyart. Itt (folyt, a 8. lapon) Reményik Sándor: Templom és iskola Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Ezóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul. Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi, fehér templompadokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe’ biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! (1925)
