Útitárs, 1979 (23. évfolyam, 5-6. szám)
1979 / 5. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXIII. évfolyam 1979. 5. szám Soha többé háborút! A napi munkáját elvégző ember kényelmesen tér meg otthonába. Kávéját kortyolva, szivarját élvezettel szíva átolvassa kedvenc napilapját és így — szerinte — jól tájékozódott a nagyvilág eseményeiről. Bomba robban délen, emberek ezrei bárkákban hánykolódnak a viharos tengeren, tízezrek vesznek a viharos hullámokba, valahol újabb atomkísérletet hajtottak végre, Dél-Amerika egyik országában polgárháború pusztít, csecsemők és idősek, férfiak és nők ezrei hullnak a tömegsírba. Fejét csóválva teszi le lapját az átlagember és ül megterített asztalához. Gondolunk-e arra, hogy jól van-e ez így, s ezen nem változtathatunk? Gondolunk-e arra, hogy negyven évvel ezelőtt, 1939. szeptember 1-én, hajnali 4 óra 45 perckor elindult a második világháború, amely oly mérvű pusztítást hozott az emberiségnek, melyhez mérhetőt a történelem eddig nem ismert? Most, amikor negyven esztendő telt el s az átélt szenvedések, megpróbáltatások időben már messze távolodtak, úgy tűnik, könnyebb kibogozni a háború közvetlen és közvetett okait. A különböző ideológiák és társadalmi rendszerek patentírozott diagnózissal szolgálnak: a huszas évek nagy gazdasági válságaiból nyílegyenes út vezet a második világháború szörnyű összecsapásáig! E tételt szajkózza az önálló gondolkodást nélkülöző ember. De miért is gondolkodna? A sajtó, a rádió, a TV tálalja az előzőleg megcsócsált táplálékot a gondolkodáshoz — és ez elég! A társadalomnak jobb, kényelmesebb, ha nem gondolkodik, ha másra bízza a gondolkodást. És erre nagyon is hajlandó . . . Pedig intő jel mór előbb is akadt! Az 1931-es év harmincmillió munkanélkülije megelőzte és előre jelezte a második világháború harmincmillió fronthalottját! Az első tűzfészekből kitört az izzó láva: 1931-ben Mandzsúriában, 1935-ben Abesszíniában, 1936-ban Spanyolországban, 1937-ben Kínában. Az izzó láva 1939-ben elárasztotta az egész világot. Az agresszív társadalmak önmagukban hordják az összecsapás legbiztosabb előfeltételeit. Idézzük: A Führer és katonai klikkje elérte a német légi haderő újjáteremtését (1934 február), a hadkötelezettség bevezetését (1935 március), az angol-német hajózási egyezmény megkötését (1935 június), a Rajna-vidék megszállását (1936 március). És a Führer 1937 elején tartott beszédében kijelentette: a béke a legdrágább kincsünk! E legdrágább kincs biztosítása érdekében éjjel-nappal dolgoznak a hadiüzemek. Emberek milliói öltöznek tábori uniformisba. Virágos, kertes, jól ápolt házakból milliók menetelnek a frontra, virággal ékesítve, csillogó szemmel, énekelve. És világszerte omlanak össze tűzben, lángban az ápolt házak, otthonok. Halálhörgéssé torzul az egykori vidám dal, és az egykor büszkén menetelő fiatalok gránátoktól, bombáktól felismerhetetlenségig szétroncsolva hullnak a jeltelen tömegsírba. A történelem- és társadalomtudomány számítása és becslése szerint, az emberiség utolsó hétezer esztendejében közel tizennégyezer háború pusztított és három és félmilliárdra tehető a csatatereken elpusztultak száma. Csak becsülni lehetne, mennyi volt a polgári halottak száma. Ennek a szörnyű sornak legutolsó láncszeme volt a második világháború, melynek következményei meghaladják a józan értelmet. Megdöbbentő és örökre figyelmeztető számadatok vádolják az esztelen militarizmust. íme a második világháború mérlege: 55 millió halott, 35 millió sebesült és rokkant, 3 millió eltűnt. Soha ennyi polgári személy nem vesztette életét! 1,5 millió a bombázások áldozata, kb. 5 millió a tömegkivégzettek száma. Munka- és koncentrációs táborokban, bosszú és menekülés következtében elpusztult kb. 30 millió! — 7 millió orosz polgári személy vesztette életét, 3,4 millió kínai, 4,2 millió lengyel, 3,5 millió német a civil lakosságból az áldozat. És ez csak Európára korlázódik! A katonai veszteség: Szovjetunió 13,6 millió, Kína 6,4 millió, Németország 4 millió, Japán 1,2 millió. Az USA vesztesége kb. háromszázezer halott, Angliáé 326 ezer. Az anyagi kárt 1500 milliárd USA-dollárban összegezhetjük. E számok iszonyúan vádolják a háborús uszítást, a fegyveres konfliktusok előidézőit, és vádol minket, keresztényeket. Csak egy jelszó lehetségest Soha többé háborút! Ez nem rajongó pacifisták agyréme, hanem az emberiségért felelősséget érző emberek, de főleg a kereszténység számára elsőrendű feladat. Hazug, buta az az elmélet, mely szerint háború mindig volt és lesz is. Történelmi tény, hogy háborúk soha nem oldottak meg problémát, hanem csak újabb háborús gócok magvait hintették el. Háborúk nem eredményeztek tartós megoldást, csak rövid életűt. Háborús hódítások soha nem voltak maradandók és időtállók. Háborút csak megszállottak és őrültek kívánnak, akik hitványán gyávák. A középkortól kezdve a királyok, fejedelmek, államfők, miniszterek, parlamenti tagok legföljebb távcsővel szemlélték a harcokat, míg ők maguk éltek vagy élősködtek a háborúból. E megemlékezés szomorú tanulság korunk számára, de figyelmeztető a ma embere és főleg a kereszténység számára. Ma is békéről beszél kelet és nyugat, észak és dél, és közben csillagászati összegeket költ egy egész emberiséget kiirtó fegyver gyártására. A józan észt felháborító mértékben történik ma is fegyverkezés. Sok országban kicsiny iskolások már katonai alapkiképzésben részesülnek, és ez ellen nem emeli fel tiltakozó szavát a sajtó, a rádió, a TV. Szilárdan, következetesen kell a kereszténységnek tiltakozó szavát hallatnia. Az egyház Ura megmondta és kihirdette: „Békességet hagyok nektek, de nem a világ békességét.“ — Az Ő (folyt, a 3. lapon)
