Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 2. szám
ÚT/TftRS Mit jelent Jézusért élni? 2 Kor 5, 14—17 Ha valakit megkérdeznének, hogy Jézus milyen magatartást várt el azoktól, akik Istennel való viszonyukat szerették volna az Ő útmutatása szerint rendezni — és erre röviden szeretne válaszolni —, az evangéliumi bizonyságtétel alapján csak erre a rövid mondatra gondolhat csupán: „Kövess engem!" — Ez hangzott fel Máté evangéliuma 9. fejezete és a párhuzamos egyéb helyek szerint Jézus ajkán akkor, amikor Mátét, a vámszedőt elhívta; ennek a mondatnak a visszatükröződése szólal meg Máté és Lukács szerint egy írástudó és egy másik ajkán; az Ő követéséről és annak nehézségeiről szól Jézus Máté 16. fejezetében, amit Lukács is leír, és János evangéliuma 10. fejezetében Jézus az övéi hozzá való viszonyát a pásztorukat követő bárányok magatartásához hasonlítja. Tehát Jézus azoktól, akik vele kapcsolatban akarnak maradni, a „követést" követeli. De mit jelent Jézust követni? Az egyik állandóan fel-felbukkanó vélemény az volt a történelem során, hogy Jézus követése azt jelenti: a Krisztust követő ember csak akkor lesz hozzá hasonló, csak akkor lép az Ő nyomdokaiba, ha — mint Jézus — Istenről tanító, beszélő, az Úr akaratát tolmácsoló emberré válik. A másik vélemény a Krisztus szolgálatáról az volt, hogy Krisztus leglényegesebb tevékenysége nem annyira a bizonyságtevés volt; ezt előtte a próféták is megtették, hanem a másokért való áldozathozatal. Azaz Jézus munkájában nem a megkeresztelése utáni kb. három év tanítói munkája volt a legfontosabb, hanem egyetlen nap eseménye: nagypénteki áldozata. Sok igazság volt ebben az elképzelésben is. Valóban, amit Jézus nagypénteken tett, annak egyedülálló jelentősége van. És nem csupán a keresztyén egyház tanítása szerint, amely Jézus saját tanításán alapszik, hanem még vallástörténeti viszonylatban is, mert a szenvedő Megváltóról alig tudnak más vallások. Mégis, nagyon sok esetben hibás következtetéseket vontak le ebből a Krisztus követését illetően. Mivel Jézusra, aki a kereszten önként szenvedett, nagy mértékben úgy lehet tekinteni, mint egy hatalmas áldozatot hozó hősre, ebből arra a felfogásra jutottak, hogy hőssé kell válni annak, aki Jézus követője akar lenni és áldozatot kell hozni, ahogyan Ö ezt tette. A harmadik elgondolás a Jézus követését illetően azzal függ össze, hogy Ő bizonyos hatalommal lépett már fel földi vándorútja során, és különösképpen feltámadása után. Egyesek szerint ennek kell visszatükröződni a keresztyének magatartásában is, mert erre a határozottságra van szüksége a világnak. De hol van az igazság? Krisztust követni nem azt jelenti: Krisztusról tanítani, sem azt: Krisztusért meghalni, sőt még azt sem, hogy az Ő nevében uralkodni, hanem — Őérte élni. Hogy ez mit jelent, egyszerű megérteni. Ugyanazt, mint amikor azt mondjuk: aki igazi családfő, a családjáért él. Ezt sokat nem kell magyarázni; az ilyen embernek nem a munkája, igyekezete, elhasznált energiája az értéklendő, hanem a szolgálatának a célja. Nem önzésből tesz meg mindent, amit meg kell tennie, hanem más motor hajtja őt a munkálkodásban: a Krisztus szeretete. Hálából tesz meg mindent, amit tesz, s mert Krisztus megajándékozta őt élettel, békességgel, bűnbocsánattal, minden tevékenysége az iránta való hála kifejezésévé válik. De hogyani tudja ezt megtenni, hiszen Krisztus nincs köztünk?! Amint lehetetlen Őt követni a tanítványokhoz hasonlóan, ugyanúgy lehetetlen megmutatni iránta a hálánkat, ahogy ezt megtehetnénk esetleg egy földi jótevőnk felé. A megoldást Máté evangéliumának a 25. fejezetében levő példázat adja meg, ahol az utolsó ítélet nagy képe tárul az olvasók felé. E próféciában azt mondja az ítéletre visszajövő Úr, hogy amit az Ő kicsinyeivel tettek meg, az annyi, mintha ővele tették volna meg. Azaz: a felebarát szolgálata a Krisztus szolgálatának a módja a mi életünkben, különösen pedig a rászoruló felebarát — a kicsiny, a beteg, a szegény, a gyermek, az elhagyott — iránti szeretet gyakorlása. Erre ad erőt Krisztus iránti hálánk. S ez egyben a keresztyén erkölcstan nyitja, mely nem olyan, mint a Jézuskorabeli zsidók erkölcstana, amely minden esetre kidolgozott egy magatartást. Hasonló nyomokon haladt a középkori egyház etikája. A hiba az, hogy mindkét megoldás béklyóba köti az ember szabadságát. A Biblia ezt nem tanítja, hanem az írás erkölcstana az Isten szabad gyermekeinek az etikája. Ha döntésről van szó, nem ír elő egy útvonalat, hanem arra tanít: kérdezd meg magadtól, mit kell tenned, ha Krisztus iránti háládat ki akarod mutatni. Egyben kérd a Lélek megvilágösítását is, hogy döntésed helyes legyen. Vezessen minket is cselekedeteinkben, beszédünkben, gondolatainkban az érettünk meghalt és feltámadott Krisztus iránti hála! Pósfay György Kik a baptisták? Billy Graham magyarországi látogatása időszerűvé teszi, hogy felfrissítsük egy kicsit a baptistákkal kapcsolatos ismereteinket. Mikor keletkezett ez a legnagyobb protestáns szabadegyház? A reformáció idején, a XVI. és XVII. században. Hubmaier Baltazár svájci katolikus pap vezetésével önálló csoportok alakultak, amelyek — szemben a gyermek-keresztséggel — a felnőttek megkeresztelése mellett szálltak síkra. Anabaptistáknak — újrakeresztelőknek — nevezték őket. — Hamarosan üldözni kezdték őket, így 1526-ban elrendelték Zürichben hogy „minden újrakeresztelőt vízbe kell fojtani“, Hubmaiert pedig két évvel később Bécsben égették el. — Angliai puritánokból szerveződött a mozgalom erősebb ága, hollandiai száműzetésük idején, illetve az Angliába való visszatelepülés után, 1612 körül. A puritán újrakeresztelők első vezéralakja (a már 1613-ban elhúnyt) Smyth János volt. Tanításuk jellemzőbb vonásai Az üdvösség feltétele a hitbeli döntés. A keresztséget a vallástétel (= döntés) aktusának tekintik, ezért kell felnőtt korban végbemennie. Az egyháznak azok lehetnek tagjai — és azokat tekintik keresztényeknek —, akik döntöttek Jézus Krisztus mellett (Lásd Billy Graham összejöveteleit. Például Tahiban is felszólította tízezres hallgatóságát, hogy kezük felemelésével jelezzék, döntöttek-e Jézus mellett vagy igyekeznek-e ezután követni Őt.) A helyi baptista gyülekezetek önállóak. Az 1905-ben alakult Baptista Világalliance koordináló szerepet tölt be és ötévenként világtalálkozókat ren(folyt, az 5. lapon)
