Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 5. szám
4 ÚT/TfíRSm ___ Veöreös László: T T ^ / Húsz ev I. így kezdődött „ ... szívem szakad, oly egyedül vagyok s kell a hit, a közösség, szeretet.“ (Szabó Lőrinc: Az Árny keze) Húsz esztendő a történelem menetében röpke pillanat, az egyén életében azonban nagy idő. De ez az idői távolság alkalmas már arra, hogy a Nordrhein-Westfalen i Magyar Protestáns Gyülekezet kialakulását távlatból nézzük és értékeljük. Az idő is sürget erre, hiszen sokan már nem élnek közöttünk, akikkel az itteni új életünket megkezdtük és a gyülekezet alapköveit leraktuk. Leveleikből és az okmányokból azonban felelevenedik a két évtized homályából már talán elfelejtett húsz év gyülekezeti munkája, küzdelme, öröme és hite. 1956 decemberben megérkeztek Ausztriából az első vonatszerelvények a menekült magyarokkal Westfalia tartományba, a holland határ mentén fekvő Bocholt városkába. Egy volt katonai harakktábor faépületeibe helyezték el őket. Egyszerűség, de tisztaság jellemezte az első németországi szállást. A menekült magyarokat ellátták ruházattal és regisztrálásuk után innen széledtek szét Észak-Rajna vidékére és Westfalen területére. A legnagyobb nehézséget a lakáskeresés és a munkahely kérdése okozta. Kisebb-nagyobb csoportokban a fiatalok hagyták el először a tábort, és más lehetőség hiányában Düsseldorftól Dortmundig, fő súllyal a Gelsenkirchen környékén fekvő szénbányákban helyezkedtek el. A bányák ugyanis, melyek akkor a német ipar szívét képezték, barakkokban 2-4 ágyas szállást is biztosítottak munkásaik részére. Nehezebb volt a helyzetük a családosoknak, így ők kerültek ki utoljára a bocholti táborból. Ezzel azonban a magyarok egzisztenciális kérdése és beleilleszkedésük új hazájuk gazdasági, társadalmi életébe még nem volt megoldva, csak a széttelepülés és az önellátásra való átállás történt meg. Az ide kiözönlött magyarok számára Németország kultúrájában, szellemében, nyelvében egyaránt idegen volt. Merőben más politikai viszonyok és történelmi élmények jellemezték őket. Gyökeresen más volt a nevelésük, gondolkodásuk, nyelvük és egész műveltségük. Gyorsan következett az első napok-hetek lelkesedése után a kijózanodás, mikor a menekültek rádöbbentek, hogy hazájukat elhagyva mindent elveszítettek. Kevés kivétellel otthon csak magyarul tanultak, hazai kiképzésük sok esetben itt értéktelennek számított, és tovább kellett tanulniuk vagy csak segédmunkásként dolgozhattak. Az állami szervek, egyházak és különböző karitatív intézmények türelemmel, megértéssel és szeretettel tettek meg mindent, hogy az idejött magyaroknak emberséges, boldog jövőt biztosítsanak. Nem beszélhetünk erről anélkül, hogy a hála fel ne melegítse szívünket azok iránt, akik itt, német földön felkarolták a vándorbottal a kezükben ideérkezett magyarokat és hozzásegítették, hogy megélhetéshez, otthonhoz jussanak. 1957 elején öt-hatezer magyar menekült tartózkodott Északrajna-Westfalen tartomány területén, melyből ezer-kétezer volt protestáns. A tartomány területén élő magyar menekültek szociális, kultúrális gondozására a Munka-és Szociálügyi Minisztérium 18 magyar gondozót alkalmazott, akik közül 4 az evangélikus, 9 a katolikus, egy a szakszervezetek, 4 pedig az állami ifjúsági karitatív szervekhez tartozott. A gondozók feladata volt az állás- és lakásszerzés, hivataloknál való eljárás, s hogy minden más kérdésben legyenek a magyarok segítségére, továbbá elősegítsék vallási, kultúrális igényeik kielégítését, valamint a magyar és keresztyén tradíció ápolását. A németországi protestáns egyház is érezte felelősségét s 1957. március 15-i kezdettel Északrajna-Westfalenben, Münster központtal magyar evangélikus lelkigondozói szolgálatot létesített, melyet egy fiatal lelkészre, Szabó Zoltánra bízott. Az első istentisztelet 1957 áprilisában Dortmundban volt, majd Gelsenkirchen és Duisburg következett. Kölnben június 25-én az Antonius-Templomban volt az első magyar istentisztelet, majd utána rövidesen Aachenben s ezzel az egész tartomány területén megindult a lelkigondozói szolgálat. Nyolc súlypontja volt: Aachen, Köln, Düsseldorf, Duisburg, Oberhausen, Gelsenkirchen, Herne és Dortmund. Havonként négy istentisztelet volt, melynek látogatottsága ebben az időben 120-150 fő között mozgott. E szerény szám magyarázata a szétszóródás következtében fennálló nagy távolság a templom és a lakóhelyek között. A két tartományi egyház nem vette be a lelkészt állományába, sem a lelkigondozói szolgálatot nem építette be a szervezetébe. így nem maradt más lehetőség, mint „exil-gyülekezet" szervezése, mert a lelkész képtelen volt magában, a Dunántúl nagyságának megfelelő területen, a szolgálatot ellátni. A tartományi evangéliumi egyházak kiküldöttei jelenlétében 1957. augusztus 25-én tette le a lelkész által felkért Veöreös László a gyülekezeti felügyelő hivatali esküjét, s ezzel hivatalosan is megalakult a „Nordrhein-Westfaleni Magyar Protestáns Gyülekezet“, melyet a két tartomány elismert mint önálló exil-gyülekezetet. Ez a gyülekezet szervezetileg a Stuttgartban székelő „Németországi Magyar Evangélikus Szórványegyház"-hoz tartozott. A lelkész javadalmát, mely a német lelkészek fizetésének még csak a felét sem tette ki, a Németországi Evangéliumi Egyházak hannoveri központja az un. „menekült ielkészi alap“-ból Stuttgarton keresztül folyósította. A rengeteg energiát felemésztő szervezői munkának megvolt az eredménye, s 1957 végén a gyülekezet területén élő protestánsok 60 %-va/ kapcsolat létesült. A gyülekezet létszáma majdnem 800 főre rúgott. Kéthavonként nyolc városban volt magyar istentisztelet szeretetvendégséggel egybekötve, melyeknek látogatottsága szépen növekedett. Különösen biztató volt a kép Kölnben és Gelsenkirchenben, ahol egy-egy istentiszteleten 40-60 hivő vett részt. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben még nagyon kevés magyarnak volt autója és az istentiszteleten való részvétel a nagy távolságok miatt sokszor egy óránál tovább tartó utazást igényelt vonattal vagy villamoson, akkor ez nagyon jó eredménynek mondható. A lelki, szociális és kultúrális gondozói munka megkönnyítésére és erősítésére a Diakóniai Intézet gyülekezeti „Magyar Házat" rendezett be Gelsenkirchen-Scholven-ben, melyet ünnepélyes keretek között 1957. november 11-én a westfaleni Diakóniai Intézet vezetője, Puffert lelkész adott át rendeltetésének. A „Magyar Ház" berendezését az Északrajna-Westfalen tartományi kormánya, a 400 kötetes magyar könyvtárat pedig a Német Vöröskereszt elnöknője, Elsa Weecks adományozta. Itt kapott irodát a két gelsenkircheni magyar protestáns gondozó, akik valláskülönbség nélkül, mind a katolikus, mind a protestáns magyar menekültek rendelkezésére álltak. (folyt, az 5. lapon)
