Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 3. szám
3______________ Néma tisztelet és hálaadás A budapesti „Evangélikus Élet“ 1978. február 5-i számában olvastuk a szomorú hírt, hogy dr. Kiss Jenő ny. teológiai professzor, a Pécsi Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának volt nyilvános rendes tanára, életének 89. évében ez év január 22-én Sopronban elhunyt. Temetésére — öt nappal később — ugyanott került sor. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi időben, már e hír vétele előtt, sokat gondoltam most elhunyt professzoromra. Az évek múlása ugyanis magával hozta azt is, hogy a dr. Kiss Jenő által szerkesztett „Újszövetségi Görög Magyar Szótár“ (Sopron, 1935) gyakorta elővett és tanulmányozott könyv családunkban. Nem annyira én kezdtem nagyobb buzgalommal, mint ahogy ezt azelőtt tettem, lapjait forgatni, hanem nagyobbik lányom, aki a középiskola felsőbb tagozatát látogatva beiratkozott egy tanfolyamra, amelyen — az órarendben levő görög órákon túl — az Újszövetség görög nyelvével külön is foglalkoznak. így, valahányszor kölcsönadtam lányomnak az említett zöldborítású könyvet, annak szerkesztőjére gondoltam. Tudomásom szerint dr. Kiss Jenő volt az utolsó teológiai tanár, aki még megérte az 1978. esztendőt, noha már teológiai professzor volt akkor, amikor a Trianon előtti, kb. másfélmillió lelket magában foglaló Magyarországi Ev. Egyház még három teológiai akadémiát tartott fenn: a sopronit, a pozsonyit és az eperjesit, ő a soproni akadémián tanított már azelőtt, hogy ez a nagy múltú intézet megszűnt, mert beolvadt az 1923-ban felállított Hittudományi Karba. Egyébként dunántúli, törzsökös magyar eredetű papi családból származott. Édesapja a szombathelyi gyülekezetben teljesített felejthetetlen szolgálatot. Ö maga a soproni akadémián fejezte be teológiai tanulmányait, majd hamarosan külföldre (Németországba) került, hogy tanulmányait kiegészítse. Onnan visszatérve, rövidebb ideig tartó segédlelkészi szolgálat után, megkezdte teológiai tanári munkásságát, amelyet először a soproni akadémián, majd az „Erzsébet Tudományegyetem" ugyancsak Sopronban levő Evangélikus Hittudományi Karán végzett egészen nyugdíjazásáig. A teológiai doktorátust a debreceni egyetemen szerezte meg. Az említett szótáron kívül Pák apostol Galáciabeliekhez írt levelének a magyarázata, számos egyéb, nyomtatásban megjelent tanulmány és cikk örökíti meg dr. Kiss Jenő emlékét a magyar teológiai irodalomban. Felesége Jausz Vilmos soproni teológiai tanár lánya volt, aki évtizedekig tartó betegeskedés után pár évvel ezelőtt távozott az élők sorából. Sokkal szomorúbb volt legfiatalabb fiának, Zoltánnak, 1977 áprilisában történt váratlan halála Finnországban. Viszont nagy örömöt jelentett az elhunyt professzor számára, amikor lelkész fiának, Jánosnak a fiát is pappá szentelték az elmúlt évek során. Ezen az alkalmon még a nagyapa is résztvett Luther-kabátban. Amikor azon gondolkozom, hogy mit jelentett dr. Kiss Jenő nekem és talán sok más volt diáktársamnak, akkor azt kell mondanom, hogy elsősorban nem előadói vagy írói munkássága az, amely kiemeli személyét többi kedves tanárom sorából, hanem az, hogy mindig úgy éreztem: dr. Kiss Jenő mindenekfelett a hit és a szív embere. Mint az újszövetségi írásmagyarázat tanárának, sok alkalma lehetett volna arra, hogy állást foglaljon egyik vagy másik teológiai iskola véleménye mellett. Ő ezt sohasem tette, hanem megpróbálta mindegyik teológiai irányzatban meglátni azt, ami a Szentírás jobb megértéséhez és hitünk erősödéséhez elvezet. Azokat az elemeket, amelyek esetleg vitapontokká, hitet megrendítő problémákká válhattak volna, Gamáliel bölcsességével értékelte és viszonylagos jelentőségűnek mondta. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor — még teológus koromban — egy már lelkészi szolgálatban állott volt diáktársammal beszélgettem arról, hogy soproni tanulmányai mennyire járultak hozzá lelki életének fejlődéséhez. Az illető akkor elmondta, hogy csak miután elkerült a Hittudományi Karról, döbbent rá, mennyit kapott dr. Kiss Jenőtől. Utalt arra, hogy visszatekintve volt tanárának diákjai iránt tanúsított igen elnéző magatartására, meglátta abban a krisztusi szeretet megnyilvánulását, éppen úgy, mint nehéz körülmények közt is mindig derűs lelkiállapotában és finom humorában az evangélium hatalmát életében. — Akik arról is tudtak, hogy milyen önfeláldozóan ápolta hosszú évtizedeken át egészen annak haláláig nagybeteg feleségét, azok az elmondottakhoz hozzátehették azt is, hogy tanáruk nemcsak ismerte és tanította a „kereszt teológiáját“, hanem gyakorlója is volt annak. A rárótt terheket békességes szívvel, Isten kezéből tudta elfogadni. Tanítás és gyakorlat, hit és szeretet dr. Kiss Jenő számára ugyanazon valóság egy-egy oldalát jelentették csak. Nem tudjuk, hányán állták körül sok százra menő diákjai közül a soproni sírt, amelybe koporsóját leengedték. De bizonyos az, hogy nem kicsiny létszámú azoknak a csapata sem, akik — mint mi, külföldre került tanítványai — csak a szomorú hír vétele után hajthatjuk meg fejünket emléke előtt. Imára kulcsoljuk kezünket, hogy megköszönjük az Úrnak azt, amit dr. Kiss Jenőben és általa adott, valamint bizonyságot teszünk abbeli meggyőződésünkről, hogy ő is azok közé tartozott, akiknek szemei látták az üdvösséget, amelyet az Úr minden nép számára készített. Pósfay György Szabad így érvelni? Sehol a világon nem születik olyan kevés gyerek, mint a két szomszédos német államban: a nyugati rész áll a legutolsó, a keleti az utolsó előtti helyen a világstatisztikában! Az NSZK- ban 1965 óta tart ez a folyamat. 1972- ben jutott az akkor vélt mélypontra: többen haltak meg, mint születtek! Azóta ennél is mélyebbre süllyedt a nívó: 1975-ben már kerek 150 ezerrel többen haltak meg, mint születtek! Az okok komplikáltak, a belőlük levont következtetések is. Mégis elgondolkoztató a következő hivatalos kommüniké: „A Német Szövetségi Köztársaságban születik a világon a legkevesebb gyermek. Német családokban jelenleg ez a helyzet: 1,4 gyermek családonként! Ha ez a mélypont nem javul a közeljövőben, a század végére a 60 éven felüliek aránya több, mint 30%-ra ugrik. Más szóval: teljesen összeomlik majd a nyugdíjrendszerünk, amelyet egy egészséges öregek- fiatalok arányára építettünk föl!“ Szabad-e így érvelni? Meghatódnak-e ettől fiatal párok, akiknek sok esetben egy gyerek csak „útjukban állna“ vagy akik nem is gondolnak arra, hogy a házasság nemcsak egy legalizált önkielégítő intézmény, hanem Isten műhelye isi?
