Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 5. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXI. évfolyam 1977. 5. szám Msengeni „Mikor most innen elmegyünk, egy nagyobb család tagjainak tudjuk magunkat, mint mikor idejöttünk.“ így foglalta össze benyomásait a messzi tanzániai hegyek között, Msengeni (kiejtése: Mszendzséni) falujában tett látogatás után kirándulásunk egyik résztvevője. Június közepén a világ minden tájáról több mint 800 egyházi személy sereglett össze Tanzánia fővárosában, Dar es Salaam-ban, az Evangélikus Világszövetség idei világgyülésére. Minden hetedik évben rendeznek ilyen világgyülést, s mivel az idén először tartották azt Afrika területén, a legtöbb résztvevő számára külön körutat rendezett a vendéglátó tanzániai evangélikus egyház a világgyűlés előtt. Egy ilyen héttagú csoportba került bele e sorok írója ötnapos látogatásra az észak-tanzániai Pare-i hegyek között. A csoport többi résztvevője Kelet-Németországból, Új-Guineából, Jugoszláviából, Izraelből és az USA-ból jött. — A tanzániai fővárosból Pare tartomány fővárosáig, Same-ig, jó minőségű makadám úton csak tíz órai autóbuszozásba telt az út. De Sameban már terepjáró autókba kellett átszállni s néha olyan hajmeresztő utakon jártunk, hogy a jugoszláviai résztvevő felsóhajtott: „mikor hazamegyek, könyvet fogok írni erről" — s gyorsan hozzátette: „ha hazamegyek ...“ Nyaktörő autózás után érkeztünk egy nap Msengeni faluba. Utunk 2000 méter magasban kávé- és banánültetvények között vitt el. A földeken asszonyok hajladoztak, zöldséget kapáltak. Némelyiknek a hátán kis batyuban csecsemő vagy 1—2 éves gyermek nyugodott. így viszik magukkal a gyermekeket a munkába is, akár fát vagy vizet hoznak, akár a mezőn dolgoznak. Mondják, hogy a biztonságérzet, mely a gyermeket élete első döntő éveiben eltölti, egész jövőjére nézve hatással van rá. Talán tanulhatnánk valamit ebből, akik az európai materialista életfelfogás hatása alatt minél előbb bölcsődébe vagy óvodába akarjuk adni a gyermekeket, hogy az anya minél hamarabb visszatérhessen a keresők sorába, ami aztán azzal jár, hogy gyermekétől a nap legnagyobb részében távol van. Terjedő egyház A falu lelkésze munkatársai élén az egyszerű, vályogból készített lelkészi hivatal előtt fogadja a látogatókat. Leülünk az asztal körül, s miközben afrikai ebéddel kínálnak, megismerjük a gyülekezet múltját is, jelenét is. Erre a vidékre német evangélikus misszionáriusok jöttek a századforduló körül, de ma már az egyház olyan életerős, hogy külföldi misszionárius ezen a vidéken már alig működik. A lelkész bemutatja a gyülekezet két evangélistáját, s ezek beszámolnak munkájukról. Egyikük 2—3 évvel ezelőtt kezdte el szolgálatát ebben a gyülekezetben. A hegyek közül leküldték a síkságra, ahol még nem volt keresztyéni gyülekezet. Az ottani nép nomád és harcias törzsekhez tartozik, de a fiatal tanzániai állam kormánya most falvakba tömöríti őket s mindent megtesz, hogy letelepedjenek. Ezek között szolgált a fiatal evangélista. Három évi munkájának eredményeképpen a síkságon már száz-lelkes leánygyülekezete van Msengeni-nek, s a munka tovább terjed. Nem csoda, hogy a tanzániai evangélikus egyház rohamosan növekszik. Mikor az egyház 1963-ban hivatalosan megalakult, 350.000 tagja volt. Ma a taglétszáma 750.000. Melyik európai vagy amerikai egyház tud ilyen növekedésről beszámolni? A gyülekezet életére tereljük a szót. A lelkész elmondja, hogy van a gyülekezeten belül beteglátogató kör, fiatalok köre, sőt külön bizottságot állított fel a gyülekezet civódó házastársak megbékéltetésére. Lehet, hogy ilyesmi manapság már csak olyan társadalomban képzelhető el, ahol — mint Afrikában — a család még mindig a társadalom leglényegesebb alkotóeleme. Modern európai társadalmainkban ez a rend már régen elkezdett feloszlani, (folyt, a 8. lapon) Tanzániai egyházi munkás egészségügyi előadást tart egy falu lakosainak
