Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 2. szám
3 A szolgálat útján Néha kihagynám A papi konferenciák sokszor nempapok érdeklődésére is számíthatnak. Egy ilyen találkozó zajlott le Stockholmban, kb. 500 szabadegyházi lelkész részvételével. A sigtunai egyházi kultúrközpont igazgatója, Ulf Söderlind, a modern emberképekről beszélt. A mai ember illusztrálására Pablo Picasso — enyhén szólva — zilált benyomást keltő, „Női arckép“ néven ismert festményét idézte hallgatói elé. A képet a belső üresség kifejezésének is tekinthetjük. Ilyen helyzetben az ember igen könynyen idegen világnézetek után nyúl, remélve, hogy azokban megnyugvást talál. — Az emberképek sorában elsőnek a marxizmust említette, mely jött és úgy látszik, maradni fog. Ennek az ideológiának hajtómotorja a harag és a gyűlölet. Vonzereje éppen abban van, hogy igazolja és szalonképessé teszi a gyűlöletet. Marx érezte és tudta, hogy a gyűlölet és a harag jó hajtóerő és kiváló energiaforrás. A materialista világfelfogásból ered, hogy a marxizmus ateista álláspontot képvisel. De hova lett az örök értékű és örökkévalóságra teremtett ember ezekből az emberképekből? — kérdezi Söderlind. Ha nem tesszük fel ezt a kérdést is, akkor csak redukált és nem teljes emberképekkel dolgozunk. Mert kétségkívül, van bennünk valami mélységes misztérium, amit megpróbálunk különböző módon körülírni. Ilyen neveket adunk neki, mint „lelki szikra“, belső erődítmény" vagy „Isten visszhangja bennünk“. Most alvó kultúrában élünk, az igehirdetésnek az alvó embert kell felébresztenie. Az igehirdetésről szóló vitában érdekes szempontot képviselt Kai Henmark író, több Lagerkvist-tanulmány szerzője. Azt a provokatív álláspontot képviselte, hogy az evangéliumi textusok megértéséhez nincsen szükség teológiára. Ezek a biblai textusok tudásunktól, hitünktől és kételyeinktől függetlenül is ott vannak, tele erővel, dünamisszal! Ugyanakkor elismerte, hogy a kérdés meglehetősen komplikált, de mégis meggondolandónak tartotta, hogy az evangéliumi textusokból ideológiát gyártsunk magunknak. Az a veszély is fennáll, hogy a prédikáció hamis védelmet szolgáltat az embernek. Mint lehetetlenséget említette azt a kényszert, ami alatt a lelkészek vannak: hétről hétre prédikálniok kell! Ha pap lennék, kihagynám néha — mondotta. J. L. Friedrich-Wilhelm von Staa lelkész, a Rajnai-Tartományi Evangéliumi Egyház Diakóniai szolgálatának igazgatója, 1976. dec. 7-én töltötte be 65. életévét. Ez alkalommal magas állami kitüntetésben részesült: a Német Szövetségi Köztársaság elnöke kiváló szolgálatai elismeréséül az érdemrend I. fokozatával tüntette ki. Úgy érzem, a legtöbb, amit elmondhatok róla, hogy egyéniségének legkiemelkedőbb jellege az emberszeretet. A Nordrhein-Westfáleni 20 éves Magyar Protestáns Gyülekezet munkájának első pillanatától kezdve állt von Staa igazgató szolgálatunk mellett. Az elmúlt hosszú évek folyamán a lelkigondozói szolgálatból egy keresztyén gyülekezet kovácsolódott össze; gyülekezeti otthont, sőt kápolnát építettünk és beleépültünk új hazánk és egyházunk életébe. Mindennek a jelentős része, amire most hálás szívvel visszaemlékszem, az ő önzetlen segítségének az eredménye is. F. W. von Staa igazgató minden magas egyházi tisztsége mellett is megmaradt lelkipásztornak. A gyakorlati, minden nem evangéliumi sallangtól megtisztított meglátásaiban, segítéseiben az embertársainkért való lelkipásztori felelősség állt az előtérben: otthont adni azoknak a menekült magyaroknak, akik idekerültek, azonban nemcsak egzisztenciális megélhetéshez való segítséget, hanem emberséges meleg szívet is. F. W. von Staa Essenben született, teológiai tanulmányait Marburgban, Münsterben és Bonnban végezte. Második lelkészi vizsgáját a Rajnavidéki Hitvalló Egyház Zsinata előtt 1937-ben tette le és a lelkészi oklevél elnyerése után mint gyülekezeti lelkész Kölnben szolgált 1949-ig, és többek között vezette az egyházmegye belmissziói és segélyszolgálatát is. Majd Liblarba került s két évi lelkipásztori szolgálat után 1952-ben, Dibelius püspök elnöksége alatt, mint egyházügyi főtanácsos vezette a lutheri újszövetségi felülvizsgáló bizottságot. 1956-ban ismét viszszatért a Rajnavidékére és irányítja a Tartományi Evang. Egyház segélyszolgálatát s 1963 óta igazgatója a tartományi egyház Diakóniai Intézetének. Számos egyházi tisztségéből szeretném még megemlíteni, hogy elnöke a Németországi Evang. Egyházak „Kenyeret a világnak“ nevű segélyszervezet elosztó bizottságának is. Hannoveri szolgálata óta különös figyelemmel kíséri a külföldre szakadt magyar protestánsok életét, nemcsak Németországban, hanem azon kívül is. A Párizsi Magyar Ref. Gyülekezet az ő és a Westfáliai Tartományi Evangéliumi Egyház segítségének köszönheti, hogy az elmúlt öt év alatt lelkileg és anyagilag megerősödve végezheti szolgálatát. Gyülekezetünk presbitériuma kérésére 1970-ben a Magyarországon az árvízkatasztrófa következtében tönkrement egyházi épületek, templomok újjáépítésébe aktívan bekapcsolódott. A gyümölcsei ennek az 1971-ben megindult és az évek folyamán kiszélesedett ökuménikus kapcsolatnak a sok magyarországi ref. és evang. diakóniai intézet támogatása, lelkészlakások és templomok renoválása. 65. születésnapja alkalmával körülvesszük őt hálánkkal és szeretetünkkel. Szívből kívánjuk, hogy adjon az élet Ura neki még számos boldog esztendőt, erőt, egészséget, gyümölcsöző szolgálatot. Veöreös László felügyelő •k (Amikor von Staa igazgatót az Útitárs olvasóinak bemutatjuk, mi is csatlakozunk a 65. születésnapja alkalmából Düsseldorfban összesereglett ünneplőkhöz és Isten gazdag áldását kérjük további szolgálatára. — Szerk.)
