Útitárs, 1976 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1976-03-01 / 2. szám
3__________________________________ „Hitetlen" Tamás Nem tartozhatott az „előkelő“ tanítványok közé. Az Újszövetségben négy helyen található meg ennek a körnek a névjegyzéke. Máté és Lukács a Cselekedetek könyvében rögtön Péter, András, a Zebedeus fiák (Jakab és János) után Fülöp nevével együtt említik. De bizony a többieknél majdnem csak a „futottak még" alapon kerül említésre a neve. Egészen biztosan szorgalmas ember lehetett — később. Dél-lndiában ma is „Tamás“-keresztyénnek nevezi magát egy egyház, mert tagjai szent tradícióként viselik a hagyományt, hogy ők és egyházuk Tamás apostol térítő munkájának az eredménye. Ők tehát a legrégibb keresztyén egyházak közé tartoznak. Amíg Jézus nyomában jár Palesztinában, nem nagyon tűnhetett föl. Nevén kívül nem is említi őt más összefüggésben az első három evangélium. Érdekes azonban, hogy különös figyelmet szentel a nevének a negyedik evangélium, a Jánosé. Amikor Jézus, a feltámadott, megjelenik a Tibériás tavánál, akkor az evangélium szerzője fontosnak látja a jelenlevő kör tagjainak felsorolását. Ezek vannak jelen:Péter és az Iker-Tamás, Nátánaél, a Zebedeus fiák és két másik tanítvány. S ez a jegyzék nagyon tanulságos. Mindenekelőtt itt Tamás hangsúlyozott fölértékeléséről van szó: rögtön az apostolvezér, Péter után következik a neve! — Másrészt együtt említtetik a Zebedeus fiákkal, akiknek egyikében a „szeretett“ tanítványt is keresnünk kell, vagyis Jánost, akinek szerzőtársi köréhez az a bizonyos Nátánaél nevű tanítvány is tartozott, akit különben csak ebből az evangéliumból ismerünk! — Harmadsorban érdekes, hogy a többi jelenlevő nevét nem tartja fontosnak megemlíteni a szerző. Mindebből megállapíthatjuk, hogy Tamás itt az előkelő körben mozog, mint főszemély. De mi tette őt hirtelen ilyen fontossá? Mielőtt azonban erre válaszolunk, el kell mondanunk, hogy előzőleg János evangéliuma igen szolidnak, hogy ne mondjuk, esetlennek és értelmetlennek mutatja be Tamást. Először a János evangéliumában nagy szerepet betöltő történetben, a Lázár feltámasztásáéban találkozunk a nevével. Jézus elmondja tanítványainak, hogy barátja, Lázár, meghalt és hogy Ő örül annak, hogy (nyilván a halála pillanatában) nem volt ott. S utána felszólítja őket: „menjünk el hozzá!“ El tudom képzelni, hogy a körben nem volt nagy a lelkesedés a halottlátogatás iránt, mert az evangélium külön megjegyzi, hogy egy valaki rászólt tanítványtársaira: nosza, gyerünk hát! Ez a noszogató Tamás volt! Igen ám, de milyen megokolással: menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele! S akárhogy forgatom, ez sem volt reményteljesebb mondat, mint Mártáé később, aki szemére vetette Jézusnak, hogy nem halt volna meg a testvére, ha Jézus ott lett volna! Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy Tamás igen keveset értett meg eddig a leckékből, amelyeket Krisztustól vett! — De tanulékony is lehetett Tamás, amint azt az evangélium egy másik helyén láthatjuk (14, 5—7). Amikor Jézus az elmeneteléről beszél s feltételezi, hogy övéi tudnak mindeme szándékáról, sőt azt is, hogy hová és milyen úton kerül el, akkor Tamás bátorodik neki és elmondja, hogy se az egyikről, se a másikról sincs fogalmuk. És amikor Jézus „kioktatja“ őket, akkor is a Tamással együtt szereplő Fülöp lesz az, aki „elérti“ a mondottakat s nem ő. Viszont Tamás mégis az előkelők közé került. S ennek oka abban keresendő, hogy a feltámadott Jézus méltatta őt a megjelenésére; mert akkor sem akart ebben hinni, amikor társai Jézus látásáról beszéltek neki. Amikor aztán Jézus megjelent a kedvéért, megtörtént a nagy csoda: „Én Uram és én Istenem!” — kiáltott fel örömében. És Jézus elmondta örömének okát: boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek! Hitetlen volt Tamás? Ez a jelző rá csak csökkent mértékben találó. Azt hiszem, nem értette Jézust, ahogy a többiek sem. De a Feltámadottal való találkozás a legnagyobb misszionáriusok egyikévé formálta őt, mint ahogy azt a történelem folyamán annyiszor megtapasztaltuk már! Sőt, ha az elmondottakat megfontoljuk, akkor pontosan az ez után következő versekből (20, 30—31) arra a sokatmondó következtetésre juthatunk, hogy Tamás azok között szerepel, akiknek a csodálatos János-evangéliumot is köszönhetjük! ÚT/TfíRSm Bartimeus Márk evangélista írja le egy vak meggyógyítása történetét. A vakot, akit Bartimeusnak hívtak, Jerikóban gyógyította meg Jézus, amikor Jeruzsálem felé halad, hogy ott magára vegye a sok keserűséget és megaláztatást. így a jerikói vak is valamiképpen beletartozik a nagyhét eseményeibe. Áprily Lajos énekelte meg őt egy nagyon szép versében: Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz megérintette fénytől szűz szemem, világgá lett a bús világtalanság, s öröm borzongott át a lelkemen. Koldus-kövem felett, a tér derengett, arcom felé egy arc világított, s káprázva néztem hívó, mély szemébe Annak, ki jött, megállt, meggyógyított. Szép volt, anyám, szememmel simogatni virág selymét, gyümölcsök bársonyát, vagy messze-húzó út ívét követni a dús vetésű Jordán-tájon át. Ma is csodám a csillagsürűs éjjel, a nyári éj, mely csóvákat hajít, a virradat, mely kútvízhez kicsalja a város nőit és galambjait. Jerikó minden színe birtokom lett. Egész világ. De meddig lesz enyém? Ha börtönömbe holnap visszahullnék, tán elhullatnám s elfelejteném a pálma zöldjét, esti domb liláját, barna leányrajt, bíbor rózsatőt. De lelkem mélyén hordozom halálig, hogy láttam öt, anyám, hogy láttam őt! (Áprily Lajos: Akarsz-e fényt? 1969) Rádióadásaink A Norvég Egyházi Misszió magyarnyelvű rádióadásai minden pénteken közép-európai idő szerint este negyed hétkor hallhatók a 49 méteres hullámhosszon.