Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-05-01 / 3. szám
UT/TfífíS MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xix. évfolyam 3. szám 1975 május Túróczy Zoltán: T 11 i « Legnagyobb a szeretet 1 Kor 13 Mikor Pál apostol a szeretet nagyságát akarja lemérni, olyan dolgokon méri meg, amelyek a legnagyobbak az ő szemében, s az eredményt nem centiméterekben állapítja meg. Nem azt mondja, hogy a szeretet nagyobb mint az ismeret, az áldozatkészség stb., hanem úgy érzi, a szeretet az egyedül uralkodó érték ezen a világon. „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem . . .“ És ezt olyan valaki mondja, akinek kenyere az ékesszólás, akinek szenvedélye, hogy bátorító szavával életre hívja azokat, akik a bűn mocsarában fetrengenek, kemény szavával pedig felrázza a hitetlen, közönyös nemzetséget. Hányszor imádkozhatott Pál azért, hogy tudjon igazán ellenállhatatlanul, szívhez szólóbban beszélni! Nagyra értékelte az ékesszólást, de ha a szeretetre gondolt, úgy érezte, a szeretet összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az ékesszólás. De megjelenik Pál előtt a jövendőmondáfe és a tudomány értéke is: „És ha jövendőt tudok is mondani és minden tudományt és titkot ismerek is . . .“ Nagy dolog a tudomány! Mennyi energia kell a kitermeléséhez, mennyi összeráncolt homlok, mennyi felőrlődött idegzet jelzi a rápazarolt sok munkát, erőt, időt. Ismerjük Pál apostolt eléggé a Bibliából, s tudjuk, hogy intelligens lelke nagyon szerette a tudományt. És mégis azt mondja, hogyha olyan óriási is volna tudománya, hogy mindent tudna, akkor is semmi lenne, mert a legnagyobb ezen a világon a szeretet. Mécj a hitnél is nagyobbnak tartja a szeretetet. Pedig nagyon nagy dolog a hit! Amit senki és semmi nem tud megcsinálni az emberek közül, azt meg tudja csinálni a hit: meg tud igazítani Isten előtt. Ha valaki értékelni tudta a hitet, Pál bizonnyal, hiszen ő a hit apostola. Neki köszönhetjük a hit által való megigazulás legérthetőbb magyarázatát. Nagynak tartja a hitet, de ha a szeretetre gondol, akkor úgy érzi, hogy az összehasonlíthatatlanul nagyobb mindennél. Pál apostol leveleiben sokszor olvashatjuk, mennyire örült, amikor a szívek megnyíltak áldozatkészségre s mennyire akarta, hogy az egész emberiség olvadjon össze egymást hordozó, nagy családdá. Mégis úgy érzi, hogyha valaki utolsó darab kenyerét is feléteti, de szeretet nincsen benne, semmi ... Mivel indolkolja Pál egyrészről az emberi értékek lekicsinylését, másrészről a szeretetnek ezt a felmagasztalását? Az egyik indoka: „Semmi hasznom abból.“ Jói tudja ugyan, hogy az ékesszólásból, a művészetből, áldozatkészségből s a mártíromságból is sok haszna van az embernek, de ez mind jelentéktelen semmi ahhoz képest, ami hasznot a szeretet hoz számunkra. Kérdezhetjük, hogyan lehetséges ez? Hiszen a szeretet a gondokat szaporítja. Ha én valakit szeretek, az azt jelenti, hogy a gondjaim is szaporodnak, mert annak a másiknak a gondját is magamra veszem. És a szeretet a fájdalmunkat is megszaporítja. Mennyit kell eltűrnünk azoktól és mennyit kell megbocsátanunk azoknak, akikkel együtt élünk! Hogyan lehet hát azt mondani, hogy haszon van a szeretetből? Pedig mégis így van. Mert lehetséges ugyan, hogy szeretet nélkül nincs gond és nincs fájdalom az életünkben, de nincs öröm, nincs tartalom sem. A szívünk szeretetre van teremtve, ezért mondja Pál ap. a szeretet felmagasztalásának második indokául azt, amelynek idézetével olyan sokszor és olyan sokan visszaélnek: „A szeretet soha el nem fogy!“ Hogy mondhat ilyet az apostol, amikor neki is látnia kellett, hogy gyermeki szívekből is milyen hamar el tud tűnni a ragaszkodó, hűséges szeretet a későbbi kamaszévek egyéb szenvedélyei miatt. Baráti szívek mindhalálig való hűséggel indult szeretetét mint fújja el az első érdekellentét, s a hitvestársak szereimének tüzes lángjait milyen hamar lepi be a megszokás pernyéje! Bizonyos, hogy az apostol nem az egyes ember életében látja csupán a szeretet örökkévalóságának a bizonyítékát. Szeme nagyobb távlatot tekint be, mint egy emberi élet, amikor erről beszél. A világ végéig száll tekintete s akkor látja, hogy az Isten színe előtt való életben minden más eltűnik, csak a szeretet marad meg. Amikor a gazdag ifjú megállt Jézus előtt és megkérdezte tőle, hogy mit cselekedjen, akkor Jézus két dolgot mondott neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodat! Nem sorolta fel, hogy mi mindent tegyen vagy ne tegyen, ha Isten szerint akar élni, csak a szeretetre irányította a tekintetét. Jézus tudta, hogy a szeretet megőriz a gonosztól. S valóban úgy van; hogyha valakit szeretek, akkor azért mindent megteszek, azért semmi sem sok, nem nehéz és boldog vagyok, ha kimutathatom iránta érzett szeretetemet. A szeretet megőriz az önzéstől, mert a szeretetben — ha igazi — mindig tékozlás van. Pál, amikor a szeretet örökkévalóságáról beszél, akkor elmondja, hogy az milyen: „A szeretet hosszútűrő, jóságos. A szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez és mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr" — és a végére teszi a következményt. Kijelenti, hogy a szeretet soha el nem fogy. Pál szerint az a szeretet, amelyik elfogy, nem lehet igazi szeretet, mert az olyan, mint a forrás. Belülről táplálkozik. Kívül szárazság dühönghet, a mélybőlmindig új táplálékot kap. Az igazi szeretet nem azért szeret, mert szeretetreméltó valaki, hanem azért, mert erre kényszeríti Istennek megtapasztalt szeretete. De éppen ezért nem is fogy el soha.
