Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-01-01 / 1. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XIX- évfolyam 1. szám 1975. január Wislöff Fredrik: Egyenként A népek nagy tengerében az egyes ember nem sokat számít. Nagy városokban tömegek szoronganak. Bármilyen szorosan vannak is, nem törődnek egymással. Szinte egyik szomszéd sem tud a másikról. Lehet valaki beteg — alig fáj valakinek, s ha egyik nap eltávozik az élők sorából, nem hiányzik senkinek. Temetik részvétlenül a sok ismeretlen többi közé. Jártál-e valaha hegyormon, ahonnan alátekinthettél a lent hullámzó sokaságra? Messze, lent a lábaid alatt sürgött-forgott a tömeg s egyes embert szinte alig lehetett észrevenni. Ha megkérdezted magadtól vagy mástól, hogy vajon mennyien lehetnek, olyan mindegy volt, hogy százzal több vagy kevesebb. Ha egyet közülük eltapostak volna, nem maradt volna utána üres hely. Ilyenek az emberek a világ szemében, de nem Isten előtt. Isten sohasem a tömeget, hanem mindig az egyes embert nézi: mire sóvárog a lelke, hogyan vívja harcát, mibe rejti a fájdalmát, mint tör a célja felé. A legjelentéktelenebb ember, akit senki észre nem vesz, sokat számít Isten előtt. Ö sohasem a legjobbakat választja, hanem inkább mindig azokat, akik rászorulnak és nem boldogulnak nélküle. Senki sincs annyira mélyen, hogy Isten ne látná. Senki sem olyan gonosz, hogy Isten ne szeretné. Senki sem olyan értéktelen, hogy Istennek ne volna drága. Mindebből azt a fontos dolgot tanulhatjuk meg, hogyha tömegeket akarunk megnyerni Krisztus számára, akkor egyenként kell megnyernünk az embereket. János evangéliumának a 4. fejezetében áll előttünk Jézus, mint a lelkek megmentője. Fáradtan és eltikkadtan nem sajnálja az időt, hogy egy valakivel foglalkozzék és az eredmény — egy egész várost meghódít. Mi egészen fordított sorrendben végezzük a munkánkat, azért olyan kicsi az eredmény. Vagy gondoljunk Pál apostol munkamódszerére. 1 Thess 2,11-ben írja: „Azt is tudjátok, hogy miként az atya gyermekeit, úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.“ Ő nem látta befejezettnek a szolgálatát akkor, amikor leszállt az előadói magaslatról, hanem a 9. vers szerint éjjel és nappal munkálkodva hirdette az Isten evangéliumát. A Cselekedetek könyve beszédes bizonysága annak, hogy Pál nem tömegként nézte az embereket, hanem nagy értéket tulajdonított az egyes léleknek. Egész európai missziója egy asszonynak, a tiatirabeli Lídiának a megtérésével kezdődött és a filippi börtönőrrel folytatódott /Csel 16,13-15. 27-32/. Korinthusban is Akvila és Priscilla műhelyében kezdi a bizonyságtételt, sátorponyvaszövés közben. Azután következik Justus, majd Krispus és végül „a korinthusiak közül is sokan, miután hallották, hittek és megkeresztelkedtek“ /Csel 18,1—11/. Isten bizonyosan meg akarja nyitni szemeinket az egyes lélek értékének a meglátására. Mi mindig nagy ébredést, tömegek megmozdulását várjuk és a nagy számokat szeretjük. Nagyon sokat kell még tanulnunk a pásztortól, aki otthagyta 99 juhát és elindult az egynek a megkeresésére. Pedig nyilván nem a legszebb és legjobb juha volt. Talán éppen a leghitványabb kóbor birka. És mégis mindent odahagyott és kereste, míg csak meg nem találta. A samáriai asszony sem volt valami értékes teremtés, valószínűleg Sikár város legrongyabb asszonya volt, Jézus mégis mindent megtett, hogy megmenthesse. Isten adjon nekünk bátorságot az egyes lélekért való harchoz. A szemtől-szembe való bizonyságtételhez, hitünk csendes megvallásához mindig több bátorság kell, mint a pódiumon való dörgedelemhez. Isten adjon nekünk bölcsességet ah-Angelus Silesius: Jertek, mondja Krisztus, a hős Jertek, mondja Krisztus, a hős, utánam, keresztyének. Világot tagad az erős, s nem csábítja az élet: ha kereszt nyom, ha tüske sért, csak kövessétek a vezért. Én fény vagyok, ti a csapat, világítok az éjben; ki engem követ, nem marad, nem imbolyog sötétben; én út vagyok, ezt az utat járják a tiszták, igazak. Nehéz út? Elől haladok és melletetek állok; magam is fegyvert ragadok, míg mind harcba nem álltok: rossz vitéz, ki egyre csak áll, bár tábornoka messze már! Ki lelkét megnyerni hiszi, nélkülem elveszíti; ki érettem lehelli ki, örök fénnyel díszíti; ki keresztjével nem követ, nem érdemel meg engemet. Kövessük hát a jó Urat szíves bizodalommal, vívjunk meg keresztünk alatt bátran a fájdalommal; az ég csak a küzdőnek ád örök életet s koronát. ford. Szabó Lőrinc hoz, hogy megtaláljuk a helyes hangot, amely közel férkőzik a szívhez, nem rettenti el a másikat, nem keményíti meg és nem teszi bizalmatlanná. Ehhez a bölcsességhez hozzájuthatunk; „Ha pedig valakinek fogyatékos a bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja és megadatik neki. De kérje hittel...“ /Jakab 1,5/. És Isten adjon nekünk szeretetet is. Mert a szeretet minden ajtót megnyit. A bezárt szívet is. Te készségesen jársz-e már a hitnek az útján? Ha igen, neked is feladatod van a másikkal szemben!
