Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-01-01 / 1. szám
Kótsch Lajos: ÚT/TfíRS Meditáció Egyedül Jézus „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem mehet az Atyához, hanem csak én általam" (Jn 14, 6). Fenti íráshely mintegy nyitánya ennek a konferenciának, amelyre sokkal többen gyülekeztek egybe, mintsem reméltük volna. Ennek az Igének a tartalma Jézus egyik kijelentése önmagáról. Egyébként minden áhítatnak hasonló Ige lesz az alapja. Két megállapítást rögzíthetünk le mindjárt. Az egyik, hogy János evangéliumában találjuk meg főként azokat a kijelentéseket, amelyekben Jézus maga határozza meg személyét és küldetését. Meggyőződésünk, hogy a többi háromtól oly sajátosan eltérő evangélista éppen ezeket a kijelentéseket tartotta döntő fontosságúaknak, őrizte meg elevenen emlékezetében és melengette szívében, amíg papírra vetette a gyülekezetek számára, a Jézushoz való hivogatás céljából, akkor és minden idő, minden kor részére. Bizonyosak vagyunk az evangélista szavahihetőségében. A másik megállapításunk az, hogy számunkra nem az a legfontosabb, amit emberek, un. hittudósok mondanak Jézusról, hanem amit Ő állapít meg önmagáról. (Akár Barth Károlyra és a többi biblikus teológiai tudósra, akár Bultmannra és a kritikai teológia más tudósaira tekintünk — mindegyiknél fontosabb az Úr nyilatkozata önmagáról.) Az Ige második részénél kezdjük elmélkedésünket és úgy haladunk visszafelé, mert ez a csúcs, a végkövetkeztetés, a cél, amelyhez Jézus el akarja juttatni hallgatóit ott és akkor, valamint itt és jelen korunkban. Az Atyához való menetelről van itt szó. Sajátságos, hogy Jézus a célt, a mi célunkat így határozza meg. Ezzel fejezi ki azt a benső közösséget az Istennel, amelyhez el akar vezetni. És ez a legtöbb, a legnagyobb, amit mondani lehet. Akárhogyan formulázzuk a célt, ahová el kell jutnunk — ha csak Isten országának, Isten dicsősége megjelenésének, a mennyek országának tudnánk megjelölni —, Jézus eme meghatározása nélkül nagy hiány lenne érezhető. Ez a meghatározás telve van melegséggel. Olyan viszonyt akar velünk Isten, mint Atya, a jó atya a gyermekével: olyan bizalommal, olyan odaadással, olyan engedelmességgel telítve. És hozzátehetjük, sőt hozzá kell tennünk, ez a magatartása a tévelygő gyermek irányában is. Az Atyához jutni — ennyit mond és nem többet. Ezzel útját állja minden spekulációnak, hogyan is lesz, miként is lesz abban a „mennyek országában"? Ehhez két megjegyzést fűzünk az írásból:......így mindenkor az Úrral leszünk" (1 Thess 4, 17). — „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az Öt szeretőknek" (1 Kor 2, 9). A hívőknek elég ennyit tudniok! De amikor az Atya-gyermek viszonyának a melegségéről szólunk, nem érint-e bennünket idegenszerüen Jézusnak az a kijelentése, hogy „Senki sem mehet az Atyához, csak én általam“? Hiszen ez kizárólagosság! Az, és mégsem az. Mert ez a kizárólagosság egyúttal nyitottságot is jelent: Jézus az Atyának minden ember felé kitárt karja — egészen a kereszt véres valóságáig — és üzenete..........hogy senki, aki hisz őbenne, el ne vesszen ..." (Jn 3, 16). Ez a kizárólagosság veretezi az Ige első részét is. Azt hirdeti a világnak: Jézus személye egyedül! Jézus nem azt mondja — bármennyire nem tetszik ez a mai, un. pluralisztikus világnak —, hogy én vagyok az egyik út a sok közül, amely Istenhez vezet, hanem ezt: én vagyok az út. Mivel az ember saját erejéből, saját értelméből, saját szellemiségéből származott sok és sokféle út mind kudarcba fúlt és kudarcba fúl, nyilatkoztatta ki Isten önmagát Krisztusban és adta az emberiségnek ezt az egy utat. Bizony nem érdemes más utakat keresni és más utakon járni! De utat adott az Isten és nem mozgólépcsőt! Az utat nem csodálni kell, hogy milyen jól van megépítve (esetleg az egyház, mint intézmény!), hanem járni kell rajta — azaz aktívnak, cselekvőnek kell lenni. Jézus nem azt mondja, a sok igazság közül én vagyok az egyik, talán a legvonzóbb, hanem ezt: én vagyok az igazság. Annál inkább, mivel olyan sok igazság kínálkozik, s azért is, mert mi magunkat szeretjük azonosítani az igazsággal, talán még az abszolút igazsággal is. Nem hiába kérdezi már Pilátus is, amikor az igazság szót hallja: „Micsoda az igazság?" — S hányféle politikai igazság van! Más a kapitalista igazság, más a marxista igazság, más a spanyol igazság és más-más a különböző konfessziók igazsága. És mert a különféle és ellentétes igazságok marcangolták és marcangolják, sőt gyilkolják egymást — a keresztény igazságok is! —, azért adta Isten Jézus személyében az igazságot. Mert ha minden felismerést és vélt igazságot az Ő személyének és Igéjének fényében vizsgálunk meg, erőszakos fanatizmus helyett türelmességet és békességet nyerünk. Végül azt mondja Jézus: Én vagyok az élet. Nem valamilyen életforma, hanem az élet. Persze lehet Krisztus nélkül is élni, de hogy hogyan, azt éppen elégé illusztrálja a mai élet, amelynek örvénylésébe olyan sokan belepusztulnak mint a kábítószerek áldozatai s amelyet olyan sokan vetnek el maguktól, mert értelmetlennek találják. Krisztus fényt derít az életre: az Atyától ered. Krisztus értelmet, feladatot ad az életnek: Isten munkatársakat keres. Krisztus célt ad: közösség az emberrel, közösség az Atyával. Krisztus a diadalmas élet! Mi a kereszthalálán túl is látunk: „Tagjait ö nem hagyja, sőt mind magához vonja." Alapozzon és erősítsen meg az Ő Igéjével való foglalkozásunk ebben a vallomásban: Jézusom, egyedül Te vagy útam, igazságom és életem! (A Stuttgart-Dachswaldban tartott konferencia megnyitó áhítata.) STUTTGART, Németország. A sváb főváros a Biblia szempontjából fontos központtá lett. 1974 elején idetelepítik Londonból a Bibliatársulatok Világszövetsége központi irodáját. Stuttgart már régebben székhelye a német evangélikus Bibliatársulatnak, a Württembergi Bibliatársulatnak, valamint a Bibliatársulatok Világszövetsége produkciós irodájának. 1973 elején ideköltözött Rómából a Biblikus Apostolatus Világszövetsége s itt van a Német Katolikus Bibliatársulat központja is. Méltán nevezte el a várost az egyik helyi lap a „Biblia metropolisának".
