Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-07-01 / 4. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xvii.évfolyam 4. szám 1973 július Ecce Homo szonett Schweitzer Albertról .Sok modern ember mint robotgép teszi dolgát és nem tud az emberek számára ember lenni. Az a veszély fenyegeti, hogy élete önző tengődés lesz s ő maga az elmulasztott odaadás miatt nyomorék elsatnyult ember." Te odaadtad magadat egészen, te nem voltál robotgép, öreg doktor. Távol hangzatos, üres szólamoktól, ember voltál az embertelenségben. Mert láttál önző nyomorékokat, maguknak élő robotgépeket, segítettél béna kezüeket, mások baját meglátni, vakokat. Ecce Homo! Te Jézusod nyomában atomkorban, gépemberek korában odaadtad magad, mélyre hajoltál, mint az a szelíd, názáreti Mester; s bozontos bajuszoddal, nagy szíveddel embertelen világban ember voltál. Mesterem, gyógyítsd meg a szememet, hogy ne botorkáljak vakon, s ne menjek el az utakon elém kerülő alkalmak mellett! Jaj, ha hófödte csúcsot, csillagot csodálok, de a testvért meg nem látom! Álmélkodom a szépséges világon és mégis vak vagyok. Jaj, ha hallok muzsikát és madárdalt s hallatlan hagyok ezer sóhajt, száz jajt és tovább megyek süketen. Nyisd meg a fülemet, hogy ne tengessem nyomorékon, elcsenevészedetten, önzőn az életem. Nyomodba lépek én is és megyek. Azért jöttél, hogy életem legyen, Bővölködő és gazdag életem. Emberré lettél, hogy ember legyek. Ecce Homo! Megyek. Te mégy elől. És az Árpád-házi Erzsébetek, Bodelschwinghek, Kagawák, Schweitzerek, Wrede Matildok nyoma tündököl. Hadd kövessem a fénylő nyomokat!: odaadás, szeretet, áldozat, titokzatos győzelem a halálon. Megyek, életem szent szavadra tettem. Ha megtartom magamnak, elvesztettem, Ha odaadom érted, megtalálom. T. E. Schweitzer Albert életműve rendkívül sokrétű. Nehéz első pillanatra különböző kutatásainak azt a közös alapgondolatát felismerni, amely egyben életműve megértésének kulcsául is szolgálhatna. Főbb művei — megjelenésük sorrendjében — mutatják Schweitzer széleskörű érdeklődését: Kant valláskritikája (1899), J. S. Bach a zeneköltő (1905), A Jézus-élete-kutatás története (1913), Pál apostol misztikája (1914), A kereszténység és a világvallások (1922), A kultúra válsága és megújulása (1923). Ehhez járulnak még az orgonaépítésről, az atomkor és a fegyverkezés problémáiról, valamint a trópusi betegségekről szóló munkái. Gyermek és ifjúkorára való visszaemlékezései, Lambarenéből írt levelei szintén fontosak. Épen gyermekkorára visszaemlékező írásaiban merül fel az a kérdés, amely mind pályafutásának, mind pedig életművének a megértését lehetővé teszi. Ez pedig a kis elzászi faluban felnőtt gyermeknek az igazságtalan szenvedés problémájával való találkozása. Gondolhatunk itt a lovát verő kocsis, az átutazó zsidót kicsúfoló gyermekek vagy a szenvedő néger rabszolga szobrának az emlékére. Egy etikai alapkérdés tehát Schweitzer életművének a mozgató ereje. Ennek megoldását szolgálták végső soron (ha nem is mindenesetben tudatosan) különböző irányú kutatásai. Kant vallásfilozófiájának az elemzéséből az erkölcs és a hit filozófiai megalapozásához merített gondolatokat, Bach zenéje a kereszténységből 'táplálkozó művészet sajátos esztétikai problémáira hívta fel figyelmét. Jézus életének történeti kérdései feltárták előtte az Isten-országa eszkathologikus programját, mely program a kultúra kritikájában is nagy szerepet játszott. A keresztény etika kiindulópontjának Jézus messiási tudata és eszkathologikus programmja az alapja. Már itt felbukkan a pesszimizmus és optimizmus problémája, amely a kultúra és a vallás megértésében olyan nagy szerepet játszott Schweitzernél. A szenvedés problémája a kultúra megértésének kulcsává válik Schweitzer gondolatvilágában. A lét titokzatos és teli van szenvedéssel. A kultúra válságát csak a kultúra akarása és az arra való képesség által győzhetjük le. Nem valamilyen titokzatos törvényszerűség, hanem a modern életforma és az ember erkölcsi hanyatlása a krízis oka. Az igazi haladást a „belső kultúra", az ember igazán emberré válása jelenti. Ezért a kultúra lényege az etika. így válik az élet tisztelete, a belső etikus kultúra a jövő alapjává. Schweitzer hitt abban, hogy a krízisek és a hanyatlás nem szükségszerűen válnak végzetessé. Hirdette, hogy az igazság szelleme erősebb, mint a körülmények ereje. De az élet kiteljesedésének a belső, etikus ember kiteljesedése az alapja és nem a tudományos-technikai haladás. így vált nála az etikus beálítottság a világvallások megítélésének a mértékévé is. A kereszténység a „legmélyebb" vallás szerinte, mert nem a világ logikai megismerése, hanem annak felülmúlása és az Istenben való lét akarása a célja. Mai ismereteink nem mindenben egyeznek meg Schweitzer egyes gondolataival kapcsolatban. Pl. a világvallások megítélése vagy optimista világnézetének bibliai megalapozása azóta új szempontok alapján kiegészítésre szorul. Ennél lényegesebb számunkra azonban alapvető reménységének mély hitből fakadó volta és világító életpéldája az élet tiszteletének evangéliumi parancsáról. Cseri Gyula: Az élet tisztelete
