Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
ÚT/TRRS Könyvek Jézus regények 1, Per Lagerquist: Barabbás Schweitzer Albert, a világhírűvé lett strasbourgi teológus, egyik első alapvető munkája a Jézus élete kutatásról szól. Mindig akadtak teológusok, akik a bibliai (és esetleg egyéb) forrásokból igyekeztek kihámozni Jézus életét. Schweitzer arra a következtetésre jutott, hogy Jézusról tulajdonképpen nem is lehet életrajzot írni. Minden ilyen próbálkozás csődbe jut. Tudományos igénnyel nem lehet Jézus életét rekonstruálni. Talán éppen ezért történt, hogy a történettudósok helyett a művészek vették át Jézus ábrázolását. A regényírás is tükrözi ezt a jelenséget. Irodalmárok tudnák megmondani, hogy hol kezdődik el ez a folyamat s hogy hol vette át az írói képzelet azt a feladatot, amellyel a történettudósok nem tudtak — mert nem tudhattak — megbirkózni. Persze az írói alkotások egészen más előfeltételekből indulnak ki. A források hézagait kitölti az írói fantázia, s hiteles eseményeknek is olyan keretet álmodhatnak, amelyek nem felelnek meg a történeti tényeknek vagy a valójában elhangzott jézusi igehirdetésnek. Minden egyes regénynek megvan a maga különleges környezetbeli adottsága, amelyben megszületett az emberiség egy konkrét helyén és ezen a konkrét helyen egy bizonyos történelmi időpontban. Ezért láttak a Jézusregények írói is különböző vonásokat Jézus és a tanítványok arcán s elemezték ki korának homályából a Megváltó személyét sokszor a keresztény hagyománytól eltérő módon is. Talán éppen ezért érdekes ezeket a regényeket elolvasni s belőlük, a megszokott Jézusarcon kívül, valami újabbat is felfedezni. Szeretném a következőkben azokat a Jézus-regényeket ismertetni, melyeket a második világháború idején és az utána való években írtak. Az a mai ébredés, amely a történeti Jézus személyében újra felfedezte azt az Ember Fiát, aki érettünk szenvedett,, talán az irodalmi alkotásokban is szívesen keresi a hozzánk közelálló Barátot és Testvért. — Még akkor is, ha benne nem fedezik fel a keresztény hit szerinti Isten Fiát, Jézus személye a maga egyszerű emberi valóságában lenyűgözheti a megértő társat kereső, egyedülálló, aggódó embert. Reménységem, hogy sokaknak jelent meggondolkoztató személyes élményt az írók képzeletének Jézusa is és tovább tud vezetni a vele való személyes közösség megtalálásához. * Jézus életének van néhány mellékalakja, főleg a szenvedéstörténet napjaiban. Ezek közé tartozik Barabbás, akit a nép kívánságára a helytartó az ünnep szokása szerint szabadon bocsátott. Tehát a gonosztevő kegyelmet kapott, s közben az Igaz szenved. Bármennyire is ártatlannak tartotta Őt földi bírája, meghajolt a népakarat előtt. Jézus a kereszten Barabbás helyettese. A Nobel-díjas svéd író, Lagerquist Per, ebben a Barabbás-sorsban szinte zseniálisan ismerte fel a keresztény hitvallás alapigazságát: Jézus szenvedése és halála az emberiség bűnért való helyettes áldozat. Egy dogma illusztrációja tehát az evangéliumok hiteles elbeszélése Barabbás megkegyelmezéséről. Lagerquist ezt az életsorsot, mint a keresztény hit szempontjából tipikusát, mutatja be az olvasónak. Barabbást szabadon bocsátják Jézus helyett. Sose hallott róla korábban, s a továbbiakban is csak másokelbeszéléséből tudja meg, hogy kinek tartják Jézust s mit tett földi életének ideje alatt. De mindaz, amit hall Jézusról, nem elég ahhoz, hogy ehhez a valakihez, akinek életét köszönheti, kapcsolatot találjon. Ott volt ugyan a kivégzés napján a Koponya-helyén — a Golgotán — és a távolból látta Jézus szenvedését s azokat, akik hozzá való ragaszkodásból vagy mint a kivégzésre kirendeltekként szükségszerűen vele voltak. „Mi közöm ehhez az emberhez?“ — kérdi Barabbás állandóan önmagát. Mikor a kivégzés utáni napokon kapcsolatba kerül az őhelyette meghalt Jézus tanítványaival, hallja, hogy ezek a saját vétkeik miatt vádolják magukat, mint amelyekkel a szeretett Mester halálát okozták. „Nekem kellett volna meghalnom — vallja egy alkalommal Péter Barabbásnak —, mert megtagadtam Őt." Lassanként azonban Barabbás rájön arra, hogy tulajdonképpen senki sem mondhatja úgy el, hogy Jézus helyette szenvedett, mint ő. De mit jelent ez a „helyettem“? Barabbásnak egész egyszerűen a konkrét szabadonbocsátást; ezért nem tud többé szabadulni ettől a Jézustól. Jézust a tanítványai Messiásnak tartják, de Barabbás nagyon ellenkezik ezzel. Hogyan lehetne Ö a Messiás, aki a kereszten halt meg?! Ha Messiás lett volna, akkor az Isten megszabadította volna kínzóinak a kezéből! — Lagerquist mesteri kézzel rajzolja meg Barabbásban nemcsak a kételkedő, hanem a kimondottan Jézussal ellenkező ember magatartását. Egy alkalommal Barabbás még azt is bevallja magának, hogy gyűlöli Jézust . . . megszabadulni mégse tud tőle. Szabadonbocsátása óta hozzá van kötve egész élete ahhoz a Helyetteshez, akinek halálbüntetést szavazott a nép. Érdekes lenne követni még mélyebbre Lagerquist jellemzését. Barabbásban a mai kételkedő, de mégis Jézushoz kötözött ember típusát rajzolta meg, s egyben a keresztény hitnek olyan mély értelmezését adta, ami páratlan a század irodalmában. Bennünket azonban most nem annyira Barabbás érdekel, mint inkább az a Jézus-kép, amelyet a regény fest meg. A szenvedés természetszerűleg foglal el központi helyet. De Barabbás azon ütközik meg, hogy miért kell Jézus követőinek is szenvedniök? Messiás az, aki nemcsak maga szenvedett, hanem a benne hívőket is a szenvedés útjára vezeti? Ezen botránkozik meg akkor is, amikor egy általa ismert parázna nőt, aki Jézus-hívő lett, megköveznek a zsidók. A tanítványi szenvedés értelmén rágódik, amikor a megkövezett holttestét elcipeli a hátán, hogy eltemesse. Barabbás későbbi élete rabszolgaságba vezet. Egy Sahak nevű rabszolgával összeláncolva találjuk egy bánya mélyén. Most történik az a különleges dolog, hogy Barabbás Jézussal való találkozása, ill. erről szóló elbeszélése társa számára azt a döntő bizonyítékot adja, hogy Jézus az Úr, aki ítélettételre visszatér a földre. Barabbást először meghatja az a mély benyomás, amelyet elbeszélése tesz fogolytársára, s vele együtt térdel le, hogy hálaadó imádságban kiöntse szívét. Ez a benyomás azonban nem sokáig tart, s a továbbiakban Barabbás visszatér „várakozó álláspontjára“.