Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám
^JbiVííksvL ^tryrUL . '~&'Qfrris>'4A^ 'fi&ir /!±sUsVL&t- /J) <xSz4r&Cp^ (] Q% ^pcyc Q MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XVII. évfolyam 1. szám 1973. jamár Pósfay György: Köszöntés A történelmi Magyarország határain kívül élő magyar evangélikusság hoszszú időn át elfelejtett vagy talán tudomásul sem vett ága volt a magyar fának. Valószínűleg Túróczy Zoltán püspök volt az első, aki a „Szétszórt kéve Isten szérűjén" című füzetkéjében említést tett arról, hogy élnek a tengeren túl is magyar evangélikusok, sőt gyülekezeteket is szerveztek. Wiczián Dezső és Sólyom Jenő 1942-ben megjelent „Az egyház története“ című tankönyvében a II. kötet 88. oldalán arról ír, hogy „Magyar istentiszteleti nyelvű evangélikus egyházközségek vannak még az észak-amerikai Egyesült Államokban és Kanadában.“ Ha azonban valaki a magyar evangélikusság háború utáni történetét kívánná megírni, akkor a történelmi Magyarország határain túl élő hittestvérekről nem szólhatna csak két sorban mert azon helyek felsorolása, ahol 27 évvel a második világháború vége után is rendszeres időközökben felhangzik Isten magyarul hirdetett Igéje, legalább egy oldalt tenne ki. (Itt megemlíthetjük, hogy — tudomásunk szerint — az első és talán mindmáig egyetlen nyomtatásban megjelent magyar munka, amely részletesen és összefoglalóan szól a Magyarország határain kívül élő magyar evangélikusokról, az „Evangélium Igazsága“ című, 1959-ben Bécsben megjelent hittankönyv V. kötete, amely „Testvéreink a nagyvilágban — Magyar evangélikusok külföldön“ címet viseli.) Kétségtelen az, hogy ma már nem lehet írni a tengeren túli magyar evangélikusokról úgy, hogy ne szóljunk a Dél-Amerikába kerültekről, akik három országban szervezkedtek saját lelkészszel rendelkező gyülekezetekbe: Argentínában, Brazíliában és Venezuelában. Ha e három gyülekezetei egymással összehasonlítjuk, akkor sok közös vonás mellett mindegyik rendelkezik sajátos vonással is. így például elmondhatjuk, hogy a második világháború előtt csak Argentínában folyt magyar evangélikus missziói munka. Ez szervezetileg nem folytatódott ugyan az 1952-ben megalakult „Krisztus Keresztje" egyházközségben, de mégis hozzájárult annak a tudatosításához, hogy vannak Argentínában magyar nyelven beszélő evangélikusok, akiknek igényük lehet arra, hogy Isten Igéjét anyanyeivükön hallgathassák. Sajátossága ennek a Buenos Aires-i magyar evangélikus gyülekezetnek az is, hogy megalakulásától kezdve jelentős szerepet nyert a közegyházi közösségekben, amelyet egyrészt az bizonyít, hogy hamarosan nem csupán saját egyházi központhoz jutott, hanem a három dél-amerikai gyülekezet közül az egyetlen, amely saját, e célra emelt templomépülettel rendelkezik. De meg kell említenünk azt is, hogy lelkészei és tagjai magasabb egyházkormányzati szervekben és munkaágakban mindig megbecsült szolgálatokkal gazdagíthatták az egyetemes egyház életét, amely különösen jelentőségteljessé válik, ha más nemzetiségű gyülekezetek hasonló jellegű szolgálatával hasonlítjuk öszsze. Megfiigyelésem szerint a „Krisztus Keresztje“ egyházközség harmadik különlegessége az a szellemi, lelki gazdagság, amely magyar keresztyén vonalon is hegyen épített városhoz tette hasonlóvá ezt a közösséget, összehasonlítva a másik két dél-amerikai magyar evangélikus gyülekezettel, az argentínaiban volt a legtöbb lelkészváltozás, ami más gyülekezet történetében igen gyakran törést jelentett a nyugodt munkában. De csak igen kis mértékben okozott ilyesmi fennakadást Buenos Airesben. Ugyancsak el kell azt mondani, hogy nem volt könnyű a világ legdélebben fekvő, saját lelkésszel rendelkező magyar evangélikus egyházközségnek a létjogosultságát igazolni. Egy olyan városban kellett ezt bizonyítania, ahol sok magyar világi és több magyar egyházi szervezet működött már, amelyek bizonyos igényeket jól ki tudtak elégíteni. Ebben a helyzetben, érthető módon, fontos volt az, hogy a gyülekezet lelkipásztora, elöljárói és tagjai között világossá váljon: mi az a különleges keresztyén és magyar íz, amelynek hozzáadásával a Buenos Aires-i magyar evangélikusok a nagyobb közösségek életét jobbá, szebbé, gazdagabbá tehetik. Amikor ez a gyülekezet az elmúlt év november 3-án, templomavatása 15. évfordulóján, Isten iránti hálával megállt egy pillanatra ennél a mérföldkőnél, az én kívánságom az, hogy legyen ez a kis magyar evangélikus közösség továbbra is méltó múltjához, éljen hűségesen a jelenadta lehetőségekkel és legyen tudatában annak: a jövőben is van hivatása! Petőfi emlékév Petőfi Sándor: Sok embert ismerek . . . Sok embert ismerek, Ki önmagát legjobban szereti; De másnak ismét vannak kedvesi, Kiket magánál forróbban szeret, S ezeket sokszor még is megbántja. Aztán megbánja, Hogy könnyeket facsart szeméből, Kinek egy vidám pillantatáért, Kinek egy mosolyáért A legszebb részt od'adná életéből. Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem? Mik a keservek? És kéri szívét: repedj meg, ó szívem! S ez — büntetésül — nem reped meg!
