Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-05-01 / 3. szám
ÚT/TftfíS folytatás az 5. lapról A tömegközlési eszközök kora Áz 1970-es években élő keresztények számára magától értetődő, hogy az evangélium szolgálatába állítják a rádiót. Néhány hónappal ezelőtt már műbolygón keresztül közvetítettek keresztény rádióműsort Amerikából Európába. Néhány éven belül már trafikokban lehet házi televíziós készülékeink számára műsorokat vásárolni — remélhetőleg egyházi műsorokat is —, mint manapság a kazettákat vagy húsz évvvel ezelőtt a hanglemezeket várároltuk a szaküzletekben. Japánban állítólag már elkészült a rajza egy karórányi kis készüléknek, melynek segítségével a 80-as években a Föld körül haladó műbolygókról közvetlenül fogjuk szobánk falára vetíteni a távolbalátó műsorokat. Természetes tehát, hogy a „külmisszió országában" az evangélium szolgálatába állítják a technika vívmányait. Nem első esetben történik ez most. Száz évvel ezelőtt Norvégia első vashajóját egy missziói társaság építette s vele misszionáriusokat szállítottak a stavangeri kikötőből Madagaszkár és Kína távoli partjai felé és onnan vissza. A második világháború utáni években pedig a repülőgépet állították a misszió szolgálatába az északi keresztények. Az Ansgar nevű missziói repülőgép, melyet a skandináv missziótársaságok együtt vásároltak meg, 1947-ben technikai rekordot állított fel: 27.000 kilométert tett meg — természetesen több leszállással — egy úton, ami skandináviai kiindulóponttal addig még nem fordult elő. Csak érthető tehát, hogy a rádiót is a külmisszió szolgálatába állították. Az ifjúság missziója Nem csoda, hogy a fiatalság lelkesedik a tömegközlési eszközöknek a misszió szolgálatába való állításáért. Sorban állnak felvételre az olyan fiatalok, akik „rádiómisszionáriusi" kiképzést szeretnének kapni. Éveken keresztül norvég fiatalok csoportokat alkotva rendeztek gyűjtést a különböző nyelvű műsorok anyagi támogatására. Évtizedek óta divatos volt Norvégiában, hogy az érettségire készülő fiatalok dáridózással és kicsapongó életmóddal „ünnepelték" a vizsgák közötti heteket. Megúnva ezt a szokást, hivő fiatalok arra kezdték fordítani ezt az idejüket, hogy helyről-helyre utazva külmissziói munkára gyűtöttek pénzt. 1966 óta minden évben akadt olyan matúrandus csoport, amely a rádiós munkát tűzte ki körútja céljául. Két évvel ezelőtt egy csoport még magyar nyelvű egyházi énekeket is megtanult, s ennek felvételét küldte üzenetül a magyarországi hallgatóknak. Kik a hallgatók? Az 1963-as elindulás óta ezrével érkeztek levelek a magyar nyelvű rádióműsorok szerkesztőségéhez. Ha egy nagyarországi térképre egy-egy gombostűt teszünk minden olyan helységnévhez, ahonnan levelek jöttek, azt a meglepő felfedezést tehetjük, hogy az ország minden részéből érkeznek levelek. Kezdetben inkább az egyházias érdeklődésű emberek írtak. Néhány éve kezdett szaporodni azon levélírók száma, akik távol állnak az egyház szolgálatától. Egy-két éve pedig egyre nő a fiataloktól érkező levelek száma. Egy tanárnő örömmel közli, hogy szomszédai is hallgatják az adásokat. Kassáról egy munkás azt írja, hogy a rádiómisszió címét egy munkatársától kapta, aki a szlovák nyelvű adásokat hallgatja. Egy felvidéki katolikus plébános néhány gyülekezeti tagja számára kér magyar Bibliát. Beteg emberek kérik, imádkozzanak értük az adásokban, szülők pedig gyermekeik számára kérik a keresztény énekek szövegét és kottáját. Globális együttműködés A magyar nyelvű rádióadások egyedülálló együttműködést is eredményeztek külföldi magyar igehirdetők és egyházi munkások között. Több mint ötvenre tehető azok száma, akik a kilenc év alatt valamilyen formában önkéntesen közreműködtek az adásokban. Volt olyan karácsonyi műsor, melyben a prédikáció Londonból, a gyülekezeti ének Bécsből, az énekkari szám Buenos Airesből, a szólóének pedig Helsinkiből jött. Mindezt Oslóban szerkesztették össze negyedórás műsorrá s Monte Carloból sugározták a hatalmas antennák Magyarország és a szomszédos államok felé. Jelenleg tárgyalások folynak észak-amerikai magyar igehirdetőkkel annak érdekében, hogy műsorukkal rendszeresen kisegítsék egymást a Monte Carlo-i adások és az USA-ban élő magyarok számára szerkesztett műsorok. Jövő számunkban a magyar nyelvű adásokon túltekintve a rádiós evangélizáció világszerte folyó hatalmas munkájába próbálunk betekintést adni s beszámolunk a Monte Carlo-i adó különös történetéről is. Terrc Szent Péter Isten szeretne lenni Egyszer Szent Péternek, midőn Jézus Krisztussal utazott, eszébe jutott, hogy ő szeretne Isten lenni, ha tovább nem, legalább egy napra. Majd megmutatná ő akkor, hogy hogyan kellene a világot igazgatni. „No jól van Péter, megengedem, hogy ma igazgathatod úgy, ahogy neked tetszik; majd meglássuk, mire mégysz vele." Abban ;a pillanatban ott termett egy szép, aranyos karszék, már Péter bele akart ülni, mikor egy asszony a faluból fias tehenet hajtott ki a nyomásra legelni. Péter nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze az asszonytól, hogy hová hajtja a tehenet. „Majd csak ide a nyomásra, legelni" — avval kettől-hármat utánacsapott az ostorával a tehénnek, az odább kocogott, maga pedig visszafordult s ment egyenesen a falunak. „Hát a tehénre ki visel gondot?“ — kérdi Szent Péter, amint látja, hogy az asszony hazafelé tart. „Majd gondját viseli a Jóisten!“ — feleli az asszony. „Hallod, Péter? — mondja neki Jézus, amint az asszony elment — most már a tehenet terád hagyták, te viseled gondját! “ Egyszeriben ottan termett Szent Péternek a nyakában egy karikás ostor. Nemsokára szüksége is lett rá, mert a borjú e bődítette magát, a farkát felkunkorította, avval aló, vesd el magad, nekirugaszkodva futni kezdett, a tehén pedig mindenütt a nyomában. Nosza, Péter is kapja a karikást, szalad a tehén után, kiabál neki, de biz az rá sem hederít, úgyhogy jól meghajlott a nap, midőn meg tudta előzni a tehenei, s mikorára visszahajtotta fiástul együtt, éppenséggel öreg este lett. Szent Péter pedig az egész napi szaladgálásban kifáradt úgy, hogy alig bírta fi lába; szidta a tehenet, mint a bokrot. „No, lásd Péter — mondja Jézus —, te Isten szerettél volna lenni, a világot akartad kormányozni, pedig egy fias tehénnek sem tudnád jól gondját viselni!“ (Népi legenda)
