Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)

1971-04-01 / 2. szám

ÚT/TflRS .. elküldelek téged a Fáraóhoz.. Az eviani evangélikus világgyűlés eredményei és tanulságai II. örvendetes volt, hogy az Evangélikus Világszövetség világgyűlése az emberi jogok szóvivőjeként mutatkozott be. De azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy hogyan juttatta kifejezésre az üdvözí­tő evangéliumról szóló küldetését a vi­lágban? Témaként ez csak az első szek­ció munkájában szólalt meg. Amit azon­ban e kérdésről mondottak, az elretten­tőén kevés. Még akkor is, ha az ember megérti az időhiányt, amivel a jelen­levők küzdöttek. Meglepetésszerűen ezen centrális kérdésről nem az evangéliku­sok megnyilatkozásai voltak a legjelen­tősebbek, hanem a római katolikus bíbo­rosé, aki a vatikáni egységtitkárság vezetője, s a világgyűlésen nagy érdek­lődést keltő előadást tartott. Az egy­ház küldetéséről fontos mondanivalói voltak, amelyekkel minden hivő keresz­tyén egyet tud érteni. Csak sajnos az előadás nyelvezete oly nehézkes volt, hogy megértéséhez nehezen fért hozzá a már amúgy is fáradt hallgató. Helyet­te Willebrands érseknek azok a fejte­getései váltottak ki óriási hatást, me­lyekben Lutherről és teológiájáról szólt. A bíboros kifejtette azt a változást, amely a római egyházban az utóbbi évek­ben végbement. Pontosan Luther evangé­lium-hirdetéséhez tud ma igent mondani a katolikus egyház is. Sajnos azonban ezt a lutheri értelmezést a jelenlevő lutheránusok túlságosan magától értető­dőnek vették, úgyhogy előadásaikban már inkább csak az evangélium alkal­mazásával foglalkoztak. És sajnos nem mutatták meg eléggé a megigazulás evangéliumával való kapcsolatot a szo­­ciáletikai problémák taglalásakor. „Helsinki hiányzott Evianban" — írta az eviani világgyűlés egyik igen intel­ligens kommentátora. A hét évvel ezelőtt tartott helsinkii világgyűlésen ugyanis az evangélium kérdése — „Krisztus ma" — állt a középpontban. Persze Helsinkiben ezt a kérdést taglalták ugyan, de a fe­leletet nem tudták egyértelműleg kimon­dani. Evianban azonban a kérdés már nem is volt napirenden. Talán a világ problémái annyira az érdeklődés köz­pontjába kerültek, hogy a megváltásról szóló felszabadító evangéliumi hang már nem juthatott szóhoz? Miért nem vette ajkára a világgyűlés a Jézus Krisztus ál­tal hozott üdvösség evangéliumát? Ügy látszik túl gyorsan esett szó Krisztus követésének problémáiról a mai világban anélkül, hogy a pusztába kiáltó szó kül­döttei elmondták volna sajátos üzenetü­ket a világ számára. Sokan gyakoroltak emiatt kritikát a világgyűlésen. Persze nem voltak a dol­gok annyira elfajulva, mint ahogy ezt egyes konzervatív kritikusok állították. Ellenben bizonyára könnyebben lehetett volna kitérni a vád elől, ha az evangé­lium üzenete jobban a középpontban állt volna. Mert végre is ezt az evangéliu­mot kell hirdetni a mai világban is. Az alkalmazás aztán minden kornak saját külön feladata. Ehhez Evian lényegesen hozzájárult. Erre tette a világgyűlés a hangsúlyt. Persze nem szabad magától értetődőnek venni azt az üzenetet, amely­nek a mai világban egyik vagy másik ponton különösen is ki kell domborod­nia. Mózes megrettent akkor, amikor Isten küldetését meghallotta. A feladat nem illett szerinte az ő jelentéktelen sze­mélyéhez: „Kicsoda vagyok én, hogy el­menjek a Fáraóhoz?" — kérdezte. Isten erre az aggodalomra azzal válaszol, hogy biztosítja Mózest állandó jelenlétéről: „Én veled leszek!" Az egyháznak is így kell megbizonyosodnia Isten jelenlété­ről, mielőtt a világba való küldetésének engedelmeskedik. Mielőtt az evangé­liumot hirdeti, hallgatnia kell Isten szavára. Áldott húsvéti ünnepeket! Az Evangélikus Világszövetségben is világossá vált egy bizonyos aggodalom, amely azonban nem meglepő, ha a külde­tést komolyan veszi. Az evangélikusok­nak ma újból kérdezniük kell, hogy mi a különleges küldetésük a keresztyén felekezetek kórusában. Hiszen a szociál­­etikai megnyilatkozások, amelyek Evian­ban elhangoztak, nem különböznek attól, amit más ökuménikus találkozókon is hallani lehet. Sőt még az a kérdés is jogos, hogy tulajdonképpen nem hozta-e be ezzel csupán azt a hátrányát, mely eddig más egyházakkal, sőt világi körök­kel szemben is kellemetlenül érezhető volt. Vajon megtartotta-e a világ evan­­gélikussága sajátos arculatát? A kérdésre csak akkor lehet érvényes választ adni, ha az evangéliumhoz való viszonyt az elhangzott szociális nyilat­kozatokban ki lehet mutatni. Pontosan ebben volt Tödt professzor előadásának a világgyűlés keretében való jelentősé­ge. A két birodalomról szóló tanítás, melyet a hazai evangélikus teológusok közül Nagy Gyula védett meg újból szo­­ciáletikájának középpontba való helye­zésével, tulajdonképpen az egyetlen le­hetséges „lutheri", de egyetemes keresz­tyén válasz is. Megoldja az evangélium és a világban való élet közötti kapcso­latot. A Világszövetség tanulmányi bi­zottsága, mely már a múltban is sokat foglalkozott a kérdéssel, még fontos feladatok előtt áll ebben a vonatkozás­ban. Az evangélium kapcsolódik az egészsé­ges emberi élettel. A Jézus Krisztus megigazító műve általi gyógyulás lehe­tőségét azonban nem szabad szem elől téveszteni. Az evangélium nem jelenti az új emberi élet sikeres megoldásának a nyitját. Evangélium a bocsánatból való életet jelent, ti. a bűnös embernek Krisz­tus által való megigazulása által. Ezt a bűnös embert felejtik el mostanában igen gyakran, miközben az éhezőkről és szegényekről van szó. Másként kife­jezve: az emberiség gyógyulása nem saját erejében, nem önigazulásában rej­lik, hanem abban, hogy számára a meg­igazító evangélium üzenete hirdettetik. Ebben a különleges hangsúlyban áll az evangélikus egyház különleges küldeté­se a világban. Az evangélikus egyházak­nak a Világszövetség keretében létre­jövő nagy közösségének itt kell aktívvá lennie a világ számára. (Folyt, következik) Vajta Vilmos Olvastuk... „Ütitárs. Szétszórtságunkban az újság komoly összekötő kapcsot jelent. — Az Egyházta­nács ezúton is köszönetét fejezi ki szol­gálatáért . . . Szükségesnek látszik, hogy gyülekezetünk rendszeresebben lássa el híranyaggal a lapot.. ." (Skandináviai Magyar Prot. Egyház­tanács igyo. évi konferenciája jegy­zőkönyvéből) Az Ütitárs szerkesztői és munka­társai kegyelettel és szeretettel em­lékeznek az elmúlt év november 23-án elhúnyt Ungár Aladárra. Sok súlyos betegsége, gyengesége ellenére haláláig fáradhatatlanul munkálkodott Isten országa ügyé­ért. — „Az igaznak emlékezete ál­dott!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom