Utitárs, 1969 (13. évfolyam, 7-12. szám)
1969-09-01 / 9-10. szám
ELŐ VÍZ 0000000000000<XX>0<XXX>0000<X>0000<X>000 Az evangélium világossága Luk. 12,1—9 Hétköznap van, amikor az igében elmondott események történnek és mégis nagy ünnep. Sokezer főből álló sokaság gyűl össze Jézus körül. Ahol Jézus és evangéliumára hallgató emberek vannak együtt, ott mindig ünnep van, ha fekete betűvel jelzi is a napot a naptár. Ahol pedig nincs ott Jézus, vagy pedig nincs, aki az evangéliumra hallgasson, ott nincs ünnep, akármilyen piros betűkkel jelzi is azt a naptár. Otóber 31-én hétköznap van a naptár szerint, de ünnep a szívünk szerint. Ezen a napon sokmillió protestáns ünnepli szerte a világon a reformációt. De nem azért állják körül lélekben Luthert, mert nagy ember volt, történelmi jelentőségű személy, hanem azért, mert Krisztust képviselte és az evangélium világosságának fáklyája lobogott kezében. A reformáció emlékünnepén is tehát az evangélium világossága a fő. Jézus a körülötte tolongó hatalmas tömegből egyeseknek beszél. Előbb a tanítványoknak. Nem a tömegöntudatot akarja erősíteni bennük, hanem az evangélium világosságát akarja rá vetíteni az életükre. Ügy beszél hozzájuk, mintha nem is volna tömeg körülöttük. Hallgasd, olvasd ma te is így az evangélium üzenetét, mintha egyedül neked gyújtotta volna meg azt a reformáció ünnepén Luther keze által Jézus Krisztus. 1. Jézus mindenekelőtt a képmutatástól óvja tanítványait s figyelmezteti őket arra, hogy nincs titok, amely ki ne tudódnék. Az evangélium világossága tehát mindenekelőtt leleplező fény. A fény elűzi a homályt s megmutatja a maga valóságában azt, ami addig a sötétség titokzatos leple alatt meghúzódott. Ezért leplezi le az evangélium világossága is a vallásos képmutatást. Ne törjünk nagyképűen pálcát a farizeusi képmutatás és a középkori keresztyénség felett. Az egyháztörténelem azt mutatja, hogy az emberi bűn következtében a lelki mozgalmaknak is megvan a maga szabályos történelmi hullámvonala. Minden lelki ébredés azzal kezdődik, hogy Lélek van, forma nélkül. A Lélek tavaszi áradatban töri át a gátakat, önti el az életet. Sokszor történeti érzék nélkül rombol az újjászületés fájdalmas gyönyörűségében. Ezután, mikor elül kissé a lelki ébredés mozgalmának tavaszi rohama, rendszerint beköszönt az a második korszak, melyben Lélek van formával. A Lélek ekkorra már kiásta a maga életmedrét s rendezett viszonyok között élő „egyházzá" fejlődik a szabad lelki ébredési mozgalom. Utána következik a harmadik korszak, amelyben forma van Lélek nélkül. Ebben az időszakban megmerevednek a formák. Intézményessé válik az élet, fontossá a szervezet, de a megmerevedett életformákból elszállt már a Lélek és vele az élet. Ez a korszak az ember bűne következtében történelmi szükségszerűséggel előálló képmutatás korszaka, amikor erőltetik a külső forma megtartását, törvényeskedő szigorúsággal akarják rögzíteni az elillanó életet, de amikor mindez már csak külső szín, lényeg nélküli forma. Nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyenkor az üresen maradt formákba beköltözik a gonosz lélek s elterpeszkednek a titkos bűnök. Ilyenkor újra szükség van a Lélek tavaszi áradására, különben beáll a halál állapota. Ez a reformáció is. A középkori keresztyénség kitünően kiépítette a maga egyházi rendszerét, keresztyén világnézetét, de az egyház fölött elterpeszkedett a titkolt vagy sokszor nem is titkolt bűnök szenynyes áradata. Ebbe világított bele a reformáció az evangélium fáklyafényével. Történelmileg egészen magától értetődő, hogy ez a leleplező ténykedés nem törődött sokszor az illendőséggel, hanem forradalmi kritika volt; nem azért, hogy romboljon, hanem azért, hogy építsen. Engeded-e, hogy az evangélium világossága irgalmatlanul leleplező fény legyen a te életedben is? 2. Jézus folytatja beszédét: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg s azután többet nem tehetnek. Féljetek attól, akinek, ha megölt, van hatalma arra is, hogy a gyehennára vessen (4—5. vers). Ezek a versek arról beszélnek, hogy az evangélium világossága ijesztő fény. Olyan, mint a cikázó villám az éjszakai viharban. Feltárja a veszedelmeket, melyek a sötétben reánk leselkednek s amelyeket a villám fénye nélkül soha nem vennénk észre. Két ijedelemről beszél ebben a vonatkozásban az ige. Az egyik az az ijedelem, amely azoknak a szívét lepi meg, akik ahhoz voltak szokva, hogy féljenek tőlük az emberek, hogy minden kérdésben övék legyen az utolsó szó s hogy akaratuknak meghunyászkodva vessék alá magukat az emberek. Ilyenek voltak Jézus korában a farizeusok is. Jézus azonban az evangélium leleplező világosságával irgalmatlanul lerántotta róluk a képmutató álarcot és felfedte bűneiket. Megtépázott hatalmú emberektől nem kell többé félni még akkor sem, ha hatalmuk van a test megölésére is. A másik ijedelem, amiről ez az ige beszél, az ördögtől és a kárhozattól való félelem. A kárhozat Jézus Krisztus számára olyan valóságos volt, melynek tudatában nem bírt a menny boldogságában maradni, hanem lejött erre a földre, hogy a kárhozattól megmentse az embereket. A reformáció számára is olyan valóságos volt a sátán és az ő birodalma, hogy az indító okok között, amelyek a reformációt létrehozták, legdöntőbb jelentőségű a kárhozattól való félelem és másoknak a kárhozattól való féltése volt. Benned mi több: az emberfélelem vagy az ördögfélem? A halálfélelem vagy a kárhozattól való félelem? 3. „Nemde öt verebet lehet venni két fillérért? . . . Ne féljetek, sok verébnél becsesebbek vagytok!" (6—7. v) — folytatja Jézus. Ennek a versnek a világosságában az evangélium világossága úgy jelenik meg előttünk, mint biztató fény. A sötét éjszakában botorkáló eltévedt vándor számára valahol messze egy világító fénysugár az élet biztatása. Arról beszél, hogy nem tart már sokáig magános botorkálása. Emberek vannak a közelben, akik bizonnyal segíteni is fognak rajta. Egyszerre eltűnik szívéből minden aggodalmaskodás és múlófélben levő ereje mintha megifjodnék. A keresztyén élet kockázatai közepette így biztatja Jézus az övéit: szeret az Isten, gondja van reátok, még a hajatok szálait is számontartja. A reformáció az evangéliumnak ezt a vigasztaló és biztató világosságát emelte magasra akkor, amikor magasra emelte a golgotái keresztet s benne az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Ez a titka a lutheri reformáció szent derűlátásának, mindent jóramagyarázó békességének, lelki kiegyensúlyozottságának. Aggodalmaskodó világban képviseled-e te a bizakodó reformációt? 4. Komoly figyelmeztetésként szól Jézus hallgatóihoz, amikor így szól: „Valaki vallást tesz rólam az emberek előtt . . ." Aki az evangélium világosságában jár, az nem a maga ura, hanem a Szentlélek szolgája, akinek lábai elé szövétneket és világosságot ad az Ige, amely vezérlő fény. És ez a Szentlélek teszi őt bizonyságtevővé. Ez veszi el szívéből az emberfélelmet s képessé teszi arra, hogy a másik ember előtt alkalmas és alkalmatlan időben bizonyságot tegyen Krisztusról, aki a világ Világossága. T. Z. 6
