Utitárs, 1969 (13. évfolyam, 7-12. szám)
1969-07-01 / 7-8. szám
KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XIII. évf. y—8. szám Megjelenik havonként 1969. július-augusztus Párbeszéd a „pogányokkal" Lehet-e a nem-keresztény világvallások képviselőit pogányoknak nevezni? Csak mint a keresztény misszió tárgyairól lehet-e szó róluk, vagy tanulhatunk is tőlük valamit, ami vallási szempontból is gazdagodást jelenthet számunkra? Nyújtott-e a teológiai kutatás e nemcsak erdekes, de ma különösen is aktuális probléma megvilágításához valamit? A statisztika szerint a kereszténység a világ lakosságának 33 %-át tette ki 1950-ben, tíz évvel később a számarány 31 % volt, míg a prognózisok arról beszélnek, hogy a 2000. év körül a világ lakosságának nem egészen 20 %-át teszi majd ki a kereszténység. Jelent-e ez valamit a világvallásokhoz való viszonyt illetőleg? Ilyen kérdéseket boncolgatott a växjöi konferencia az egyik vita-délelőtt során, Szilas Attila és Szigethy Sándor korreferátuma után. A hagyományos keresztény álláspontot a jelen század egyik neves protestáns teológusa, Karl Barth fogalmazta meg a legkihívóbban, amikor azt mondta, hogy a kereszténységre a vallás fogalma nem alkalmazható, mivel a keresztény egyházról mondható csak el, hogy kinyilatkoztatáson alapul. A vallások viszont emberi próbálkozások kifejezői csupán, erőlködéseikkel — egyik vagy másik módon — Istent szeretnék elérni. Mivel a kereszténység a kinyilatkoztatás egyedüli birtokosa, nem sorolható a vallások közé . . . Az új-ortodox protestáns teológia tehát nem sok teret enged a világvallásokkal való párbeszédnek. A vita során nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok nem hajlandók magukévá tenni ezt az izolációhoz vezető teológiai álláspontot, mely a párbeszéd lehetetlennététele mellett azért sem mondható szerencsésnek, mert hallatlanul megnehezíti a különben is nehezen gyakorolható kommunikációt a mindjobban szekularizálódó, ydjt-keresztény (nyugati) társadalmak iSmtygban, helyesebben azok tagjai feí^,^ A sáélesePbkörü párbeszéd megindulása szempontjából igen fontos lépést jelent az Egyházak Világtanácsa Űj-Delhiben (1961) megtartott gyűlése, valamint a II. Vatikáni zsinat egyes határozatai. Az EVT 1961 évi világgyűlésén már nem Üzenet az űrhajósoknak Ugye, milyen szép messziről a Föld, amikor súlytalan suhantok a hideg űrön át karszti tájak felé, ahol nincs szín, illat, élet! „Oázis a nagy Mindenségben!" Mint testvérek, élhetnénk rajta szépen békességben mi emberek! Műszerekre tapadó szemetek színt éhezik, virágok mosolyát. 5 amíg milliók figyelnek reátok, — talán szívesen leszakítanátok tavaszi erdőn egy szál ibolyát. . . T. E. az volt a főkérdés, hogy beszélhetünk-e kinyilatkoztatásról a világvallásokkal kapcsolatban vagy sem, hanem hogy Isten cselekvése ezekben a vallásokban is kifejezésre jut-e, vagy csak a kereszténységben? — Az ifjú egyházak képviselői különösen is gazdagították a „poganyokrol" alkotott keresztény felfogást. Az indiai Devamandan kiemelte, hogy manapság már nem elegendő e vallások klasszikus dokumentumainak tanulmányozása, mert az illető vallásokban végbemenő megújulás következtében szent irataik is átértékelésen mennek keresztül. A régi fogalmak átalakulnak, új értelmet nyernek. Figyelmünket ezért elsősorban azon igényre kell összpontosítanunk, amiket e vallások támasztanak s melyek híveik életében jutnak kifejeződésre. Tehát a hagyományos tanok helyett a hitélet mai megnyilvánulásait kell elsősorban tanulmányozni. A másik fél hitének tanulmányozása, hitéletének mind mélyebb megismerése előfeltétele kellene hogy legyen minden teológiai munkának, mely arra vállalkozik, hogy más vallásokról nyilatkozik, sőt azokról értékítéletet is mond. Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy az európai lelkészképzés — mai formájában — ennek az igénynek nem képes megfelelni. Számos egyetemen még az is lehetséges, hogy valaki teológiai professzor lesz anélkül, hogy a bibliai (részben holt) vallásokon kívül más, ma is élő és virágzó vallással valamelyest foglalkozott volna! folyt, a 7. oldalon 1
