Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9-10. szám
A mindenhol jelenvaló ... Olvasmányaim közben egy ízben Szent Ágoston „Isten városa" című munkájában a következő idézetre bukkantam: „Noli longa itinera meditari, ubi credo, ubi venis; ad enim, qui ubiqui est, amando venitur, non navigando." A fordítás ezt ilyenformán adta vissza: „Ne tervezz hosszú utakat, mert mindazt, amiben hiszel, megláttad már. Azt, ami mindenhol való, nem utazva, hanem szeretve érjük el." Villámcsapásként értek ezek a szavak. Mert mit is keresünk voltaképpen az életben? Akkoriban az egyházatya szavait a könyvek világára vonatkoztattam. Nem kell annak utaznia, aki a könyveket kedveli. A könyvbarát előtt feltárul az egész világ. A könyvek némán arra intenek, hogy szeressük és megértsük azt is, ami általunk soha nem látandó helyeken létezik. Az emberiség tapasztalatait könyvekbe fektették le, de melyik magányos kis ember tudna egyedül mindent megtanulni. Az utazás mindig bizonyos tevékenységgel jár. Még akkor is, ha csak a könyvek világában próbálunk tájékozódni és sohasem lépjük át hazánk határait, rájövünk arra hogy minden utazás felfedezéseket vonz maga után. A nagy költők a felfedezők, akik útmutatóként előttünk haladnak az ismeretlen felé; a kisebbek aztán alázatosabban felkínálkoznak vezetőnek és útikalauznak. Erről eszembe jutottak a temetéseken szokásos kifejezések, hogy a halál az élet hosszú útjának a befejezése, hogy a halál az utolsó utazás. Amint idősebbek leszünk, mindinkább közeledünk a célhoz vagy a mi értelmünkben vett véghez. Japánban viszont az élet a hagyomány szerint éppen cél nélküli utazás. Az idősebbeknek kevesebb dolog látszik olyan fontosnak, mint fiatal korukban, de amit jelentősnek tartanak, arra a figyelmüket szeretik teljes nyugalomban koncentrálni. Annyi minden homályos és bizonytalan az életben. A fiatalság előtt néha úgy tűnik, mintha a nagy költőknek sikerült volna egyet-mást megmagyarázni vagy éppen bebizonyítani — de lassan mindinkább rájövünk, hogy legjobb eredményeiket akkor érik el, amikor csak sejtetnek valamit az élet értelméről, amikor közvetve mutatnak rá egy belső értelem láthatatlan jelenlétére. Azóta számos szakértőt megkérdeztem, hol található a fenti idézet Szent Ágoston művében, de se egy anglikán püspök, se egy francia dominikánus, mindkettő jó ismerője Szent Ágoston írásainak, nem tudott kérdésemre pontos választ adni. Állítólag ugyanez a gondolatmenet többször is előfordul, jóformán változatlan formában. Különös módon mind a francia, mind az angol jobban ismert egy hasonló gondolatot a „Levelek" 155,13- ból: „Nem járva, de szeretve haladunk előre útunkon. Ahhoz, aki mindenütt jelenvaló, nem vándorolva, hanem helyes életmódot követve jutunk el." A korábbi túlságosan szabad Ágoston fordítás helyett pedig a következő szöveget ajánlották: „Ne gondolj hosszú utazásokra. Aki hisz, az már célhoz is ért. Aki mindenhol jelenvaló, azt szeretet, nem utazás által érhetjük el." „Ahhoz, aki mindenhol jelenvaló . . ." Ellenőriztem az idézet helyességét, próbáltam megtalálni helyes értelmét, mert bár nagyon tetszetősen hangzott, kételkedtem az első fordítás helyességében. Pedig volt benne bizony költői titokzatosság, valami, ami a taoizmus paszsziv tanaira emlékeztetett („Minél meszszebb utazunk, annál kevesebbet tudunk. Ezért a bölcs kóborlás nélkül szerzi meg tudását"). Erről gondolataim utazásokra és a modern turizmusra terelődtek és kénytelen voltam beismerni, hogy belőlem sohase lenne telivér utazó. Szép, szép az átélés pillanata, de a benyomások utólagos nyugodt összefoglalása még sokkal szebb. De ennek ellenére nem tudtam egyetérteni Lao-ce mondásával, hogy a bölcs „belát, bár nem lát". Nekem szükséges a látás a belátáshoz. Szent Ágoston idézetére visszatérve, ott az állt, hogy „Aki mindenhol jelenvaló" s a fordító kikerülte éppen azt, ami Szent Ágoston szemében a legfontosabb volt, az istenkeresés könnyen felfogható kifejezését. Aki tiszta képet akar kapni erről az idézetről az „Isten városából", az kénytelen elfogadni eredeti keresztyén célzatát. De manapság gyakori az, hogy régi írók eredeti szándékaira nem vagyunk tekintettel. Érthető, hogy minden új nemzedék saját fogalmai szerint tolmácsolja őket és mindenki saját korának látókörében mozog, de bizonyos mértékig mégiscsak tekintettel kell lenni arra, akitől a szavak származnak. Korunk egész más szemmel nézi a vallásos kérdéseket. Mikor a mai európai vallásról beszél, semmiképp sem magától értetődő többé, hogy ez alatt a keresztyén vallást érti. Egy évszázaddal ezelőtt minden olvasni tudó európai biztos lehetett abban, hogyha keresztyén kérdéseket tárgyalt, mint például Szent Ágoston írásait, akkor minden más művelt európai tudta követni gondolatmenetét. Ez ma már nincs így. Ehelyett elterjedt az ökumenikus gondolkodás; Jeruzsálembe, Rómába, Ravennába utazunk, hogy kapcsolatba léphessünk a keresztyénség legrégebbi, legtisztább formáival. És ugyancsak erős hitűnek kell lenni annak az értelmiséginek, aki dacolva a többi értelmiségiek hitetlenségével, gúnyolódásával és teljes közönyével „hívőnek" vallja magát. S így valamivel több, mint tizenhat évszázaddal Szent Ágoston születése után hasonló helyzetben találja magát, mint ő, mikor klasszikus műveltségével felvértezve megpróbált más klasszikus műveltségű, befolyásos, de meg nem keresztelt személyiségeket bevezetni az Isten városába éppen akkor, amikor a „világ" városa (a római birodalom) a barbároknak esett prédául. A görög-római gondolkodásmód és a zsidó vallások szintézise által Ágostonnak sikerült kitölteni a szellemi űrt Róma bukása után. Ágoston maga csak 387-ben, harminchároméves korában tért meg és az Isten városát, a világirodalom egyik legkorszakalkotóbb művét 412 és 426 között írta meg, a világtörténelem egyik legeseménydúsabb korszakában. „Hozzá, ki mindenhol jelenvaló, nem vándorolva, hanem helyes életmódot követve jutunk el . . . őt, aki mindenütt jelenvaló, nem utazás, de szeretet által érjük el." Ugyan ki mindenhol jelenvaló, ha nem az Isten? Maga az élet, gondolataink, irodalmunk állandó témája. És ugyan mit talál az utazó, mikor hazáját elhagyja? Embertársakat, akik — bár nyelvük, szokásaik és külsejük más — hozzánk hasonlók és hasonló problémákkal küzdenek. Tehát az a fő, hogy otthon vagy útközben, megértést és szeretetet tanúsítsunk. Ebben még a vallástalanok is hisznek, ha csak legkevésbé is pozitív magatartást tanúsítanak környezetükkel szemben. Mert tagadhatatlan tény, hogy a vallás fogalmának nagy része a gépies ismétlés következtében annyira elkopott és elköznapiasodott, hogy az, akinek a vallás, a hit tényleg jelent valamit, az manapság tartózkodik a „vallási" vitáktól. H. af Enehjelm után Pándy Kálmán úrimt/ Monatsblatt für ungarische Lutheraner im Ausland. Redakteur und für den Inhalt verantwortlich: ]. Glatz, 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz 1, Deutschland. Mitglieder des Redaktionsausschusses: István Gémes, C.P.6452, Sao Paulo,Brasil, Lajos Kótsch, Moselstr. 40, Stuttgart-Münster, Deutschland, Robert Pátkai, 36 College Road, Wembley, Middlesex, England, und L. G. Terray, Skogstuveien 14, Havik, Norge Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 Lahr. 10672/1968 8
