Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-09-01 / 9-10. szám

PRÁGA Visszaszorított lélegzettel figyelte a világ augusztus második felében a csehszlovákiai eseményeket. Sokan von­tak párhuzamot — Kelet-Európábán és Magyarországon is — a 12 évvel ezelőt­ti magyarországi eseményekkel. A kér­dés azonban ezúttal nem az’ volt, mint 1956 november elején Magyarországon: mi lesz a fegyveres ellenállás sorsa — hanem: van-e lehetősége egy kis nem­zet erkölcsi ellenállásának egy modern nagyhatalom katonai túlerejével szem­ben? A kérdésre október közepén még nem kapott választ a világ. A fejlemé­nyeknek messzemenő következményei és tanulságai lesznek politikai síkon. De van a csehszlovákiai krízisnek egyházi vetülete is: a védtelenekkel szemben alkalmazott nyers erő Krisztus egyhá­zát mindig állásfoglalásra kényszeríti. Bennünket most közelebbről az a kérdés érdekel: hogyan reagáltak az adott hely­zetben a Magyarországi Evangélikus Egyház és a csehszlovákiai egyházak? * Csehszlovákia 14 millió lakosából kerek egymillió a protestáns. 430.000 a szlovákiai, 50 000 a sziléziai evangélikus egyháznak, 360.000 pedig a cseh evan­gélikusok és reformátusok uniójából született Cseh Testvérek Egyházának tagja. 130.000 lelket számlál a szlovákiai magyar anyanyelvű református egyház és kb. 50.000 evangéliumi keresztyén él kisebb közösségekben, szabadegyházak­ban. Megemlítendő még a római katoli­kus egyházból az első világháború után kiszakadt Csehszlovák Egyház 750.000 hívével. Az utóbbi húsz év alatt mind a nagy többségben levő római katolikus egyház, mind a protestáns egyházak, is­mételten magukra vonták a keresztyén világközvélemény figyelmét. Az országban létrejött megújulási folyamatot egyházi vezetők már a ta­vasz és a nyár folyamán pozitívan ér­tékelték. A Lenin-díjas Hromádka pro­fesszor az Egyházak Világtanácsa upp­­salai nagygyűlésén — sajtókonferencián és televíziós interjúban — úgyszólván rezervációk nélkül pozitívan viszonyult az új politikai vezetőséghez s a tavasz folyamán elért eredményekhez. Elogy ugyanaz a Hromádka professzor a me­gelőző 20 év folyamán fenntartás nélkül teljes támogatását adta annak a rend­szernek, melynek hibáit a tisztulási folyamat most kíméletlenül leleplezte, arról külön cikket lehetne írni. Alig 24 órával a szovjet invázió után Hromádka levelet intézett a prágai szovjet nagy­követhez, melyben többek között kihang­súlyozza: a szovjet nagyhatalom nem követhetett volna el tragikusabb tévedést, mint amilyen Csehszlovákia megszállása volt. Könnyen meg lehet érteni Hromádka csalódását. Prága nemcsak hazájának fővárosa, de ez a város adott nevet az un. Keresztyén Békekonferenciának, s ez a békekonferencia — Hromádka pro­fesszor életműve — ott tartotta ez év április elején 3. világgyűlését. S ez a főváros kellett most átélje az első fegy­veres intervenciót Európában 1956 no­vembere óta. Hromádka professzor állásfoglalását sorra követték más egyházi nyilatkoza­tok. Augusztus 26-án a csehszlovákiai ökumenikus Tanács és a katolikus egy­ház közös üzenettel fordult az egyház népe és a világ közvéleménye felé: „. . . Nem kívántunk semleges megfigye­lők lenni ebben a világban. Tudatában vagyunk, hogy demokratikus szocialista társadalomban Jézus Krisztus evangéli­uma keresztyén programjából valósul meg nagy rész. A semlegességet ezért éppúgy visszautasítjuk, mint a meg­szállást . . ." Az egyházak ebben a nyi­latkozatukban állást foglalnak orszá­guk „törvényes kormánya" mellett és megemlékeznek a megszálló hatalmak katonáiról, akik súlyos erkölcsi konflik­tusok alatt szenvednek: „Anyák . . . fel­lebbezzetek fiaitokra . . . Bár ne terhel­nék még jobban lelkiismeretüket azál­tal, hogy ártatlan felnőttekre és gyer­mekekre lőnek!" * Hogyan reagált a csehszlovákiai ese­ményekre a Magyarországi Evangélikus Egyház? Tudvalevő, hogy a csehszlová­kiai egyházakhoz való viszonyunk nem mindig keresztyén magatartásból szüle­tett. A második világháború után tör­téntek az első komoly kísérletek arra, hogy ezen a téren változás történjék. 1947-ben — az Evangélikus Világszövet­ség alapító gyűléséről, Lundból haza­térve — Ordass püspök vetette fel egy keleteurópai evangélikus konferencia tervét s kezdett annak érdekében dol­gozni. Az események megakadályozták a tervek kivitelezésében, de az ügy maga tovább érlelődött. Az 1950-es évek elején működött magyar evangélikus egyházi vezetőségről sok minden rosszat el lehet mondani, de dicséretre méltó az a törek­vésük, hogy a cseh és szlovák anyanyel­vű egyházakkal testvéri viszonyt alakít­sanak ki. Ezért külön is figyelmet érde­mel, mit mondtak felelős magyar egyházi vezetők 1968 augusztusában. Az Evangélikus Élet szeptember 8-i száma az első oldalon — „Őrizzük, mert együtt dolgoztunk érte" cím alatt — négyhasábos cikkben foglalkozik a cseh­szlovákiai eseményekkel. A cikk szerint az előállt helyzet annak következménye, hogy Csehszlovákiában — mint Ma­gyarországon is 1956-ban — előtörtek a szocializmus ellenségei. Az események egyházi vonatkozásáról csak annyit mond a lap, hogy Csehszlovákiában az utóbbi hónapokban „mindenkinek volt sajtó- és szólásszabadsága, csak éppen azoknak a munkásoknak és hazafiaknak nem, akik az utolsó húsz esztendőben verejtékes munkájukkal építették orszá­gukat és azoknak a haladó egyházi em­bereknek nem, akik hűek a szocializ­mushoz". Hát kik a haladó egyházi em­berek, akik hűek a szocializmushoz, ha nem Hromádka professzor? Talán a Ke­resztyén Békekonferencia Lenin-díjas elnökének, Hromádka professzornak, lá­­zító és felforgató szándékot kell tulaj­donítanunk? Nem szükséges az Evangélikus Élet cikkével vitába szállnunk. Biztosak lehetünk benne, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház nem az egyetlen in­tézmény Kelet-Európábán, amely hiányá­ban van a való helyzetről szóló hiteles információknak. A magyarországi tele­vízió aligha közölte mindazokat az auten­tikus felvételeket, nyilatkozatokat és interjúkat, melyek százmillióknak az otthonába jutottak el a modern hírközlés eszközeivel. De mindenkit — aki még hisz abban, hogy a keresztyén egyházak­nak van valami feladatuk a zaklatott és békétlen világ égető problémáinak meg­oldásában —, nyugtalanít, ha egy egy­ház, mely nem szűnik meg hangsúlyozni békeszolgálata fontosságát és önmagát példaképp emeli ki arra, hogy hogyan kell békeszolgálattal előbbre vinni az emberiség haladását, — egyszeriben gát­lás nélkül helyesli a nyers erőszak alkal­mazását. És mi lesz az egyházzal, mely békét prédikál, de megáldja a fegyve­reket, melyek védtelen gyermekekre és fegyvertelen felnőttekre lőnek? Elvár­­hatja-e, hogy hitelt adjon szavának saját környezete, mikor a Krisztusról szóló evangéliumot akarja hirdetni? * Az utóbbi években sokat beszéltek egyházi emberek az egyház „prófétai szolgálatáról". Értik ezen azt az intő, feddő szót, melyet konkrét helyzetek­ben — Isten igéjére támaszkodva — hir­det az egyház a társadalom felé. Leg­inkább Kelet-Európábán beszéltek er­ről, s a Magyarországi Evangélikus Egy­ház öntudatosan szokott rámutatni saját prófétai szolgálatára. A csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatosan hangzottak el prófétai szavak, de nem a Magyaror­szági Evangélikus Egyház részéről. — mb — 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom