Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7-8. szám
MOSOLY A RONCSOK FELETT folyt. 3. oldalról zéke van arra, hogy előrelásson a jövőbe. Ez a jövő számára nem tud reményeket kelteni. Elveszett az ember a civilizációban. Helyét átvette az embergép, ti. nem a gép, amely emberi funkciókat vesz át, hanem az ember, aki a gép mentalitását sajátítja el. Ezért nem tud kiszabadulni a jogtalanul meghurcolt ember, akit minden jószándék se tud másként tekinteni mint „kategóriát", számot, akinek éppen ez vagy az az elbánás jár ki. Persze mindez -mondja is az író- nem sikerülne, ha az emberek maguk nem lennének hajlandók a másik embert rabszolga-gépként kezelni, melyet anonim parancsra automatikusan lehet letartóztatni, elítélni, szórakoztatni vagy dolgoztatni. Az ember maga vált az embergép cinkosává, s az emberiség elveszítette a lelkét, mert maga se tartja megőrzésre méltónak. Ezért köszöntött ránk a huszonötödik óra, melyben észrevétlenül hal ki az Ember. Az író egy képet is használ: régebben a tengeralattjárók nyulakat vittek magukkal, akik az oxigén hiányát azzal jelezték, hogy megdöglöttek. Az emberek még utána hat órát kibírtak. Ebben a helyzetben él a mai ember, s ha a „nyulak" intésére nem figyel fel, ha nem kap újabb oxigénellátást, akkor csak egy az útja: a magaokozta halál. Ezért nem hisz az embergépek forradalmában sem, ti. abban az utópiában, amely az átalakulásban nem az Embert fedezi fel, hanem csak az állami, ipari, gazdagsági rendszeren változtat anélkül, hogy az apparátust robbantaná fel és visszaadná az ember emberségét mint személyes egzisztenciát. Éppen ezen utolsó gondolatok azok, melyek szerintem az újból forrongó Európában különleges aktualitást nyernek. Az ifjúság ma már belecsömörlött az életszínvonal emelkedéséért folytatott meddő harcba, számára sokkal fontosabbá vált az emberi munka értelmének, az életnek mint olyannak a problémája. A bérek emelése még nem jelenti számára az emberiség boldogulását. Őket a futószalag mellett dolgozó, megfásult, életunt emberrobot probélámája érdekli. Ök nem tudnak egy olyan jövő társadalomban értelmet találni, amely nekik autót, TV-t, jégszekrényt ad, csak mindennek a miértjére nem tud választ adni. A struktúrákban elveszett, felbomlott, halott ember számára keresik az életet, amely jövőt jelent. Gheorghiu regénye mindezt kegyetlenül prófétálta már húsz év előtt. Diagnózist állított fel, s az okát is megmutatta. A humánum mai forradalma igazolja. Csak kérdés, hogy nem látja-e peszszimisztikusan a helyzetet? Az író maga, legalábbis a regényben szereplő, ilyennek látja. Ezért megy a halálba. De a regény írójának van egy kicsiny reménysugara: Traian apja, az orthodox pap, mondja ki talán a jövőt megnyitó igét. Maga is koncentrációs táborba jut azok után, hogy felgyógyul egy gépfegyver golyóinak sebeiből. Fiának korelemzését ő is jogosnak tartja. De számára az Isten könyörületessége megmenti az emberiséget úgy, ahogy Noé idején tette: „Néhány ember, aki valóban emberré vált, a kollektív bomlás roncsai felett úszva fenntartja magát. Az emberiség nekik köszönheti majd megmentését, hasonlóan ahhoz, ahogy a történelem folyamán erre már példa volt." A személlyé vált ember forradalmának ez a nagy esélye, melyben a jövő Ígérete rejtőzik. Jellegzetes módon Gheorghiu egy második regénye pont erre az esélyre mutat: A második lehetőség (La seconde chance) címmel. Ennek végső jelenetében idézi Luther egy jövendőbe VÄXJÖ folyt. 6. oldalról A szervezők gondoskodtak róla, hogy a konferencián kulturális programmra is nyíljék lehetőség: bemutatták Ingmar Bergman „Hetedik pecsét" c. filmjét, egy fiatal zeneszerző, Maros Miklós hangszalagra vett kompozícióiból játszott, a Bécsben ösztöndíjjal tanuló, igen tehetséges Kuncz László énekelt (Schumannt és magyar népdalokat), s az irodalmi esten Gömüri György és Thinsz Géza adtak elő verseikből. Jól sikerült az egésznapos kirándulás is: Orreforsban láttuk, hogyan készülnek a világhírű svéd üvegtárgyak, Nybroban szépvonalú svéd bútorokat, Kalmárban pedig egy tatarozás alatt álló öreg várat csodálhattunk meg, tengerre szegezett tarackjaival. Az idő? Igen, az is kezünkre játszott, mert a smálandi táj több arcát is megmutatta: először a télit, mert karácsonyian-hófedte Växjöbe érkeztünk, majd a tavaszit, mert később csak úgy zúdult ránk a napsütés a tiszta égből, a hó eltűnt, szikráztak, vakítottak a skandináv tavasz színei. Sajnáltam is elmenni a Szent Szigfridről elnevezett népfőiskolából, s azt hiszem nem egyedül én voltam így vele. ös-konferenciázók tanusá-A 10. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciára (Bolzano, 1969. március 29 — április 6) jelentkezés 1969. december 31-ig, a következő címen: Szépfalusi István, A—1092 Wien, Liechtensteinstrasse 20, Ausztria. Korhatár: 40 év! Részvételi díj: fürdőszobás szobával 30.400, zuhanyozóval 28.000, mosdóval 26.400 Lira. 12 éven aluliak — ha külön ágyat nem használnak — csak az étkezésért fizetnek. vetett hittel telt mondatát: „Ha holnap az ítélet napja is jönne, ma még egy almafát ültetnék." A diagnózis arra való, hogy az embert a gyógykezelés szükségességére késztesse. Ha azonban ezt belátta, akkor a döntő kérdés, hogy helyes orvosságot, alkalmas kezelést, gyógyító orvost találjon. Ma ez előtt a lehetőség előtt áll mintegy válaszút előtt az emberiség. Hol vannak az útmutatók? S ha vannak, ki hallgat rájuk? Moritz egy torz mosollyal indul kivándorolni, mert nem hisz abban, hogy az előtte megnyíló „új világ" valóban újat jelenthetne a számára. Noé ajkán más mosoly lehetett: a szánalomé azok iránt, akik bolondként kinevették; és a jövőbe vetett reménységé, amely a „kollektív bomlás" fenyegető roncsai mögött Isten Ígéretének szivárványát hitte. Vajta Vilmos ga szerint régen sikerült ilyen jól evengéliumi konferencia; külön köszönet érte a szervezőnek. És — viszontlátásra Észak-Olaszországban! A PARADICSOMBAN folyt. 1. oldalról nem nő semmi sem. A Paradicsomot bekerítette s a kapuba két angyalt állított golyószóróval és lángoló karddal. A sivatag közvetlenül a Paradicsom mellett volt, amit kerítés vett körül. Belül buja élet volt. Zöldülő növényekkel, de ember nélkül. A mezők illatoztak, a levegő tele volt madárdallal. S a kiűzöttek ott álltak, kukucskáltak be a kerítésen, de nem tudtak bemenni. Az angyalok, akik nem álltak őrségen, lefeküdtek aludni a heves harc után, de bent a Paradicsomban, a szeretett fa alatt gondolatokba merülten ült az Űr, s a fa ágai beárnyékolták őt békességgel. Szilas Attila fordítása uTimi Monatsblatt für ungarische Lutheraner im Ausland. Redakteur und für den Inhalt verantwortlich: ]. Glatz, 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz 1, Deutschland. Mitglieder des Redaktionsausschusses: István Gémes, C.P.6452, Sao Paulo,Brasil, Lajos Kótsch, Moselstr. 40, Stuttgart-Münster, Deutschland, Robert Pätkai, 36 College Road, Wembley, Middlesex, England, und L. G. Terray, Skogstuveien 14, Hovik, Norge Druck: St.-fohannis-Druckerei, 765 Lahr. 10587/1968 8
