Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3-4. szám
Molnár Mária fiatalkori képe nak és Krisztusnak kezdték vallani. Hét évig végezte ezt a megerőltető munkát az egészségtelen éghajlat alatt s a hét év eltelte után a Missziói Szövetség szabadságolta. Szabadsága alatt beutazta Magyarországot, a Felvidéket, Erdélyt és Jugoszlávia ref. gyülekezeteit, hogy a missziói felelősséget ébressze a gyülekezetekben. Másfél évi szabadság után ismét Mánuszon van, hogy folytassa munkáját. Közben kitör a második világháború. 1941-ben a japánok megszállják az addig ausztrál közigazgatás alatt levő szigetet. A megszálló hatóságok nem tiltják el közvetlenül a keresztyén hit terjesztését, de naponta elmondják a bennszülötteknek, hogy a japán császár az első és Jézus a tizedik! A missziói munka egyre nehezebb lesz. A megszálló hatóságok egyre bizalmatlanabbul viselkednek a misszionáriusokkal szemben. S amikor 1943-ban az amerikai és ausztrál egyesült haderő gépei többször megjelennek a sziget felett, a japán megszállók idegessége egyre nő. Ugyanakkor az agyondolgoztatott és kiéheztetett bennszülöttek is érzik, mit jelent, hogy a japán császár az első és Jézus a tizedik. Az egyesült haderő egyre inkább észak felé tör és a bismarck-tengeri légi harcok végzetesen megpecsételik a japán megszállók sorsát. A visszavonuló japánok az általuk nem igen kedvelt misszionáriusokat azonban nem hagyják a szigeten, magukkal hurcolják és megölik őket a nyílt tengeren. Erről az eseményről ma már megbízható adatok állnak rendelkezésünkre. 1943. március 16-án érkezik meg Lorengau (Mánusz) kikötőjébe a japán Akikaze nevű torpedóromboló hajó, fedélzetén mintegy 40 internálttal, Űj-Guineából. A foglyok túlnyomó része minden valószínűség mellett misszionárius volt, hiszen egyéb fehérek a japán megszállás előtt elhagyták a szigeteket. Lorengauban hamarosan kiadják a parancsot, hogy minden fehér azonnal jelentkezzen. A jelenlevő misszionáriusok sejtik a vészt annak ellenére, hogy a japánok azzal bíztatják őket is és a bennszülötteket is, hogy három hónapon belül visszatérnek a szigetekre. A pionírmisszionárius Doepke azonban többet tud, mert ezt mondja bennszülött segítőjének: „Az Ür megérttette velem, hogy mi soha többé nem fogunk visszajönni. A japánok meg fognak minket ölni. . ." Molnár Mária szintén ezzel az érzéssel megy az Akikaze fedélzetére. Lomon József, munkája első gyümölcse, a háború után így számolt be erről a szomorú búcsúzásról: „Még mindig emlékszem arra, hogyan vitték el a japánok Miss Molnárt. Sírva ragadta meg a kezemet és ezt mondta: József, vedd kezedbe Jézus munkáját úgy, ahogy én ezt eddig tettem. A rossz emberek elvisznek engem és én meg fogok halni." Molnár Mária tudta, hogy ennek így kell történni, hiszen amikor 1936-ban Liebenzellben búcsút vett az intézet lelkészétől, akkor azt mondta neki, hogy az Ür látomásban megjelentette neki, hogy ő az Űrért meg fog halni Mánuszon. A japánok mosolya ezért nem tévesztette meg Jézus tanúinak hitét és bizalmát az Ür iránt. 1947-ben egy kihallgatás alkalmával Manroku Takahashi, a csapat első kapitánya vallomásában többek között elmondta, hogy tudomásuk szerint az internáltak angolok voltak. Ebben a hiedelemben indult el az Akikaze Lorengauból még március 16-án és egész éjjel Rádióadásaink A Norvég Egyházi Misszió magyarnyelvű rádióadásai minden pénteken, középeurópai idő szerint délután fél hatkor, a 41 méteres hullámhosszon hallhatók. áprilisi programunk 5. Nagyhét előtt 12. Nagypéntek 19. Hallgatóink kérdeznek 26. Gyermekek bibliaiskolája májusi programunk 3. Győzelmet vettél, ó Feltámadott 10. Istené a dicsőség 17. Hallgatóink kérdeznek 24. Reménység 31. Gyermekek bibliaiskolája ment Kavieng (Oj-lrország) felé, ahová másnap reggel fél kilenckor meg is érkezett. Fél tizenegykor már indult tovább a hajó Rábául (Űj-Brittania) irányába, ahova este hét óra öt perckor érkezett meg az internáltak nélkül. Kavieng kb. 278 km-re fekszik Rabaultól. És ott, a nyílt tengeren (Bismarck-tenger), miközben a hajó teljes sebességgel hasította a vizet, az internáltakat alsóruhára vetkőztették, előbb a férfiakat, majd az asszonyokat egymáshoz kötözték, szemüket kendővel bekötötték, kezüket hátul összekötötték és egy csiga segítségével az összekötözött kezükre akasztott horognál fogva felemelték őket egy hirtelen összetákolt bitóra a hajó farán, négy puska és egy Lewis típusú géppuska golyóival keresztül lőtték őket, majd levágták őket a horogról és hulláikat az örvénylő tengerbe dobták a hajó hátuljáról. A két pici gyermeket pedig (kb. másfél-két-évesek voltak) élve dobták a tenger hullámaiba. A háború után a császári flotta japán vice-admirálisa és helyettese ellen bűnvádi eljárást indítottak e gyilkosság miatt, a bíróság azonban felmentette őket a vád alól. Egy másik vallomás elmondja, hogy az internáltak nagy része valóban angolul beszélt, de voltak olyanok is köztük, akik németül vagy malájul beszéltek. Ma már biztosra vehető, hogy az Akikaze parancsnoka még Kaviengben megkapta a parancsot vagy írásban, vagy pedig szóban, hogy a hajón levő minden nem-japánt végezzenek ki, vagy pedig ezt a parancsot egy titkos táviratban kaphatta útközben. Így lelte Molnár Mária halálát azokban a habokban, amik őt 14 éven keresztül hűségesen vitték egyik szigetről a másikra, mint a töviskoronás király követét. Meghalt Uráért, Jézusáért. Ez a kis visszaemlékezés azonban nem érné el célját, ha itt pontot tennék a végére. Maga Molnár Mária is tiltakozna ellene. Az ő szolgálata a magyar protestantizmus közös engedelmességének kezdete volt. Ennek a szolgálatnak folytatódnia kell. Szűkkeblű pietizmus, mások — ha olykor kifogásolható is — szolgálatát kritizáló, beképzelt ósdi, vagy akár modern liberalizmus nem illik hozzánk, magyar protestáns keresztyénekhez. Feladatunk nem a múlt siratása, hanem a ma szolgálata. Jézus Krisztus ma is ugyanaz, aki tegnap volt. Az ő egyháza miszsziói egyházként kezdte el és így érte meg első három évszázadát is, ami tele van ugyan mártírokkal, de élő egyház volt! Ebben a mai világban csak úgy lesz értelme és célja az egyháznak, ha célját újra ott keresi, ahol Ura megjelölte számára: a feltétel nélküli engedelmességben. Czíria János 4
