Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
SVÉTZIA ÉS A SVÉKUSOK Egy X792-ben megjelent vaskos kötetben találjuk Gvadányi József magyar lovas generális „igen kis Summába foglaltatott leírását" Svédországról. Ebből megtudjuk, hogy „ezen Birodalom . . . éjszaki részén vagyon a földkerekségének, amellyért is igen komor levegőéggel bír, és úgy szóllván, majd semmi Tavasza és Ősze nintsen, a Tél pedig kilen tz holnapokig tart abba. Tsudálkozásra méltó dolog, hogy a kegyetlenül tsikorgó hidegekre, egybe a legmelegebb nyár következik. A hideg azon Országba sem nem nő, sem nem enged, hanem a mint elkezdődik, leg-ottan felette kegyetlen mind addig, míglen a kilentz holnapok el nem telnek. A Természet, ezen föld részét világos éggel és tiszta levegővel áldotta meg, mellyekis a hosszú éjszakákat elszenyvedhetősebbekké teszik. A reggeli és estvéli hajnalok hosszak és ezen valóságokban mind addig maradnak, ameddig a nap Svétziátul tovább megyen. A Hold sem boríttatik bé felhőkkel, sőt ennek fénye a hónak, a mellyel a föld örökké bé vagyon fedve, fejérségétől úgy megvilágosíttatik, hogy az utazók szint-úgy éjjel mint nappal követhetik: és igen gyakran az éjszaki veresség is nagy segítségekre vagyon." A skandináv területeken soha meg nem fordult lovas generális úr nyilvánvalóan több ponton is tévedett Svédország jellemzésében. Ha az általa elfogadott klíma-elméletet is magunkévá tennénk, akkor könnyen arra a megállapításra jutnánk, hogy az itt lakó népre is az „átmenet-nélküliség" jellemző — azaz olyan vonásaik vannak, melyekkel a déli népeket szokás felruházni. A mai svékusokról ilyet állítani — alulírott szerény véleménye szerint — éppenséggel nem lehet. Rájuk és társadalmukra inkább az ellentétek elsimítására való törekvés a jellemző. így a politikai blokk-képződések korában számukra mi sem természetesebb, minthogy semlegesség! külpolitikát folytassanak — amihez természetesen hazájuk szerencsés földrajzi fekvése is hozzásegíti őket. A 150-éves semlegesség előnyei, a háborúzó népek által szolgáltatott tanulságok ebben a kérdésben szinte rendíthetetlenekké tették őket. Az országgyűlési képviselők parlamenti elhelyezése is a kiegyenlítődésre való törekvést tükrözi: noha nem népi demokráciáról van szó, hiába keressük az országgyűlésben a „jobb" és „baloldalt" — seholsem találjuk, mert a képviselők nem pártok, hanem választókerületek szerint vannak csoportosítva. Mindenki saját választókerülete összes többi képviselőjével ül együtt. Hogy a parlament munkájára e megoldásnak van valamilyen lélektani hatása, azt tagadni nem lehet. De hogy a néhány kommunista képviselő közül az egyik gyülekezeti (másod) lelkész legyen, az már a kontinensről nézve valóban abszurdnak tűnhet. Mert hogy a párttitkár érdekből még örül is ennek a pap-képviselőnek (aki ennek ellenére nem párttag!) — azt még értjük, de hogy tűrheti ezt a püspök? Másutt már biztosan leráncigálták volna róla a papi talárt is. Személyi szabadság, tolerancia, türelem — ezek azok a fogalmak, melyek a mai svékusok szemében a főerényeket jelentik. Személyi szabadság — mert ez saját tulajdonukká válhatott, nem pedig csak vá-Svéd táj — Ingmar Bergman: fungfrukällan c. filmjéből 9. EURÓPAI MAGYAR EVANGÉLIUMI IFJÚSÁGI KONFERENCIA Växjö, 1968. ápr. 7—14 gyakoztak utána, mint a többi népek fiai — (mert a jobbágyi rendszert itt sohasem ismerték). Tolerancia — mert egyetlen szellemi áramlat és életfelfogás sem volt képes az utóbbi időben egyeduralkodóvá válni, így a „pluralizmus" tényét — a legkülönbözőbb felfogások békés egymás mellett élését — el kellett fogadni. Türelem — mert országuk gyéren lakosságánál fogva olyan nagy „élettért" biztosít számukra, mint amiben kevés más európai népnek lehet része. Az egy km2-re eső lakosság száma csupán 17 fő! összehasonlításul néhány más ország afolyt. a 8. oldalon Ingmar Bergman A v'áxjöi konferencián egyik filmjét bemutatjuk. Ingmar Bergman protestáns lelkész fia. Ez az örökség — a keresztyén képzetek, az otthon levegője — erős hatással volt Bergmanra, pozitív és negatív irányban is. Ezt saját maga húzta alá „Filmkészítés" c. előadásában („Det att göra film" — Lund, 1954): „Ha papiakban születik és nő fel az ember, korán beles az élet és halál kulisszái mögé. Papának temetése van, esket, keresztel, békít, prédikációt ír. Az ördög korai ismerős lett és gyermekként konkretizálni kellett. A „laterna magica" itt lépett be, egy kis bádogdoboz petróleumlámpával (ma is emlékszem a forró pléh szagára) és a rikító színes üvegképek. Piroska és a farkas, többek között. És a farkas, az volt az ördög . . ." A protestáns miliő indította Bergmant, hogy gondolkodjék bűn és engesztelés, büntetés és bocsánat kérdésein. Kultúra és tolerancia vette körül, de kevés környezet oly toleráns, hogy egyszerűen tudomásul vegyen egy oly heves forradalmat, mint amely Bergman munkáját jellemezte, különösen karrierje kezdetén. 7
