Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-07-01 / 7-8. szám
Chartres. A katedrális lépcsőjén . . . Sartre az emberi sors néhány kérdéséről — Kivonat Lökkös Antal konferenciai előadásából — Glatz József „Isten követői" címmel >eszélt, ezalatt sajnos az irodalmi estre készülődtem, mint résztvevő. Másnap, ragypénteken azonban hallhattam őt is i Bach-esttel összekötött áhitat levezeőjeként (a kombináció kitűnő elgondoásnak bizonyult). Mi maradt meg még az emlékezetemaen? A párizsi vezetéses buszkirándulás, a látogatás az UNESCO palotában. A párizsi ifjú írók estje, amelyen bemutatták nekünk a mai francia zenét, költészetet, regényt és kritikát. Ahhoz képest, milyen rendkívüli gazdagságot kívántak megismertetni velünk egyetlen estén, többé-kevésbé sikerrel jártak. Különösen Karátson Endre alapos, értelmes elemzése volt értékes, a hanglemezek pedig nem is kívántak több kommentárt. Ha mai kultúrájának sokszor eksztrém termékein át a francia országot, lelkületet, temperamentumot és történelmet még nagyvonalaiban sem ismerhettük meg, erre való volt Szabó Zoltán egész estét betöltő összeállítása francia irodalmi szemelvényekből (visszamenve a XII. századig). A franciákhoz itt-ott egy-egy Párizst járt, vagy más okból franciatisztelő magyar költő verse csatlakozott. Az előadók népes listáján szerepelt még Lökkös Antal, aki a sartrei filozófia néhány problémáját boncolgatta, és Pátkai Ervin, a rendkívül tehetséges párizsi szobrászművész. Valószínű, hogy sok év múltán az előadásokból édeskevésre fogunk emlékezni. A meluni légkörre annál inkább. Az apró bosszúságokat, ha voltak is, könnyen átpottyantjuk az emlékezet rostáján. Visszatekintve ki emlékeznék az „italjegyek" körüli ideiglenes káoszra? Kit zavarnak most már a túl korán bezárt ajtók? Emlékezetünkben inkább a szálláshelyünket, a modem YMCA hosztelt körülvevő hatalmas erdő szép sétányai merülnek fel, no meg Párizs, az utánozhatatlan Párizs. Igaz, kicsit túl sokat harsogtak a kihirdetések reggeli, ebéd és vacsora alatt és szegény Szépfalusi Istvánt emiatt elneveztük „müezzin"nek. De ha most a meluni konferenciára gondolok, nem őt hallom holmi cigarettával kiégetett karosszék megtérítéséről, hanem inkább a három bécsi zeneakadémista játéka, éneke cseng vissza a fülembe, Kodály és Bartók dalok, a zongora zengése. Jövőre Svédországban lesz a konferencia. Színhelyét vetített képeken láthattuk már. A vakációs diákok újra felkerekednek majd, a noteszekbe bekerül a jel, hogy mikorra veendő ki az évi szabadság egyrésze, hosszú útra készítik fel az autókat. A kohézió jövőre is a konferenciára vezet sok evangélikus fiatalt. Sárközi Mátyás Válságban vergődő korokban bőven terem a próféta. Dolguk ilyenkor a legkönnyebb. A csődbejutott eszmék ostorozása hálás téma, s a fuldokló-a-szalmaszálba-is-kapaszkodik elve alapján még a sarlatánok kotyvaléka is könnyen kelendő. Sartre alakjában is van valami prófétai. Visszautasítja a hatalmasok kegyét (miért kételkedjünk a Nobel-díj el nem fogadásának őszinteségében?); az emberi jogok védőbírájának teszi meg magát angol próféta-kollégájával egyetemben tiszteletreméltó naívsággal, mintha a kulisszák mögötti ország és nép adásvételekről mit sem tudna. „Egy ifjú jött hozzám súlyos problémáját elémbetárni" — vezeti be, gyanúsan sokszor, az elmefuttatásai megvilágítására hozott példákat. Mi más ez a már az evangéliumokból is jól ismert formula, ha nem a prófétaság öntudatos hangoztatása? A sarjadó értelmű, magát baloldalinak becéző ifjúság az ő eszméivel indul a béka-egér harcba, — nem féltvén gyönge gyomrát paradoxonokba bújtatott rabulisztikájától. Igaz, ebben a korban — hozzuk föl az ifjak mentségére — a forma elsajátítása egyben a tartalom megértését és megemésztését is jelenti, s a fekete bársony nadrág meg a „Lét és semmi" egykiló hetvendekás kötete a hón alá csapva imponáló fölényt adhat minden szellemi megerőltetés nélkül. Dehát miért vetünk a fiatalok szemére olyan dolgot, melyért az idősebb generációt is nyugodtan elmarasztalhatjuk? Sartre egyike a legtöbbet olvasott íróknak (az eladott példányszámot értve ezalatt). De Gaulle és Brigitte Bardot mellett külföldön is a legismertebb francia. Sikerei titkát kutatva nem tudjuk: vajon a fiatalok sznobizmusa volt-e nagyobb, vagy Sartre egyéniségének vonzóereje, a hevesen polémizáló írásaival állandóan ébren tartott hírverés — fölösleges lenne a kérdésnél tovább időzni. Sartre emberi problémája legalább annyira bonyolult, mint a filozófiája. Sartre filozófiájának gyökerei a Husserl-i fenomenológiába nyúlnak vissza. A filozófiának az a feladata, hogy értelmet adjon az egész realitásnak, hogy a világot a maga egészébe állítsa viszsza. „Husserl — mondja a ,Husserl-i fenomenológia alapvető eszméje a szándékosság' című tanulmányában — visszahelyezte a borzalmat és a szépséget a dolgokba. Visszaadta nekünk a próféták és művészek világát: az elrémítő, ellenséges és veszedelmes világot kegyelem és szeretet kikötőivel . . Sartre, továbbfejlesztve Husserl gondolatát, arra a következtetésre jut, hogy a tudat — azaz az emberi valóság — teljesen szabad s teljes felelősséggel bír. A Sartre-i exisztencializmusban, mint általában minden exisztencializmusban, a létezésnek előjoga van a lényeggel szemben. Az ember létezés közben teremti meg önmagát apránként: a lényege előtte jár- mint egy megvalósítandó dofolyt. a 8. oldalon 5
