Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-06-01 / 6. szám
ELŐ VÍZ OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Boldog vasárnap Ma már nem tudjuk, vajon akkor, ott Jeruzsálemben, az ünneplő zsidók között is szokásban volt-e az, hogy egymásnak boldog ünnepeket kívántak, de ebből a fenti történetből megállapíthatjuk, hogy ennek a beteg embernek az a szombat boldog ünnep, boldog szombat volt. Boldog volt számára az az ünnep, mert Jézussal találkozott és Jézus megszabadította őt a betegség terhétől. Harmincnyolc esztendő óta volt beteg! Múltak a napok, a hetek, az évek s ő egyre várta, hátha egyszer első lehet a felzavart tó vizében, de mire odaért, más lépett be a tóba és ő továbbra is beteg maradt. De egyik szombaton találkozott Jézussal. Ezen a szombaton végre elhangzott feléje a szó: Kelj fel betegágyadból, azután vedd fel a te nyoszolyádat és járj az Isten dicsőségére. Azon a szombaton megszabadult a betegség terhétől. Az Ür Jézus Krisztus azt mondotta egyszer, hogy az ő országa nem e világból való, de nekünk mégsem szabad azt gondolnunk, hogy neki mindegy, milyen az övéi földi élete. Ne gondold, hogy ő nem törődik azzal, beteg vagy-e vagy egészséges, van-e kenyered vagy nincs. Ó látja, hogy otthonunkban békességben lakhatunk-e és jól látja a titkon elsírt könnyeket és a sóhajtva hordozott kereszteket. Az Ür mindenképpen segíteni akar rajtad. Vagy úgy, hogy leveszi rólad a szenvedés keresztjét: meggyógyít, ha beteg vagy; kenyeret ad kezedbe, ha szegény vagy; megvigasztalja szívedet, ha bánat és szomorúság fojtogat, vagy téged tesz olyan erőssé, hogy egyenes gerinccel és békés szívvel viseled a legnagyobb, legnehezebb kereszteket, a leggyötrőbb betegségeket is. Ő mindenképpen segít rajtad, csak kiálts hozzá nyomorúságodból. Boldog volt az a szombat a bethesdai beteg számára azért is, mert azon a napon Jézus megszabadította őt az árvaság kínjától. Ha megkérdezhettük volna azt a szenvedő embert, hogy mondja meg, mi fáj jobban, a bénasága-e vagy az a tény, hogy senki meg nem könyörül rajta, talán az utóbbit mondotta volna. Szomorú vallomás ez: „Uram, nincs senkim . . Uram, én esztendőkkel ezelőtt bizakodtam és kiáltottam: emberek, vegyetek fel, vigyetek a tóba, hogy meggyógyuljak! Bíztam, hogy majdcsak akad testvérkéz és megfogja az enyémet. A végén elnémultam, mert láttam, hogy ezen a nyüzsgő nagy világon tömegek vannak, 6 de nekem nincs senkim, én árva vagyok . . . Testvéreim, az árvaság kínjától ez az ember akkor szabadult meg, amikor Jézussal találkozott. Jézus a maga ígérete szerint — „Nem hagylak titeket árvákul" — ezt az embert sem hagyta árván. Ez a régi ígéret érvényes mindenkire, aki ebben a nyüzsgő világban, a tömegek között is árvának érzi magát. Ha nagyon mélyre nézünk magunkba vagy nagyon messzire nézünk előre, akkor hiába vannak olyanok, akik szívük minden szeretetével körülvesznek, mégis be kell látnunk, hogy egyedül vagyunk, árvák vagyunk . . . Ott benn a mélyben minden ember „északfok, titok, idegenség", egyedülvalóság és ott messze, túl a sötét kapun minden ember egyedül van. Oda nem jöhet szeretteink, barátaink közül senki. De árvaságunknak erre a két tényére is vonatkozik Urunk ígérete. Jézus mindig velünk van, még a halál kapujában sem engedi el a kezünket. Boldog ünnepe volt annak az embernek azért is, mert azon a napon szabadult meg a törvény kötelékeitől. Ráfonódtak ezek a kötelékek a többiekre is, a sokaságra is ott a jeruzsálemi ünnepek alatt. Isten kiadta a parancsot: „Szenteld meg az ünnepnapot. . .", de ők ezt a parancsot körülvették emberi rendelkezések kusza szövevényével. Ezek közül az egyik az volt, hogy szombatnapon nem szabad terhet emelni. Rabok voltak azok az ünneplő emberek. A templomban bemutatták az áldozatot, de a tó partján nem tudták elvégezni a legszentebb áldozatot, a segítő szeretet cselekedetét. Nem vették észre, hogy ezek a betegek milyen terhet hordoznak magukon, de amikor az egyik felemelte a nyoszolyáját az Isten dicsőségére, hogy valóban megszentelje a szombatnapot, azt mindjárt észrevették ezek a törvény kötelékeivel megkötözött farizeusok: „Szombat van, nem szabad az ágyat hordoznod!" — Milyen jó, hogy ez a beteg ember ezen a szombatnapon találkozott Jézus Krisztussal, aki megszabadította őt az emberi törvények szövevényétől. Egyszerre szabad emberré vált, aki tudta, hogy Isten törvényét nem külsőségekkel kell betölteni, hanem belülről, lélek szerint. Meglátta azt, hogy Isten törvényét csak úgy lehet betölteni, ha arra nézünk, aki az örök példakép: Jézus Krisztusra. Azonban mégis azt mondhatjuk, hogy különösképpen azért volt boldog ünnep az a nap annak az embernek a számára, mert azon a napon Jézus megszabadította őt a bűneitől. Gyógyulása után elment a templomba azért, hogy hálát adjon és ott ismét találkozott azzal az ismeretlen emberrel, aki őt meggyógyította. Ez az ismeretlen ember ismét szólt hozzá és azt mondta neki: meggyógyultál, de most már vigyázz, ne maradj meg bűneidben, többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod. Ott a templomban az az ember elnyerte a legnagyobb, a legszentebb ünnepi ajándékot, bűneinek bocsánatát, Krisztus bűntörlő kegyelmét. Vajon mi lehetett a szívében akkor? Talán közvetlenül a gyógyulása után nem sokra értékelte; talán azt gondolta, az a fő, hogy teljes értékű ember vagyok, hogy mehetek most már dolgozni. A másik ajándék, bűneim bocsánata, az csak ráadás. Az azonban bizonyos, hogy egyszer eljött ennek az embernek az életében is az a nap, a számonkérés napja, amikor észrevette, hogy a templomban kapta a legnagyobb ajándékot. Isten ítélőszéke előtt nem kérdezik meg, hogy voltak-e társaid vagy egyedül élő ember voltál, csak azt keresik: rajtunk van-e a bűnbocsánat, a kegyelem fehér ruhája. Az igaz, hogy ilyen formában nem hangzik ma a szó: kelj fel és járj. De az bizonyos, hogy ma is hangzik: fiam, leányom, megbocsátattak neked a te bűneid, eredj el és maradj meg ebben a kegyelemben. És ha ma még nem tudnád értékelni, mit akar ebben az Űr Jézus Krisztus ajándékozni, vigyázz, mert eljön az óra, amikor semmi más nem lesz fontos, csak ez a bűnbocsátó kegyelem! Akkor szombat volt az ünnep, ma a vasárnap. Milyen jelzőt tegyünk a vasárnaphoz? Csendes vasárnap, mert megpihenhetsz a heti munka után? Unalmas vasárnap, mert nem lehet semmit csinálni és olyan hosszú, hogy alig várod a végét? Olyan jó lenne, ha mindnyájan odatehetnénk vasárnapjaink mellé azt a jelzőt, hogy boldog vasárnap, mert találkozásunk volt az Űr Jézus Krisztussal és elnyertük tőle az ünnepi ajándékot, a segítséget, a szeretetet, a szabadságot és a kegyelmet. Az Űr áldjon meg minden szenvedő embert, áldjon meg mindnyájunkat sok ilyen boldog vasárnappal. Igehirdetés Ján. 5, 1—14 alapján Közli: K. E. dt. Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát. Szállj fel trónja elé, mondván neki búzgó hálát. Zúgó harang, ének és orgonahang, mind csak az ő nevét áldják!
