Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1-2. szám
Lelki egység UTITXKI Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmfila, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. «Maga választotta»? Az 1956 októberét követő kisebb-nagyobb események egész sorának tízéves évfordulóira emlékezik mostanában a magyarság, így a magyar evangélikusság is. Némelyiküknek csak egyéni, másoknak országos a jelentőségük. Egyről külön is említést kell tennünk. Történt 1957 tavaszán valami, ami a magyarországi evangélikus egyház egész struktúráját megváltoztatta. 1957-ben elrendelte ugyanis a magyar állam, az egyházak megkérdezése nélkül, hogy magasabb egyházi tisztségek betöltésénél előre ki kell eszközölni a hatóságok engedélyét. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának ez az 1957. évi 22. sz. törvényerejű rendelete vonatkozott a püspöki, egyetemes és egyházkerületi felügyelői és a teológiai tanári állásokra. E dologban teljesen figyelmen kívül hagyta az állam az egyházakkal kötött egyezményeknek azon elkötelezését, hogy az egyházakat érintő kérdésekben előbb egy közös bizottságot fog megkérdezni. Ezt a rendeletet visszamenőleges hatállyal léptette életbe az állam. Ennek alapján távolították el előbb Túróczy, majd Ordass püspököt tisztükből, ennek alapján helyezte az állam az északi egyházkerület és az egyházegyetem élére Vető Lajost, s ennek alapján engedélyezte az állam, hogy Káldy Zoltánt, mint egyetlen jóváhagyott jelöltet, a déli kerület püspöki tisztére jelöljék. E rendelet óta a Magyarországi Evangélikus Egyház nem maga választja vezetőit és vezető testületéit. Egy ilyen alapvető struktúraváltozás természetesen nem maradhat következmények nélkül az egyház többi életmegnyílvánulásaira nézve sem. Aligha túlzás azt mondani, hogy az 1957. évi rendelet II. József Türelmi Rendelete óta a legnagyobb változást hozta a magyarországi egyházak életében. ták ennek igazságát. A tűzfal mögött élő köveket éget a tűzfal melege. Ezért fejeződik be «jól» az egyház szenvedő bizonyságtevőinek a története. Vájt a Vilmos. Augusztusi számunkból már értesültek olvasóink arról, hogy a külföldi magyar evangélikus egyházi munkások Munkaközösségének Intéző Bizottsága tavalyi ülésén foglalkozott azokkal a megnyilatkozásokkal, amelyek az elmúlt évben Magyarországon történtek a külföldön élő magyar evangélikussággal való kapcsolat felvételére. Sajnálattal látta azonban a bizottság — írtuk az Úti társban — hogy ez a közeledés «párosult a külföldi magyar evangélikusságban meglevő testvéri közösség megbontására irányuló törekvéssel is.» Gondolt itt a bizottság azokra a támadásokra, melyeket a budapesti Lelkipásztor c. folyóiratban valamint egyházi összejöveteleken intéztek és intéznek otthoni egyházi vezetők egyes külföldi magyar lelkészek ellen. Az Intéző Bizottság ezért «újból hangsúlyozottan kifejezésre juttatta a külföldön élő lelkigondozók egymással való szolidaritását és a közös felelősségben való további szolgálathordozás szükségét.» Az Utitársnak ezt a beszámolóját átvette az Evangélikus Világszövetség német és angolnyelvű sajtószolgálata — mely a Lelkipásztor említett cikkéből is hozott volt részleteket — s ennek nyomán több külföldi egyházi lap is. Az Evangélikus Élet karácsonyi számában D. Káldy Zoltán, a déli egyházkerület püspöke, a hazai egyház részéről tett megnyilatkozások ilyen értelmezését «rosszindulatú félremagyarázásnak» és «meghamisításnak» minősíti. Ugyanakkor örömét fejezi ki a felett, hogy a külföldi magyar lelkészek munkaközösségének Intéző Bizottsága a hazai egyházzal való összekötöttségét is kifejezésre juttatta. Hozzáteszi a karácsonyi levél, hogy Magyarországon nincs «más» evangélikus egyház, mint az, amely 1948-ban egyezményt kötött a magyar állammal s «amelynek 430 lelkésze egységes teológiai és egyházpolitikai magatartásra jutott el». — «Lehet, folytatja a karácsonyi levél, hogy néhány külföldön élő magyar evangélikus lelkész nem ezzel a magyarországi evangélikus egyházzal érzi magát ’összekötöttség’-ben, hanem valami ’más’sal. Ez a ’más’ magyarországi evangélikus egyház azonban nincsen.» Abban mi is egyetértünk, hogy Magyarországon csak egy evangélikus egyház van. (Itt eltekinthetünk egy kis csoporttól, mely néhány évvel ezelőtt kölün egyházi közösséget alkotott. Biblikus hitünk és hitvallásaink szerint azonban egy egyház soha nem azonos vezetőivel és lelkészeivel, hanem annál sokkal több. Az egyház a Krisztusban hívők közössége («szentek közössége» — mondja az A-gostai Hitvallás), melyet a tisztán hirdetett Ige és helyesen kiszolgáltatott szentségek teremtenek. Ilyen evangélikus egyház csak egy van Magyarországon. S ezzel a «szentek közösségével» mi egynek érezzük magunkat. Külföldön élő híveink és lelkészeink nagyrésze ebben az egyházban tanult umeg imádkozni, ebben az egyházban járt bibliaórákra és evangelizációkra, nyári konferenciákra és reformációi megemlékezésekre, hitoktatásra és az Ur asztalához. Ezért is adtuk ki külföldi gyülekezeteink használatára épen hazai egyházunk énekeskönyvét és hittankönyveit. Ez a lépésünk — enyhén szólva — nem részesült kezdvező fogadtatásban az otthoni egyházi vezetőség részéről. A mi szeretetünk és lelki összekötöttségünk azonban átfogja a hazai egyház olyan életmegnyílvánulásait is, amelyekről nem szól a karácsonyi levél. Lelki egységben tudjuk magunkat — s ezért együtt szenvedünk — azokkal a magyarországi evangélikus családokkal, melyeknek gyermekei nem kaphatnak hitoktatást s akiknek ezt az egyezményileg biztosított emberi jogát nem védi meg az egyház jelenlegi vezetősége. Lelki egységben tudjuk magunkat azokkal a hívekkel, akik szomjaznak Isten Igéjének evangelizációkon és konferenciákon való hirdetése után, de egyházi vezetőségük nem engedélyez ilyeneket, •— annak ellenére hogy tartásuk egyezményben van biztosítva. Lelki egységben tudjuk magunkat azokkal az evangélikus pedagógusokkal, akiknek meg kell tagadniok egyházukat, hogy kenyerüket megtarthassák, s ebben a nehéz lelkiismereti konfliktusban nem kapnak segítséget a jelenlegi egyházi vezetőségtől, — pedig a lelkiismereti- és vallásszabadságot alkotmányában garantálja a Magyar Népköztársaság. Lelki egységben tudjuk magunkat azokkal a fiatal teológusokkal, akik tanulmányaik elvégzése után tisztán látták, hogy nem végezhetik szolgálatukat ezen egyházi vezetőség alatt a nélkül, hogy erőszakot ne tennének lelkiismeretükön, s e helyett inkább gyárakban, üzemekben helyezkedtek el. Lelki egységben tudjuk magunkat azokkal a lelkészekkel, akiknek külföldre utazását megakadályozza az egyházi vezetőség, még ha egy külföldi egyetem díszdoktori címének átvételéről lenne is szó. Lelki egységben tudjuk magunkat azokkal a letartóztatásban levő evangélikusokkal is, akik talán bűntényt követtek ugyan el, de akiknek emberibb körülmények közé való kerülése érdekében nem fáradozik az egyházi vezetőség. Lelki egységben tudjuk magunkat az egyház népével, amely-3
