Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1966-11-01 / 10-11. szám

Visszatekintés Nem szeretnénk, ha az 1966. év a nél­kül múlnék el, hogy legalább röviden meg ne emlékeznénk az év néhány olyan jelen­tős egyházi eseményéről, amelyek közvet­ve vagy közvetlenül minket is érintenek, de amelyeknek annakidején nem szentel­hettünk elég figyelmet az Utitárs hasáb­jain. Februárban két fontos egyházi válasz­tás folyt le. Az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága genfi ülésén utódot választott az eddigi főtitkár, Dr. Visser ’t Hooft, lemondásával megüresedett állás­ra. Az új főtitkár Dr. Eugene Carson Blake lett, az USA-beli Egyesült Pres­­biteriánus Egyház főtitkára. Dr. Blake 59 éves, s az utóbbi 10—15 év folyamán vezető szerepet vitt több egyházközi szer­vezetben. 1954—57-ig az USA-beli ke­resztyén egyházak szövetségének (Natio­nal Council of the Churches of Christ) elnöke volt. Uj tisztét ez év december elsején veszi át. A másik fontos választás a Berlin-Bran­­denburg-i egyházban volt, ahol a magas kora miatt visszavonuló Otto Dibelius püspök utódját jelölték ki, Dr. Kurt Scharf személyében. Dr. Scharf-ot 1960- ban a németországi evangéliumi egyházak szövetségének (EKiD) elnökévé válasz­tották. Néhány évvel ezelőtt kiutasították Kelet-Berlinből és Kelet-Németországból. Mivel a Berlin-Brandenburg-i egyház nagyobb részben keletnémet, kisebb rész­ben nyugatnémet területen fekszik, a vá­lasztó zsinatot nem tudták együtt tartani, hanem a keletnémet és nyugatnémet terü­lethez tartozó egyházrészek külön-külön üléseztek. Dr. Scharf a szavazatoknak számunkra talán meglepő nagy többségét kapta: a nyugatnémet egyházrész zsina­tán 81 szavazat közűi 63-at, a keletnémet egyházrészén pedig 154 közül 132-t. Beik­tatásán Nyugat-Berlinben a keletnémet területen fekvő egyházrész képviselői nem jelenhettek meg, de emlékiratban loyalitásukról és ragaszkodásukról bizto­sították püspöküket. A beiktatási beszéd­ben Dibelius püspök különösen is a gyü­lekezetek imádságába ajánlotta munkáját oly nehéz körülmények között elkezdő utódját. Az Evangélikus Világszövetség elnöke, Dr. Fredrik Schiotz, és főtitkára, Dr. André Appel, március folyamán hosszabb látogatást tettek Kelet-Németországban, s ennek folyamán megegyezés jött létre a Világszövetség és a kelet-német ható­ságok között arra nézve, hogy az 1969-re tervezett 5. evangélikus világgyűlést Wei­­marban tartják meg. Néhány hónapra rá, a megegyezés írásban való megerősítése helyett, a kelet-német hatóságok azt hoz­ták a Világszövetség tudomására, hogy a világgyűlés kelet-német területen való megtartását mégsem engedélyezik. Ez töb­bek között azt is magával vonta, hogy a világgyűlést egy évvel elhalasztották. Áprilisban ünnepelte Lengyelország a keresztyénség felvételének ezredik évfor­dulóját. Mivel az évfordulónak nemzeti jelentősége is van, a lengyel hatóságok is ünnepségeket rendeztek. Ezeknek csúcs­pontja az az ünnepség volt Poznanban, melyen Gomulka miniszterelnök tartotta a beszédet. Ebben azzal vádolta a katoli­kus egyházat, hogy politikai célokra hasz­nálja ki a megemlékezést. Svájci lapok jelentése szerint a tömeg minden tetszés­nyilvánítás nélkül hallgatta végig a beszé­det. Korunk egyik legnagyobb protestáns teológusa, Dr. Brunner Emil zürichi egye­temi tanár, áprilisban elhunyt. Barth Ká­roly mellett az ún. dialektikus teológia legismertebb képviselője volt. Hosszú professzori ténykedése alatt sok magyar hallgatója is volt. Az 1950-es évek elején arra az — akkoriban szokatlan — lépésre határozta el magát, hogy három éven át Tokyban ad elő teológiát. Magyarországon leginkább az tette nevét emlékezetessée, hogy 1948-ban erélyesen emelte fel szavát Barth Károly ellen, aki a politikai rend­szerrel való együttműködésre buzdította a magyar protestantizmust. Júliusban Genfben folyt le az Egyhá­zak Világtanácsa szociális kérdésekkel foglalkozó nemzetközi konferenciája, melynek főtámája «Az egyház és a társa­dalom» volt. A kéthetes konferencián 70 országból 410 kiküldött vett részt. A résztvevők % része laikus volt, s az összes résztvevőknek majdnem fele a «fejlődés­ben levő országok» egyházaiból jött. Egy amerikai teológus a következő szójátékkal adta rövid jellemzését a konferenciának: Több szó volt forradalomról (revolution) mint kinyilatkoztatásról (revelation). — A második világháború előtt két hasonló konferencia volt: Stockholmban 1925-ben és Oxfordban 1937-ben. Ezeket az ún. «Life and Work» mozgalom rendezte, míg az idei az 1948-ban alakult Világ­tanács első szociális kérdésekkel foglal­kozó világkonferenciája volt. Az elmúlt évben is folytatták munká­jukat azok a tanulmányi bizottságok, melyek egyrészt a katolikus egyház, más­részt az Egyházak Világtanácsa, ill. az E- vangélikus Világszövetség megbízottjai­ból alakultak. Augusztusban irodalmi szenzációt élt meg Moszkva. Az 1917-es forradalom óta elsőízben jelent meg az Otestámen­­tumnak olyan kiadása, melyet állami kia­dó adott ki, rövidítve ugyan, de elferdíté­sek és belemagyarázások nélkül. A gyüj­ír j 1 '«| !; ISII * 1 A 4 y\ A A Norvég Bibliatársulat alapításának 150. évfordulója alkalmából emlékbé­lyegeket adott ki a norvég posta. teményt Kosibovsky lengyel író állította össze, s az korszerű orosz nyelven jelent meg. A könyvkereskedések előtt hosszú sorok alakultak, s a 100.000 példányban megjelent kiadást rövid idő alatt elkap­kodták. Dr. Karner Károly 70 éves Akik tíz vagy húsz év óta nem látták Karner Károlyt, talán el sem hiszik, hogy január 3-án már 70. életévét tölti be. Egy egész lelkészgeneráció úgy emlékszik rá, mint az újtestámentomi tudományok nem­zetközi méretű és nemzetközileg elismert, de fellépésében, gondolkodásában mindig fiatalos professzorára. Mikor a magyar­­országi evangélikus egyháznak ma olyan lelkészgárdája van, amely hű a reformá­­tori «sola scriptura» elvéhez, ez nem kis részben Karner Károly érdeme. Előadásai­ban, írásaiban soha nem igyekezett eltit­kolni az írásmagyarázat nehézségeit, s a tudomány legújabb eredményeit mindig őszintén, kertelés nélkül tárta hallgatói elé. Jellemző, hogy a bultmanni «mitoló­­giátlanítás» programját már akkor tette ismertté Magyarországon, amikor az még magában Németországban is csak kevesek előtt volt ismeretes. De semmiféle tudo­mányos köntösben jelentkező elmélet ked­véért nem volt hajlandó feladni azt a meggyőződést, hogy a Szentírás elsősor­ban nem akármilyen történelmi dokumen­tum, hanem Isten kinyilatkoztatott Igéje. Máté és János evangéliumához s a Római levélhez írt kommentárjai hosszú időre a magyarnyelvű bibliai tudománynak alap­vető munkái maradnak. Teológiai beve­zetőjét német nyelven is kiadták. 1958-ban bekövetkezett kényszernyug­díjazása óta hallgatásra van ítélve. Nem­csak előadásokat nem tarthat, de még a nyomtatott betűt sem használhatja egy­háza javára. De a külföldi tudományos irodalomnak továbbra is értékelt munka­társa. Német és angol lexikonok és teo­lógiai folyóiratok az utóbbi években is hozták írásait. Legyenek ezek a sorok a magyar evan­­gélikusság hálájának kifejezői, melyet az egyház mai vezetői aligha fognak tol­mácsolni feléje (hiszen munkáját nékülöz­­hetőnek tartják), de amely kétségkívül megilleti. T. L. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom