Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-08-01 / 8. szám
A 7. találkozó 9 \ Az elmúlt években — I960 óta — nagyhéten rendezték meg az «Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia» találkozóját. Norvégiában, Ausztriában, Angliában, Németországban, Dániában, Svájcban találkoztak már az Európa különböző országaiban élő magyar fiatalok. Az idei találkozót április 2—10. között Woudschotenben, Utrecht közelében, Hollandiában tartották meg, s azon 15 országból 80 állandó résztvevő mellett, néhány napos vendégekkel együtt, öszszesen 144-en vettek részt. A konferencia központi témája «Immánuel» (Velünk az Isten) volt. A találkozón többek között előadást tartott Cs. Szabó László «Erasmus és Magyarország», Kövy Attila «Apácai Csere az Ember is halott. Ahol az isteni Ige nem szól, ott elnémul az emberi beszéd is. Ahol Isten nincs az emberekkel közösségben, ott megszűnik az emberek közötti közösség is. Isten nélkül nincs igaz ember, csak magából kivetkőzött démoni ember van. Ahol Isten Szentlelke nem neveli Isten teremtett gyermekeit, ott szétzüllik az emberi élet. Ahol a divinizáció üdvösséges folyamatába nem kerül bele az ember, ott a démonizáció örvénye huzza le a «teremtés koronáját». A huszadik század nagy vívmányokat elért, a maga dicsőségét hirdető s öntelten Istent magáról lerázó nemzedékét Bergman pellengérre állította. Ez a Csend az elhallgatott Isten nemzedéke a mai világban. Camus-t juttatja eszembe ez a Csend. A fellázadt ember című kötetében leírja az európai kultúra ateizmus felé vezető útját. Maga is ezen úton jár. De az egzisztenciális analizis kíméletlenségével rámutat ezen «fejlődés» nagy csalódására is. A «lázadás» még azzal indult el, hogy visszanyerje az ember embervoltát, emberi szabadságát, amelyet Istennel szemben is ki akart vívni és érvényre kívánt juttatni. A csalódás azonban különös módon jelentkezett pont akkor, amikor úgy látszott az ideológiai hősök szemében, hogy sikerült Istent eliminálni s a lázadás eredményeként az ember autonómiáját proklamálni. Camus így fogalmazza meg a meglepő eredményt: egyedül maradtunk! Magára maradt az ember, amikor elhallgattatta és halottá nyilvánította Istent. Az egyedül maradt ember egzisztenciális feldöbbenése azonban még nem minden a számára. Azok után, hogy a lázadók az egész emberiséggel együtt képzelték az Isten elleni harcot végigküzdeni, rájöttek arra, hogy az ember továbbra is él, s hogy Isten elleni lázadása csupán ali-János», Tóth János dr. a Nemzetközi Jogászbizottság keleteurópai kérdésekkel foglalkozó titkára, a genfi egyetem magántanára «A keleteurópai népek nyomorúsága és reménysége» címmel, valamint Szabó Zoltán a jelen kelet-nyugati helyzet magyar vetületeiről. A konferenciát Vajta Vilmos «Velünk az Isten, amikor hallgat?» c. előadása vezette be, amely Ingmar Bergman «A csend» című filmjének elemzésére épült. A konferencia során három kerekasztal-beszélgetést tartottak. Kocsis Gábor (Velünk-e Isten hétköznapjainkban), Tóth János (Kerekasztalkonferencia Keleteurópából) és Glatz József (Ökumenikus kérdések) vezették a megbeszélést. Az irodalmi esten Cs. Szabó László, bit jelentett az «új zsarnokok» számára. A «zsarnok-isten» elhallgatott, de szabadjára jutottak az «ember-zsarnokok» mint az emberiség, az igaz emberiesség ellenségei. Ez a csalódás többé nem úgy tűnik tehát, mint az emberi kultúra legmagasabb vívmánya, hanem mint a humanitás legveszélyesebb ellenfele. Bergman «Csend»-jében ez a kép tárul elénk. Talán szüksége volt a modern embernek arra, hogy Istent eihallgattató útjának végső következményeit, az istenség csendjének a humanitást elhallgattató következményét, ilyen megrendítően ábrázolja a film vászna. Aki ugyanis átélte ennek a csendnek a megbénító rémítését, az talán még képes lesz arra, hogy felkiáltson a mélységből: «Kyrie, eleison», azaz: Urunk, könyörülj rajtunk. Bergman a Csend-ben Istenről prédikált. Nem az evangélium örömhírét hirdette, hanem az emberélet elesettségét mutatta meg, úgy ahogy Isten hallgatására létrejött közöttünk. Mert a Csend-et mint saját egzisztenciáját ismerhette fel a közönség. Bergman örök törvényt hirdetett — a nélkül, hogy önmaga vagy közönsége előtt is leleplezte volna, hogy Isten törvényéről ejtett szót. Csak ha ezt a dimenziót képes felismerni a Csend nézőserege, akkor fog a rémület — a törvény halálthozó rémülete — «Krisztusra vezérlő mesterünkké» válni. Ezt azonban Bergman már nem tudta elmondani. Az evangélium, az öröm-üzenet csak Isten Igéjében szólalhat meg. Bergman feladata ott végződött, ahol az egyház küldetése kezdődik. Bergman-ra is áll Kirkegaard igazsága: «Egy ember egyedül nem képes arra, hogy korát felsegítse és megmentse. Csupán azt tudja kifejezni, hogy kora a vesztébe rohan». Vajta Vilmos Magyar diákok emléktáblája az utrechti egyetem 300 éves évfordulója alkalmából (1936). Nagy Pál, Papp Tibor és Siklós István olvasott fel írásaiból. Ádám György gordonkázott. A konferencia előestjén a hollandiai Mikes Kelemen Kör hétvégi konferenciáján Németh Sándor «A bőség és Ínség témája a magyar irodalomban» címen beszélt. Az ifjúsági találkozón a következő egyházi személyek tartottak előadást vagy áhitot: katolikus részről: dr. Gánóczy Sándor, szabad egyház: Ungár Aladár, reformátusok: Tüski István, Cziria János, Nagy Attila, evangélikusok: dr. Vajta Vilmos, Glatz József, Koltai Rezső, Szilas Attila és Szépfalusi István. A konferencia a megnyitó, evangélikus istentisztelet perselypénzét a genfi magyar református, illetve protestáns kápolna építési alapjára, a nagypénteki református istentisztelet offertóriumát pedig az őrszigeti (Ausztria) evangélikus gyülekezet orgonaépítésére ajánlotta fel. Az utrechti dóm templom húsvéthajnali énekes ünnepi istentiszteletének rendjén, a konferencia tiszteletére, az evangéliumot magyar nyelven is kinyomtatták. A találkozó résztvevői egy napig holland családok vendégei voltak. Az ifjúsági konferencia jövő évi találkozóját ismét nagyhéten, Párizs közelében rendezi meg. 2
