Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-01-01 / 1. szám
i Söderblom Söderblom Nátán svéd érsek neve azon kevesek közé tartozik, akiket jelen századunk nagy ökumenikus mozgalmával kapcsolatban feltétlen mindenki megemlít. Azok a gyümölcsök, amelyeket ez a mozgalom napjainkban megtermett, Söderblom idejében még a reménység kemény munkáját feltételezték. Amiben ő jó félszázaddal ezelőtt töretlenül hitt, az kortársai közűi igen sokak szemében Söderblom költőhöz illő fantáziájavolt csupán. Mégis, ahogy mondani szoktuk, az idő őt igazolta s nem a kétkedőket. Január 15-én száz esztendeje annak, hogy megszületett. Tehetsége korán feltűnt, s egyetemi pálya felé vonzotta. Nagy humanisztikus képzését a filozófia és klasszikus tudományok mellett főleg a vallástörténet alapozta meg. Nemzetközi hírre tett szert röviddel azután, hogy mint ifjú teológus a világhíres párizsi Sorbonne-egyetemen ledoktorált. Franciaországhoz való szeretetét párizsi svéd lelkészsége alapozta meg. Megnyílt előtte hamarosan az egész világ. Mint ifjú teológus jutott el Amerikába is a Keresztyén Diákszövetség egyik konferenciájára. Hamarosan közeli barátai közé sorozhatta mindazokat, akik a századelején ezen nemzetközi keresztyén szervekben álmodták meg az egyház ökumenikus jövőjét. Ha nem csalódom, tőle származik az egységmozgalomnak mint «ökuménikus» mozgalomnak a megnevezése is. Az egyházak egységprogramját azonban lényegsen befolyásolta az a meggyőződése, amelyet «evangélikus katolicitásnak» nevezett. Mint a svéd egyház egyik legnagyobb személyisége az érseki székben, kezdettől felismerte azt a központi jelentőséget, amelyet éppen ez az egyház jelenthetett az egységtörekvésekben. A svéd evangélikus egyház ugyanis megőrizte azt a történelmi kontinuitást, amelyet a legtöbb más evangélikus egyház elveszített. Szinte példaképe annak, aminek a reformáció által történnie kellett volna mindenfelé: megőrizvén a múlt sok kegyes hagyományát, szakadás nélkül véghezvivén az egyház megreformálását, az evangélium és az egyetemesség (katolicitás) őrizője lenni! Nem kétséges, hogy ezen történelmi örökség nélkül a nagy érsek minden ökuménikus álma csak álom maradhatott volna. A keresztyén nemzetközi ifjúsági mozgalmak révén kapott kapcsolatai hamar összefonódtak az ökuménikus tervekkel. Ami mindaddig csupán nem-hivatalos «mozgalmi» keresztyénség volt, számára kezdettől fogva az egyház hivatalos programjává lett. Már az első világháború előtt megkezdte tevékenységét «az egyházak barátságának világszövetségében». Az első lépéseket se sikerült még kiértékelni, midőn az első világháború megdöbbentően mutatott rá arra a szolgálatra, amelyeket az egyházaknak a népek kiengesztelődése érdekében tenniök kell. Mihelyt végeszakadt a világháborúnak, minden tevékenységét arra összpontosította, hogy a népek megbékélésének első jeleként az egyházak képviselői összejöjjenek egy első baráti találkozóra. Söderblom ökuménikus jelentőségét az 1925-ben tartott stockholmi világkonferencia fényjelzi. Nem könnyű feladat előtt állott Söderblom, hogy létrehozza ezt a konferenciát, melynek az elmúlt évben ültük 40. évfordulóját. Nemcsak az egymással háborúskodó népek gyermekeit kellett összehívnia, hanem évszázados egyházszakadás, a keresztyén Nyugat és Kelet híveit, az egymással századok óta szintén alig érintkező egyházakat kellett egybehívna. Az Egyház Urának hívására emlékeztetett ez a hívás. Söderblom életének talán legkeserűbb emlékévé vált, hogy a római katolikus egyház mereven elzárkózott a hívás elől. De életének talán legnagyobb «eredménye» volt, hogy Stockholmban Róma kivételével minden keresztyén egyház képviseltette magát ■— még az orthodox keleti egyházak is, akiknek képviseletében a megnyitó istentiszteleten Photius alexandriai patriarcha mondotta el fennhangon a niceai hitvallást és az Ur imáját. A keleti keresztyénség ökumenikus mozgalom felé vezető útjának ez volt az első állomása. Ma már az összes orthodox egyházak részvétele szinte természetes előfeltétele az egyházak egységmunkájának. Stockholm persze az ökumenikus mozgalomnak egy különálló első fázisa. «Élet és Muka» volt a jelszava, amelyet sokak azért nem voltak hajlandók elfogadni, mert benne a hitbeli kérdések félretevését, dogmatikai közömbösséget láttak. Sok érvvel lehetne ezt alátámasztani. Söderblomnak éppen ezért kezdettől fogva akadtak tudatos ellenfelei, akik az egész ökumenikus programmot «árulásnak» tekintették. Az evangélikus Északon is akadtak jelentős pozícióban olyanok, akik éppen ezért nem voltak hajlandók az első ökumenikus lépéseket megtenni. Mert valóban csak első lépésekről volt szó; A szociáletikai közös problémák az egyházak párbeszédében ugyanis hamarosan megmutatták a közös alapot, de ugyanakkor hamarosan előtérbe hozták a hitbeli kérdéseket is. A kettő nem volt egymástól elválasztható. Az is nyilvánvaló azonban, hogy Söderblom terve létrehozta az egységet egy olyan ponton, ahol leghamarabb és legtevékenyebb módon volt elérhető. Az ökumenikus mozgalom nem maradhatott a szociáletika kérdéseinél, ha valóban az egységet akarta munkálni. A történelemnek azonban vannak bizonyos törvényei, amelyek szerint a fejlődés csak egyik lépésről a másikra történik. Jellemző pl., hogy a vatikáni zsinat most lezárt ülése is a nem-katolikus egyházakkal főleg a szociáletikai, karitativ és nemzetközi együttműködés területén kívánja az első konkrét lépéseket megtenni. Talán ez is egy újabb bizonyítéka annak a történelmi szükségszerűségnek, amellyel ma Söderblom szolgálatát felmérjük. Jellemző az a szentirási Ige, amelyet Söderblom 1914-ben, az érseki szék elfoglalásakor első pásztorlevelének alapjául választott: «Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, haneb munkatársai vagyunk örömötöknek» (II. Kor. 1, 24). Nem hitbeli közömbösség, hanem a másik hitének tisztelete volt minden ökumenikus tevékenységének indítéka. Lelkipásztori szolgálata nem uralkodás volt a mások hitén, hanem a testvéri útkeresés együtt a többiekkel — még akkor is, ha tévelygőknek tűnnek. Söderblom munkatárs volt az ökumenikus élet hatalmas munkaterületén. Isten munkatársa volt (I. Kor. 3, 9). De embereké is. Tudott türelemmel várni, próbálkozott arra, hogy meggyőzéssel és ne hatalmi szóval szerezzen önmagának is munkatársakat. De tudott arra is vállalkozni, hogy elviselje a megnemértést, az «eretnekké nyilvánítást» és a tétlenek semlegességét. Humorral és alázattal járt és szolgált az Isten ökumenikus szántóföldjén. Azok közé tartozott, akiknek megadatott, hogy necsak plántáljanak és öntözzenek, hanem már az első gyümölcsöket is megérhessék. Söderblom ökuménikus látókörébe beletartozott a magyar evangélikus keresztyénség is. Alig némultak el az első világháború ágyúi, Söderblom meghívására két magyar egyházi személy utazott Uppsalába. Az általa megalapított Olaus Petri Társaságban Geduly Henrik nyíregyházai püspök és. Révész Imre református teo-4
